2011. november 17., csütörtök

Scofield: Zsoltárok könyve 16-22. fejezet

(16,3) Természetes, hogy csak egy Isten van (1Kor 8,5-6). A pogányoknak voltak ún. „isteneik", Dávid idejében pl. Dágon és Baál. Akkor is, ma is, mindazt, ami szívemben elfoglalja az igaz Isten helyét, „istenek"-nek lehet nevezni, pl. az ént és e világ gyönyöreit (2Tim 3,2.4).

(22,1) A Zsolt 22-24 trilógiát (három részből álló egységet) alkot. A Zsolt 22-ben a Jó Pásztor életét adja juhaiért (Jn 10,11); a Zsolt 23-ban a Nagy Pásztor, „akit Isten kihozott a halálból... örök szövetség vére által" (Zsid 13,20), gyöngéden gondoskodik juhairól; a Zsolt 24-ben a Főpásztor mint a dicsőség Királya jelenik meg, hogy megjutalmazza juhait (1Pt 5,4).

(22,7) A Zsolt 22 szemléltető képet fest a kereszt általi halálról. A csontok (kéz, kar, váll és medencecsont) széthullanak (15. v.); az erős fájdalom okozta veríték elborítja az egész testet (15. v.); a szívműködés nagyon legyengül (15. v.); az erő kiszárad és szörnyű szomjúság gyötör (16. v.); átdöfik a kezeket és a lábakat (lásd a 17. v. jegyzetét és vö. Jn 20,20-szal is); szeméremsértő meztelenség (18. v.), mindezek velejárói a kereszthalálnak. Krisztus keresztre feszítésekor ezek a kísérő körülmények mind pontosan beteljesedtek. A 2. v. kétségbeesett kiáltása (Mt 27,46); a 3. v.-ben a világosság és sötétség ideje (Mt 27,45); a gúnyolódás és megalázás, a 7-9.13-14. v.-ben (Mt 27,39-44); mindez szóról szóra beteljesedett. Ha arra gondolunk, hogy a keresztre feszítés római és nem zsidó kivégzési mód volt, ez is kétségtelen bizonyítéka annak, hogy az Ige Istentől ihletett.