A jelen és a jövő
Ha most az imént bemutatott nehézségeket összevetjük a cikkünk elején ismertetett biztos ígéretekkel, vagyis azzal az „esengő reménységgel” (Pál), hogy az Egyház néhány év vagy évtized múlva feddhetetlenül, tisztán és a világevangelizációt hitelesen, erőben, dicsőségesen elvégezve fog megállni a visszatérő Krisztus színe előtt, akkor nem kis feszültséget érzékelhetünk a jelen és a jövő között. Akár nevethetünk is egyet, mint a száz éves Ábrahám – azt azonban mindenképpen érzékelni fogjuk, hogy mindennek beteljesedéséhez mind az Egyházban, mind a világtörténelem színpadán rendkívüli volumenű, és nagyon megrázó változásoknak kell végbemenniük. Az is bizonyos, hogy emberi erőnk teljes odaszánásán túl – amelyre szükség van! –, jelentős isteni beavatkozásokra is sor fog kerülni.
A kép, amely itt, a történelemnek ezen a pontján elénk tárul, hasonló az Ígéret földjének határához érkező Izrael által látottakhoz. A föld valóban tejjel és mézzel folyó, gyümölcsei csodálatosan jók, ideális, boldog otthon – csakhogy nem üres, hanem ellenség lakja, mi több, óriások (nefilim), azaz a bukott angyalok fiai, okkult, hibrid lények!), nálunk sokkal erősebbek és hatalmasabbak, „és olyanok valánk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemeikben is olyanok valánk” (4Móz 13:34). A látvány és a hír megosztotta az ókori Izraelt – hasonló szellemi zavart és nehézséget okoz a mai Izraelben és a mai Egyházban. Mi azonban álljunk Józsué, Káleb, Mózes és Áron oldalán, a szellemi emberek oldalán: „Józsué pedig, a Nún fia, és Káleb, a Jefunné fia, akik a földnek kémlelői közűl valók valának, meghasogaták ruháikat. És szólának Izráel fiai egész gyülekezetének, mondván: A föld, a melyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, igen-igen jó föld. Ha az Úrnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre, és nékünk adja azt, mely téjjel és mézzel folyó föld. Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér; eltávozott tőlök az ő oltalmok, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlök!” (4Móz 14:6–9)
A meglepetést az okozza, hogy az ígéretek ugyan meg vannak ígérve, de azokat mégis csak harccal lehet birtokba venni. Az ember mindig azt gondolná, hogy amit Isten megígért, azt automatikusan meg is adja, anélkül hogy azért nekünk különösebben sokat tennünk kellene. Az ígéret földjén azonban már laknak. S ami még nagyobb meglepetést okoz: nálunk erősebb, több, hatalmasabb ellenség lakik rajta. De az egész Józsué könyvének fő üzenete: meg kell támadni őket – természetesen szellemi ellenségről, harcról és fegyverekről van szó –, és Isten velünk lesz, kisebbségi helyzetből is győzni fogunk.
Összegezve az eddigieket, azt mondhatjuk: mind Izrael, mind az Egyház óriási szellemi konfliktusban, szinte élet-halál harcban áll az ígéret földjének küszöbén. A Sátán óriási csapatösszevonásokat hajt végre fenyegetett határai mentén: egyre nagyobb szellemi, ideológiai, okkult, kulturális, vallási, politikai, gazdasági, katonai erőket mozgósít, és rendkívüli ellennyomást – sőt megelőző akciókat – kezdett alkalmazni Isten céljaival szemben. Isten mindkét népe néha úgy érzi: tehetetlen a vele szemben álló erők hatalmas volta előtt. Ez azonban nem így van.
