Scofield: Jób könyve 42. fejezet

(42,6) Jób könyvének központi kérdését, az Úr népének szenvedését, legalábbis részben megmagyarázza az isteni jóakaratú szándék, amelyet szolgál.
(1) A nehéz tapasztalatok által Jób szemei megnyíltak, hogy jobban lássa Isten kibeszélhetetlen szentségét (Jób 42,5), ami őt önismeretre és önmaga megítélésére vitte (Jób 40,4; 42,6).
(2) Nyilvánvaló lett, hogy Jób szenvedései nevelésre, nem pedig büntetésre szolgáltak, Isten ezt arra használta, hogy megpróbálja és megtisztítsa jellemét (Jób 23,10).
(3) A kimenetel arra mutat, hogy Isten kegyelme által az Ő népe bízik benne, és Önmagáért szolgálja Őt, és nemcsak múló jótétemények viszonzásaképpen (Jób 13,15). És (4) az ilyen megtapasztalások, amelyeket itt isteni kijelentés által szerezhetünk, fölfedik előttünk egy bölcs és szerető Isten végső győzelmét abban a láthatatlan harcban, amelyet az ember lelkéért a Sátánnal folytat (1-2. fej.).
Végül meg kell vallanunk, hogyha mindent el is mondtunk, ami az értelem számára a szenvedés problémájának megoldására előhozható, Isten kijelentett céljain túl még sok dolog titokban marad előttünk. Ezért nem marad más hátra, mint hogy megalázva magunkat, meghajlunk a felséges Isten előtt annak tudatában: az ember nem kívánhatja Istentől, hogy számot adjon mindarról, amit cselekszik (Jób 42,1-6; 33,13; Róm 11,33-36).