A. 1 Móz 1:1–2. Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Szelleme lebeg vala a vizek felett.
—Az eredeti teremtés. Aztán Lucifer lázadása és Isten mindent kiirtó ítélete (leginkább víz által).
B. 1 Móz 1:3–2:7. És monda Isten: Legyen világosság: és lõn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtõl. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lõn este és lõn reggel, elsõ nap. És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektõl. Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektõl. És úgy lõn. És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lõn este, és lõn reggel, második nap. És monda Isten: Gyûljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lõn. És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyûlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó. Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az õ neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lõn. Hajta tehát a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet az õ neme szerint, és gyümölcstermõ fát, a melynek gyümölcsében mag van az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó. És lõn este és lõn reggel, harmadik nap. És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendõknek. És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lõn. Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre; És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtõl. És látá Isten, hogy jó. És lõn este és lõn reggel, negyedik nap. És monda Isten: Pezsdûljenek a vizek élõ állatok nyüzsgésétõl; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az õ nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesõt az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó. És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön. És lõn este és lõn reggel, ötödik nap. Azután monda az Isten: Hozzon a föld élõ állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lõn. Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó. És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Teremté tehát az Isten az embert az õ képére, Isten képére teremté õt: férfiúvá és asszonynyá teremté õket. És megáldá Isten õket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó fûvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül. A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élõ szellem van, a zöld fûveket [adom] eledelûl. És úgy lõn. És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lõn este és lõn reggel, hatodik nap. És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege. Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az õ munkáját, a melyet alkotott vala, megszûnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szûnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten. Ez az égnek és a földnek eredete, a mikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté, Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fû sem hajtott ki, mert az Úr Isten [még] nem bocsátott vala esõt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje; Azonban pára szállott vala fel a földrõl, és megnedvesíté a föld egész színét. És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az õ orrába életnek lehelletét. Így lõn az ember élõ lélekké.
—Ezek a versek leginkább a helyreállítást vagy az újra teremtést írják le.
C. 2 Kor. 5:17. Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés [az]; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.
—Ez a Krisztusban való új teremtésre vonatkozik
D. Mindkét teremtés az Isten kimondott szavának (Isten Igéje) és Isten Szellemének együttes munkája nyomán jött létre (vesd össze: Zsolt. 33:6. Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregök.)
E. Mindkét teremtésben Isten első tette a világosság megteremtése volt, és addig nem nyugodott meg, míg saját képét meg nem teremtette
F. Az 1 Móz 1:1-ben használt „teremt” szó (héberül bara) csak a következő versekben kerül újra elő:
1. 1 Móz. 1:21. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az õ nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesõt az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
—a tengeri nagy vízi állatok és csúszómászó állatok (Szemmel láthatóan a víz sokkal nagyobb szerepet játszik az ádámi korban, mint azt megelőzően [vesd össze: Jel. 21:1. Ezután láték új eget és új földet; mert az elsõ ég és az elsõ föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.])
2. 1 Móz. 1:27. Teremté tehát az Isten az embert az õ képére, Isten képére teremté õt: férfiúvá és asszonynyá teremté õket.
—ember (Ádám): Egy új teremtés. Ádám egy teljesen új faj kezdete volt, és ez a faj az egész Szentírás központi témája.
G. Jób 38:4–15. Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat! Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-é; avagy ki húzta el felette a mérõ zsinórt? Mire bocsátották le oszlopait, avagy ki vetette fel szegeletkövét; Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának? És [kicsoda] zárta el ajtókkal a tengert, a mikor elõtünt, az anyaméhbõl kijött; Mikor ruházatává a felhõt tevém, takarójául pedig a sürû homályt? Mikor reávontam törvényemet, zárat és ajtókat veték eléje: És azt mondám: Eddig jõjj és ne tovább; ez itt ellene áll kevély habjaidnak! Parancsoltál-é a reggelnek, a mióta megvagy? Kimutattad-é a hajnalnak a helyét? Hogy belefogózzék a földnek széleibe, és lerázassanak a gonoszok róla. Hogy átváltozzék mint a megpecsételt agyag, és elõálljon, mint egy ruhában. Hogy a gonoszoktól elvétessék világosságuk, és a fölemelt kar összetöressék?
—Ezek az igeversek is egyértelműen az események ugyanolyan rendjét mutatják be: teremtés, ítélet, helyreállítás
