2011. november 22., kedd

John Bunyan: A zarándok útja 28.

A gyalogösvény itt is igen keskeny volt, ami Keresztyént annál szorultabb helyzetbe hozta, mert ha a borzasztó sötétségben az egyik oldalon levő mélységet kívánta kikerülni, akkor a mocsárba eshetés veszélyének tette ki magát; ha pedig a mocsárt kívánta kikerülni, nagyon ügyelnie kellett, nehogy a mélységbe zuhanjon. Így haladt előre, nemegyszer keservesen sóhajtva; mert emellett a gyalogösvény oly sötét vala, hogy ha a továbblépésre felemelte lábát, nem tudta, hogy mire és hová teszi le.

Körülbelül a völgy közepén, szorosan az út mellett észrevevém a pokol nyílását. "Mihez kezdjek most?" gondolta magában Keresztyén. Nagy erővel s nagy tömegben törének fel folytonosan tűzlángok s füstfellegek, rettenetes ropogástól és robajtól kísérve. (Oly dolgok, melyek Keresztyén kardjával nem sokat gondoltak, mint ez eset már előbb Apollyonnál is előfordult). Keresztyén kényszerítve érezte magát, hogy kardját hüvelyébe dugja, s más fegyverhez, a folytonos imádkozás fegyveréhez nyúljon (Ef 6,18) s ekképpen könyörgött: "kérlek, Uram, szabadítsd meg az én lelkemet!" (Zsolt 116,4) Jó darabon haladt így tovább, míg a lángok folytonosan hozzá csapódtak. Emellett borzasztó hangokat hallott, s olyan zavaros robajt, hogy néha már azt hivé: teljesen szét fogják szaggatni, s úgy összetapossák, mint a sarat az utcán. Több mérföldön át nem távozott e borzasztó látvány a szemei elől, s e rettenetes zaj füleitől. Azután egy helyre ért, hol úgy tűnt neki, mintha egész ellenséges sereg közelednék felé. Megállott, hogy gondolkozzék azon, mit volna legjobb cselekednie. Néha-néha azon gondolatra is jött, hogy talán jó volna visszatérnie; de azután eszébe jutott, hogy talán már a völgy fele útját meg is haladá; amellett meggondolta azt is, hogy hisz már néhány veszélyt legyőzött, s ki tudja nem akad-e nagyobb bajokra visszatértekor, mint az előtte álló úton. Így hát eltökélte, hogy előbbre halad. Eközben úgy látszott, mintha a gonosz ellenségek mind közelebb-közelebb jöttek volna. De midőn már csaknem beleütődtek, hatalmas hangon reájuk kiáltott: "Az Úrnak erejével megyek." Erre visszahúzódtak.

Egyet azonban nem mellőzhetek, észrevettem ugyanis, hogy szegény Keresztyén oly zavart volt, hogy még saját hangjára sem ismert. Ezt azon alkalommal vettem észre, midőn éppen az égő mocsár torkolatánál haladt el. Egy gonosz lény halkan utána sompolygott, s néhány mélyen sértő istenkáromlást suttogott füleibe, miket ő saját szíve gondolatának vélt. Ez jobban zavarba hozta Keresztyént, mint minden, ami eddig érte, mert úgy látszott előtte, hogy éppen azt káromolja, kit előbb oly bensőséggel szeretett. Annyi bizonyos: utólag megbánta őket. (*) De nem jutott eszébe, hogy vagy füleit bedugja, vagy e káromlás forrását kipuhatolja.

Amint Keresztyén Jó darabig haladt ily vigasztalhatatlan helyzetben, úgy tűnt neki, mintha előtte elvonuló ember hangját hallaná, ki így szólt: "még ha a halál árnyékának völgyében járok is: nem félek a gonosztól, mert te velem vagy." (Zsolt 23,4)

Most már vidám lett s e következő okokból:
1. mert ebből arra következtetett, hogy mások, kik Istent félik, éppen oly jól érzik magukat e völgyben, mint ő;
2. mert belátta, hogy Isten még e sötét vigasztalhatlan helyzetükben is velük van (Jób 9,11) "s miért ne lenne velem is?" – gondolta magában, habár most nem is vehetem észre;
3. mert remélte, hogy társaságra fog találni, mihelyt őket utolérheti.

Ő tehát továbbment, s az előtte haladóra reákiáltott; ez azonban nem tudta, mit válaszoljon, mert szintén egyedül hitte magát. Lassan, lassan világosodni kezdett; s Keresztyén így szólt: "ő világosságra változtatja a temérdek sötétséget." (Ámos 5,8)