Üdvösség - kegyelemből vagy cselekedetek által?
A Pál apostol által prédikált evangéliumban egyetlen szó sem esik arról, hogy a megváltást újra és újra el kell végezni a katolikus szertartások során, ahogyan ezt a II. vatikáni zsinat hangoztatta. A megváltás az Atya és Jézus Krisztus tökéletes munkája, amely egyszer s mindenkorra elvégeztetett a kereszten. Az ember semmit sem tehet, amivel ezt befolyásolni tudná. A Filippibeliekhez írt levél 2. részének az a verse, hogy „félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket” (Filippi 2,12), nem azt jelenti, hogy nekünk magunknak kell tenni valamit saját üdvösségünkért (ez egyébként is egy olyan nézet, amit a Biblia teljesen elítél), hanem ez azt jelenti, hogy amikor már elnyertük az üdvösséget, akkor az üdvösség cselekedeteiben kell járnunk: „az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk” (Efézus 2,10). Egy bűnös ember (mert eredendően minden ember az) pontosan olyan mértékben képes arra, hogy önmagát megváltsa, mint amennyire egy halott képes magának vérátömlesztést adni. Természet szerint mi mindannyian halottak voltunk a mi vétkeink és bűneink miatt (lásd Efézus 2,1; Kolossé 2,13). A katolicizmus tanítása szerint azonban az ember csak „megsebesíttetett a bűntől”13, de nem halott miatta. így aztán még mindig tehet valamit üdvössége érdekében:
"Az ember akkor nyeri el [Isten által adott] méltóságát, amikor teljesen megszabadítja önmagát a szenvedélyek fogságából, és arra törekszik, hogy szabadon válassza a jót, és szorgalom és kitartás által hatékonyan biztosítja magának e cél megvalósításához szükséges eszközöket."
A Biblia azonban azt tanítja, hogy egy bűnös embernek még az „igazsága” is olyan, mint a „megfertéztetett ruha” (angolban: szakadt, tépett - a ford.) Isten szemében (Esaiás 64,5). Csak azután tudunk jó cselekedeteket véghezvinni, miután már megtértünk, a Szent Szellem ereje által. Nem azért cselekedjük a jót, hogy elnyerjük az üdvösséget, hanem azért, mert szeretjük azt a személyt, aki megváltott bennünket. Ahhoz, hogy valaki üdvözüljön, el kell ismernie, hogy bűnös ember, hogy nem képes az önmegváltásra, és hinnie kell abban, amit Jézus Krisztus érte tett a kereszten, vagyis el kell fogadnia azt a helyettesítő áldozatot, hogy Ő már kifizette bűneiért az árat. A Biblia sok helyen említi, hogy az üdvösség kegyelemből adatott hit által, és nem cselekedetekből: „az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk” (Apostolok cselekedetei 15,11); „kegyelemből tartattatok meg” (Efézus 2,5); „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Titus 2,11).
Üdvösségünk garanciája nem az, hogy mi van rólunk feljegyezve a mennyei naplóban, hanem az, hogy Jézus Krisztus áldozata tökéletes váltságdíj: „Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való vakság által” (Róma 3,24). A cselekedetek és egyházi szertartások általi megigazulás katolikus evangéliuma teljesen ellentmond Isten kegyelmének, sőt mi több, valóságos visszautasítása annak, hogy Isten az üdvösséget kegyelemből adja, amikor hiszünk abban, amit Jézus Krisztus tett. Ezért szükséges Róma szerint az, hogy a cselekedetek és/vagy az ember szenvedése helyettesítse Jézus Krisztus áldozatát.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
