Izrael államának puszta létezésébe mind a mai napig nem nyugodott bele az egyre erősödő iszlám fasizmus, s a sok helyütt állami támogatással működő terrorizmus immár az egész világra kiterjesztett, elkeseredett, minden erejét megfeszítő háborút vív az állami léttel bíró zsidóság kicsiny országa ellen – vagyis Isten ígéreteinek a megvalósulása ellen. A Szentföldön élő zsidóság állandó élet-halál harcának lehetünk a tanúi mindennap. És ez nem is annyira egyszerű és egyértelmű küzdelem: miközben ezeket a sorokat írom, az izraeli katonaság saját kezével folytat erőszakos harcot saját népe egyes tagjai ellen, hogy a Gázai övezetből kitelepítse őket, s a – Mózes által Izraelnek adott – területet stratégiai okokból átadja a palesztinoknak. A múlt heti hírek szerint Irán elszántan atombombát készül gyártani, s hogy csak ma hány helyen robbantottak a világban iszlám fanatikusok, fel sem tudom sorolni – s mindez Izrael miatt.
De belső őrlődést is okoz a külső támadás. Egyes kabbalista rabbik halálos átkot mondtak ki Izrael állami vezetőire, hogy megakadályozzák a gázai kivonulást. A diaszpórában „kitalált” tradicionális judaizmus nem tudja helyesen kezelni a zsidó állam tényét és problémáit. Közben zsidó fiatalok évente harmincezren utaznak Indiába nyaralás gyanánt szellemi élményeket és gurukat keresni. Az orosz zsidóság nagyarányú bevándorlásával a 90-es évek elején megjelent Izraelben az a posztkommunista viselkedés is, amelyet mi is közelről ismerünk, valamint a maffia, a kábítószer és a prostitúció. Az idős, eltökélt cionista generáció kihalóban van, a cionizmust sokan támadják, nagy kérdés, hogyan sikerül a fiataloknak átadni azt a hitet és eszmét, amely ebben a háborúban létkérdés a fennmaradáshoz. A diaszpórában is tapasztalható némi kiábrándultság és cinizmus, bár komoly veszély esetén alighanem azért a legtöbben tudni fogják, hol a helyük. Egy anyuka ugyanabba az iskolába járó gyermekeit más-más buszokra teszi fel reggelenként: ha az egyiket felrobbantanák, ne veszítse el mindegyiküket. Egy ország, amelyben hit kell ahhoz, hogy egyáltalán érdemes legyen ott élni. Fal épül a terroristák ellen, és az egész világ Izraelt fasisztázza le miatta a médiában. Izrael szellemileg, lelkileg és fizikailag egyaránt élet-halál harcot vív – a nyomás vele szemben folyamatosan fokozódik, immár az elviselhetőség határai felé vagy tán azokon túl is. Mégis megmagyarázhatatlan öröm, erő, hit tör fel újra meg újra: Isten jelenléte a háttérből, mintegy titokban támogatja azokat, akik az Ő akaratában állnak.
És mit látunk az Egyházban? A kereszténység centrumát képező euro-amerikai, jóléti világban a karizmatikus keresztények tömegei sodródnak a katolicizmussal való ökumenikus kokettálás felé, feladva a protestantizmus alapértékeit, vagyis a bálványimádásnak és az idegen istenek imádásának elutasítását. Szexuális és anyagi területen elkövetett bűnökről is sokat hallunk. Az ébredés stagnál ezeken a területeken, ez az evangélium aligha mondható hitelesnek, annak, amit Jézus hirdetett – miközben a kereszténység őshazájának nem mondható országokból sokkal jobb hírek érkeznek. Az utolsó időkre vonatkozó, Egyházzal kapcsolatos próféciák is mind a szemünk előtt teljesednek be, és ezek sajnos nem mindig pozitív jelenségeket tárnak elénk, miközben ugyanakkor a győzelem megszerzéséhez is világos utat mutatnak (például: Mt 24:9–14, Mt 25:1–30, Mt 13:24–43, 2Tim 3:1–9, Jel 3:14–22 stb. – minderről részletesebben lásd írásunkat: Egyház és korszellem. Új Exodus, 2004. május) ). Az Egyház – hasonlóan az egész emberiséghez – még nem találta meg tömegméretekben az elmúlt húsz évben lezajlódó kommunikációs forradalom, az internet, a tv, a mobiltelefon, a médiarobbanás által jelentkező új kihívások, kísértések biztos kezelési módját sem; mentségünkre legyen mondva, hogy ez az emberi történelem egyik legnagyobb, és mindenképpen a leggyorsabban lezajlódó kulturális változása. Az egyháztörténelem laodikeiai korszakára János apostol által megjövendölt jellemzők, a langyosság, a tekintélyellenesség, az öncsalás, a szellemi aluszékonyság, az elvilágiasulás, az erkölcsi kompromisszumok, az aposztázia stb. hol itt, hol ott ütik fel fejüket – és még hosszan sorolhatnánk. Egy szó, mint száz: ha felébredünk a jóléti – pontosabban annak csak hangulatát keltő – európai társadalmunk biológiai optimizmusának álmából, és kinyitjuk szellemünk szemeit: az Egyházat hasonlóan kemény, és egyre csak fokozódó küzdelemben láthatjuk szellemi ellenségeivel szemben, mint Izraelt.
De azért ne csüggedjünk el felettébb: bár mindez igaz, Istennek a természetfeletti segítsége, kegyelme, támogatása is hasonlóképp mögöttünk áll.
