A költői könyvek közé sorolják Jób könyvét, a Zsoltárokat, a Példabeszédeket, a Prédikátor könyvét, az Énekek énekét és Jeremiás siralmait, bár költői részeket mindenhol találunk az (ÓSZ-ben (vö. 2Móz 15,1-21; Bír 5; és a prófétai könyvek egyes hosszabb részeivel). Mivel ezek a könyvek Isten népe tapasztalatait írják le, olyan széles területet tárnak elénk, mint maga az élet. Ezekben az írásokban Isten ihletett szava az emberi tapasztalatot olyan általános érvénnyel ruházza fel, hogy ezáltal számos hívő számára vigaszt, erőt és útmutatást jelentett mindent korszakon át.
A héber költészet alapja a gondolatok párhuzamossága. Ritmusa nem a hangok összecsengése által keletkezik, mint a rímes versekben, sem hangsúlyos versmérték által, mint a rím nélküli versekben (bár a héber költészet nem nélkülözi teljesen a hangsúlyt), hanem főképpen az ismétlés, ellentét és a gondolatok gondos kidolgozása útján. Azt a párhuzamosságot, amikor a gondolatok lényegében megegyeznek egymással, szinonimának nevezik, pl.: "Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem" (Zsolt 25,4).
Ha a gondolatok egymással ellentétesek, a párhuzamosságot antitézisnek nevezik, p1.: "Mert az Úr tudja az igazak útját; a gonoszok útja pedig elvész" (Zsolt 1,6)
Amikor az első gondolatot egy második bővebben kifejti és gazdagabbá teszi, a párhuzamosságot szintézisnek nevezik, pl.: "Akkor bíznál, mert volna reménységed; és ha széttekintenél, biztonságban aludnál" (Jób 11,18).
A héber költészetet azonban semmiképpen sem lehet pontosan beosztani ebbe a három csoportba; a gondolatok összeillesztésének és kifejlesztésének olyan széles és finom változatosságával is találkozunk, mint a hármas, négyes párhuzamok, fordított szórend, váltakozó sorok és refrének. A héber szókincs erőteljes és eleven, és az (ÓSZ költészete gazdag az olyan képes beszédben, mint a megszemélyesítés, hiperbola (összehasonlítás nagyobbal), metafora (szókép), hasonlatok és betűrímek. Találunk bizonyos szerkezeti fogásokat, többsoros versszakokat és akrosztichonokat (egy-egy versszak minden sora azonos betűvel kezdődik), mint végig a Zsolt 119-ben és a JSir-ban. A héber költészetet végül tágabb értelemben föl lehet osztani a lírai, drámai és tanító költeményekre is.
Három költői könyvet – Jób, Példabeszédek, Prédikátor – egyes zsoltárokkal együtt, mint pl. 1, 10, 14, 19, 37, 90 a bölcsesség irodalmának legkimagaslóbb példáinak tekinthetjük. Ezzel a kifejezéssel a héber irodalom ama formájára gondoljunk, amely nemcsak az élet gyakorlati kérdéseivel foglalkozik, mint a Példabeszédek, hanem olyan nagy erkölcsi és szellemi kérdésekkel is, hogy miért van jó dolguk a gonoszoknak (Zsolt 37), a materializmus, fatalizmus és pesszimizmus kérdéseivel (vö. Préd), és az igaz ember szenvedéseinek kérdésével (vö. Jób). A bölcsesség könyvei tisztán látó gyakorlati voltuknál fogva távol állnak minden elméleti bölcselettől. Miközben a hétköznapi élet dolgaival foglalkoznak, feltekintenek az egy igaz Istenre. Isten bölcsességének hangsúlyozásával (p1. Péld 8,22 kk.) segít előkészíteni az Úr Jézus Krisztus eljövetelét, aki „bölcsességül lett nekünk" (1Kor 1,30), „akiben van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve" (Kol 2,3), és aki ezt mondta önmagáról, „Én vagyok az út, a valóság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanem csak énáltalam" (Jn 14,6).
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
