(32,1) Csekély véleménykülönbségeik ellenére Elifáz, Bildád és Cófár megegyeznek Jób szenvedései magyarázatában: Jób képmutató. Különben az ő Istenről alkotott elképzelésük szerint Jób szenvedései igazságtalanok lennének. Jób viszont, a szenvedő, nem akarja kétségbe vonni Isten igazságosságát, de védelmezi saját igaz voltát. Isten előtt vétkes, tehetetlen, tökéletlen és hiányzik az „igazlátó" („közbenjáró") (Jób 9,33). Hitét Isten később úgy jutalmazza, hogy kijelentést kap az eljövendő Megváltóról és a feltámadásról (Jób 19,25-27). De hiszen Isten előtt Elifáz, Bildád és Cófár is bűnösök, és mégsem kell szenvedniük. Jób visszautasítja három barátja elméletét, hogy ő titokban vétkezett az általános erkölcs ellen, de a tulajdonképpeni probléma marad: Miért kell az igaznak szenvednie?
(32,2) Elihu helyesebben látja a problémát, mint Elifáz, Bildád és Cófár, mert neki Istenről is magasabb rendű elgondolása van. Elifáz és társainak Istene, bár cselekedeteiben hatalmas, de az emberekhez való viszonyában kicsinyes és szigorú. Ezzel ellentétben Elihu nemes és egyenes Istennek látja Őt. Elihu is kudarcot vallott azonban mint igazi vigasztaló (vö. Jób 34,35-37), és ő is azzal vádolja Jóbot, hogy gonosz és értelmetlen (Jób 34,7-8; 35,16).
(38,1) Az Úr szavai olyan nagy hatással voltak Jóbra, hogy tudatosan Isten jelenlétébe viszik (Jób 42,5). Eddig csak vitatkoztak Istenről, de Őt magát távolinak vélték. Most Jób szemtől szembe került Istennel.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
