Öltözzétek fel az Istennek minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek álnokságai ellen. Mert nincsen nékünk tusakodásunk a vér és a test ellen, hanem a birodalmak ellen, hatalmasságok ellen, e világnak urai ellen, ez élet sötétségének vezérei ellen, a lelki gonoszságok ellen, melyek a magasságban vagynak. (Ef 6,11.12)
Keresztyén már célszerűnek vélte, hogy Szép palotát odahagyva útját tovább folytassa, s barátai is azon véleményen valának, hogy már csakugyan meg kell ezt tennie. De előbb így szóltak hozzá: menjünk a fegyvertárba. Megtevék. Midőn belépett, fegyverzetbe öltöztették tetőtől talpig, hogy védve legyen némileg, ha netalán útjában fegyveres támadások érnék. Így felfegyverkezve, barátai kíséretében a kapuhoz ment s ott kérdezte a Kapust, hogy nem látott-e arra menni egy zarándokot. A Kapus igennel felelt.
Keresztyén. S ismerted őt?
Kapus. Neve után tudakozódtam, s azt mondta, hogy Hívnek nevezik.
Ó, így szólt Keresztyén, hisz őt ismerem. Honfitársam s legközelebbi szomszédom, és születési helyemről jön, mit gondolsz, ez óta mennyire lehet előre.
Kapus. Most érhetett a domb lábához.
Keresztyén. Jól van, Kapus barátom, az Úr legyen veled s bőven árassza reád áldásait azon szeretetért, mit irántam tanúsítottál.
Most hát tovább ment. Előrelátás, Kegyesség, Szeretet és Okosság egész a domb lábáig el akarták kísérni. Így indultak együtt útra, megújítva előbbi beszélgetéseiket, míg lefelé nem indultak a dombról. Ekkor Keresztyén monda, amily terhes volt a feljövetel, amennyire láthatom, a lemenetel éppoly veszélyesnek tetszik. Igen, így szólt Okosság, úgy van, mert nehezére esik az embernek a Megaláztatás völgyébe lemenni, amit te éppen most teszel, anélkül, hogy le ne sikoljék. Épp azért jöttünk veled, mondák, hogy a dombról lementedben vezéreid legyünk. Most kezdett tehát lefelé indulni s habár igen vigyázott, mégis elsiklott néhányszor.
Láttam ezután álmomban, hogy e jó útitársak (amint Keresztyén a dombról leért) egy kenyeret, egy korsó bort s egy köteg szőlőt adának neki; azután folytatta útját tovább.
De most a Megaláztatás völgyében szegény Keresztyén ugyancsak megjárta; mert alig ment egy darabon, midőn már egy gonosz ellenséget látott szembe jönni, ki Apollyon nevet viselt. Elfogta a félelem s habozóvá lőn, vajon visszatérjen-e vagy megállja helyét, de meggondolta, hogy ő hátul fegyvertelen, s hogy amint hátat fordít, nagyobb előnyt nyújt neki, hogy nyilaival átfúrja.
Azért elhatározta, hogy szerencsét próbál, nem engedi át a tért. Mert, így gondolkozott, ha mást nem tartanék is szem előtt, mint pusztán életem megmentését, legjobb lenne szilárdul nem tágítani.
Ezzel ő tovább, Apollyon pedig szembe jött vele. E szörnyeteg borzasztó kinézetű vala; haléhoz hasonló pikkelyekkel volt fedve (ez kevélysége), sárkány-szárnyakkal s medve-lábakkal bírt, hasából tűz és füst tódult ki; s torka az oroszlánéhoz hasonlított. Midőn Keresztyén közelébe érkezett, lenéző tekintetet vetvén rá, így kezdte kikérdezni.
Apollyon. Honnan és hová?
Keresztyén. Én Romlás városából, minden gonoszságok székhelyéről jövök, s Sion városába igyekszem.
Apollyon. Erről ismerek rád, hogy alattvalóim egyike vagy; mert mind az ország enyim, mert én vagyok a fejedelem és az Isten! Hogy eshetett, hogy királyodtól megszöktél? Ha nem reményleném, hogy még ezentúl szolgálatokat tehetsz nekem, akkor egy csapással azonnal levágnálak.
Keresztyén. Az igaz, hogy birodalmadban születtem, de szolgálatod kemény vala s díjad oly csekély, hogy senki emberfia meg nem élhetne belőle; mert a vétek díja a halál. (Róm 6,23) Azért midőn korosabb lettem, más okos emberek példája szerint cselekedtem én is, s körülnéztem, hogy nem javíthatnám-e még meg magamat.
