Nos, minden volt felkent vezére a volt felkent Sátán, aki a "felkent oltalmazó Kerub volt. Ez a tény elég félelmetes, amint az Ezékiel 28:14-15,17-et olvassuk:
"Voltál felkent oltalmazó kérub; és úgy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál. Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyen teremtetél, míg gonoszság nem találtaték benned, szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben; a földre vetettelek."
Az Ézsaiás 14:12-14. hozzáteszi: "Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia?... Holott te ezt mondtad szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet..és hasonló leszek a Magasságoshoz."
Bizonyos értelemben valóban van hite az ördögnek. Jakab szerint: "a démonok is hisznek és rettegnek” (Jak. 2:19.). A kenet azonban elhagyta a Sátánt, és ottmaradt egy egykor jeles lény gonosz hüvelye.
Saul király ugyanennek az állapotnak a szánalmas tükörképe volt most. Épp úgy, ahogy a Sátán üldözte Jézust, hogy megölje, Saul is hamarosan hasonlóképp fog cselekedni, üldözi majd a felkent Dávidot. Mindkét esetben az ország forgott kockán. A volt felkent mindig üldözi az Úr felkentjét. Nem Jézus, hanem a Sátán "tekintette ragadománynak, hogy az Istennel egyenlő" (hasonlítsd össze a Fil. 2:6-tal). Jézus ellenben "engedelmes volt...a keresztfának haláláig, azért Isten felmagasztalta Őt és adott neki olyan nevet, amely minden név fölött való." Dicsőség Istennek Jézusért!
Amikor Dávid találkozott Saullal, rettenthetetlen volt. Biztos, hogy még sosem küzdött hivatásos katonával, de vadállatokkal igen. Mindig ólálkodtak ragadozók a nyája után. Jött medve és oroszlán, de amikor találkoztak Dáviddal, azt kívánták, bárcsak ne jöttek volna. Góliát egy egyszemélyes harci gép, emberi tank volt, de Dávid szemében elég nagy célpont volt ahhoz, hogy ne tudja eltéveszteni, és Istennel úgy érezte magát, mint egy állig felfegyverzett hadtest. "Mert általad táboron is átfutok, és az én Istenem által kőfalon is átugrom" (Zsolt. 18:30.).
Dávid számára Isten volt minden - Isten, vagy semmi. Góliát Isten méltóságához intézett kihívást. Nem csupán embereknek dobott kesztyűt, nem csak az izraeli seregnek. "Az élő Isten seregeivel" dacolt. Ez volt Góliát tévedése, és amint kiderült, ez kissé egészségtelenebb volt a számára, mint egy fejfájás. Dávidnak egyszerűen el kellett végeznie a teendőket. Isten sikerhez segítette őt. A hit azt mondta Dávidnak, hogy képes erre, a kenet pedig lelkessé tette őt a feladat elvégzésére.
SAUL FEGYVERZETE
Saulnak kellett volna megküzdenie Góliáttal. Egy fejjel és vállal magasabb volt Izrael minden férfiánál, ezt olvassuk róla. Továbbá ő volt a király, ismerte az Úr kenetét. Ott volt aztán a hatalmas Abner is. Ők ketten azonban hagyták, hogy Dávid végezze el a feladatot. Valójában az első dolog, amit Saul tett, ahogy a fel nem kent hivatásosok szokták, az volt, hogy alattomos tréfát űzött ebből a kedves fiúból, aki hitte, hogy Isten győzelmet tud adni neki a filiszteus hadsereg legnagyobb harcosa fölött. Saul szerint Dávid gyermeteg volt. Dávid, mint szabadító? Ez egyszerűen nevetséges volt.
Saul király tehát mosolygott, odakacsintott bátor tábornokaira, és felajánlotta Dávidnak, hogy használja az ő saját királyi fegyverzetét. Ez mulatságos lesz. Micsoda figura lesz Dávid! Fele akkora, mint Saul. Hogy fog masírozni a két hadsereg előtt abban a túlméretezett felszerelésben!
Először is a bőr kabát. A ruha vállai, bőr és bronzlapokkal, 10 centire elálltak Dávid testétől, az egész betakarta őt. A láncokból álló vért lehúzta Dávidot. A réz sisak... Dávid oldalra fordította a fejét, a sisak pedig továbbra is előre nézett. Az öv kb. 130 centis derékra való, Dávid dereka pedig csak 70 centis volt. Saul kardja olyan hosszú volt, hogy Dávid a földön vonszolta, és azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy elgáncsolja a kis Dávidot. Góliát azonnal meg fog halni - a nevetéstől!
