Róma 10,10
Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.
Márk 11,23
Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meglesz néki, amit mondott.
Az előző két tanulmányban a Róma 10,10 első részéről beszéltünk. Most nézzük meg a vers második részét: „szájjal teszünk vallást az üdvösségre.” Az Újszövetségben négyfajta megvallásról olvashatunk. Vizsgáljuk meg ezeket; tudom, hogy sok zűrzavaros gondolat él a megvallással kapcsolatban. Keresztelő János és Jézus is tanít arról, hogy a zsidóknak meg kell vallaniuk bűneiket.
És ma, az Újszövetség idejében is szükség van arra, hogy a bűnös bűnvallást tegyen. Jézus erről beszél és egy nagyon fontos dolgot állít a János 16,7-11-ben: „De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló; ha pedig elmegyek, elküldöm azt tihozzátok. És az, mikor eljön, megfeddi a világot a bűn, igazság és ítélet tekintetében: Bűn tekintetében, hogy nem hisznek énbennem; És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett.” Jegyezd meg, amit mond: „Bűn tekintetében, hogy nem hisznek énbennem.” Jézus azt mondja tehát, hogy a bűnöst a Szent Szellem győzi meg egyetlen bűnéről, arról, hogy: „nem hisznek énbennem”. Hányszor megtörtént, hogy ragaszkodtunk hozzá: megtérésekor a bűnös vallja meg összes bűnét, hogy üdvösséget nyerhessen. Valójában azonban nem tudja megvallani az összes bűnt, amelyet elkövetett; nem tud visszaemlékezni mindenre, amit életében tett (és nincs is még igei bűnismerete). A bűnösnek megtérésekor egyetlen lényeges megvallást kell tennie: azt, hogy Jézus az Úr!
A harmadik fajta megvallás az Újszövetségben annak a hívőnek a bűnvallása, aki kikerült az Istennel való közösségből. Ez a megtört közösség nagyon sok esetben betegséget is okozhat, mert Jakab is azt mondja: „Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok...” A megvallás negyedik fajtája, amelyről beszélni fogunk, az Igében, Krisztusban és az Atyában való hitünk megvallása. Ezt a négy megvallást fogjuk tehát megvizsgálni.
Vizsgáljuk meg először a bűnöst és a bűnöket. Fontos, hogy különbséget tegyünk a zsidók bűnei között, amelyeket az első szövetségben követtek el -hozzájuk szólt Jézus és Keresztelő János -, és annak a bűnösnek a bűnei között, aki soha nem találkozott Krisztussal. Máté 3,5-6-ban ez áll: „Ekkor kimé-ne Őhozzá Jeruzsálem és az egész Júdea és Jordánnak egész környéke. És megkeresztelkedtek Őáltala a Jordán vízében, vallást tevén az ő bűneikről.” Ez Isten szövetséges népének képe, amint megvallják bűneiket, és János megkereszteli őket. Ez nem a keresztény keresztség. Ebben az időben Jézus még nem halt meg és nem támadott fel. János nem az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében keresztelt, csupán az Atya nevében. Itt tehát törvény alatt élő zsidókat látunk.
Az Apostolok cselekedetei 19,18-ban azt olvassuk: „És sokan a hívők közül eljöttek, megvallván és megjelentvén cselekedeteiket.” Ezek pedig pogány bűnösök voltak. Nem tudjuk pontosan, hogy miről tettek bűnvallást, de valószínű, hogy azokról a mágikus cselekedeteikről, amelyeket gyakoroltak. Hadd mutassak valamit: nem azért tettek bűnvallást, hogy üdvösséget nyerjenek, hiszen már megtért emberek voltak. „Sokan, akik már hittek” - mondja a magyarázó bibliafordítás. Nem azért vallották meg bűneiket és hagyták azokat abba, hogy megtérhessenek. Megtérésük után egyszerűbb volt mindezt megtenni. Az emberek sokszor a ló elé kötik a szekeret. Azt mondják a bűnösnek: „Ezt és ezt abba kell hagynod!” Pedig az a legfontosabb, hogy Jézust elfogadja Úrnak, a többi szinte magától megy.
