Ekkor Apollyon tajtékzó dühvel így kiálta fel: én e királynak ellensége vagyok, gyűlölöm őt magát, népét s törvényeit. S most azért jöttem ki, hogy neked ellentálljak.
Keresztyén. Gondold meg, Apollyon, hogy mit cselekszel. Én a király országútján, a szentség útján vagyok, azért inkább vigyázz magadra te!
Erre Apollyon elzárta az egész út szélességét, s így beszélt: Ami ezt illeti, semmitől sem tartok! Készülj a halálra! Mert a poklok fenekére esküszöm, nem fogsz továbbmenni; itt add ki lelkedet! – És azonnal egy tüzes nyilat röpített mellének. Keresztyén azonban pajzsot tartott kezében, amivel felfogván nyilát, a veszélyt magától elhárítá.
Most Keresztyén kihúzta kardját, látván, hogy már neki is tennie kell. De Apollyon éppoly gyorsan támadta meg, sűrűn dobálva rá nyilait, mit sem ügyelve arra, amit Keresztyén kikerülésükre cselekedett, s így fején, kezén és lábán megsebesíté. Kénytelen volt erre Keresztyén kissé hátrálni. Apollyon támadását teljes erejéből folytatá, Keresztyén azonban újra nekibátorodott, s amily férfiasan csak tudá, védelmezte magát. E tüzes viadal fél napnál tovább tartott, míg Keresztyén csaknem teljesen kimerült. Mert ő sebei miatt mindjobban elgyöngüle.
Apollyon előnyét észrevevén, még jobban sarokba szorította Keresztyént, s viaskodván vele rettenetes erővel földre terítette, mire Keresztyén kezéből kardja is kiesett. Most így szólt Apollyon, kezemben vagy! – s e szavaknál csaknem agyon nyomá, hogy Keresztyén is kétségbeesett már élete felől. De Isten úgy akarta, hogy Keresztyén, midőn Apollyon végső csapását mérte a jó emberre, hogy megölje, reszketve nyújtá ki kezét kardja után, s e szavakkal ragadta meg: "ne örülj az én nyavalyámon, én ellenségem: mert noha elestem, de felkelek. (Mikeás 7,8)" E szavakkal halálos döfést adott neki, mire az sebe miatt visszatántorodott. Keresztyén ezt észrevévén újult erővel támadta meg, mondván: "mert mindeneket legyőzünk annak akaratából, ki bennünket szeretett." (Róm 8,37; Jak 4,7) Erre Apollyon kiterjeszté sárkány-szárnyait s úgy elsietett, hogy Keresztyén nem is látta többé.
Aki maga nem látta s hallotta, miként én, nem is képzelheti, mily rikácsoló s utálatos, sárkányéhoz hasonló ordítozást vitt véghez a tusakodás alatt Apollyon, s mily sóhajok s jajok emelkedtek Keresztyén melléből. Ez egész idő alatt Keresztyén egy pillanatig sem volt vidám, de midőn észrevevé, hogy kétélű kardjával megsebezte Apollyont, elmosolyodott s szemeit az ég felé emelé – de alig is láttam még valaha ily borzasztó küzdelmet. – De most midőn a tusának vége vala, így szólott Keresztyén: itt adok hálát annak, ki az oroszlán torkából megszabadított, ki Apollyon ellen győzelemre vezetett, s mondá:
Belzebúb, a poklok fejedelme
Veszélyt készítvén, fölfegyverezve
Büszke páncélban küldé ellenem.
Ördögi tűzzel tört rám, ellenem
De szent Mihály erőt adott karomba,
S ellenfelem menekül a pokolba.
Most fel tehát, lelkem s vígan rebegd
Az örök úrnak hálaéneked.
