Dávid látta Góliátot, és hallotta szájából a káromlásokat. Eliáb elszorult szívvel hallgatta. Dávid egészen másként reagált. Az Úr kenete hevülni kezdett benne.
Ugyanakkor Izrael nem-felkent hivatásosainak szívei megfagytak a félelemtől. Ez mindig jelentős különbség volt a két csoport között és ez ma is így van. A kenet nagy bátorságot ad, elveszi az emberekből a félelmet. A kenet különbséget tesz az ésszerű, avagy tudományos hit és az égő hit között. Hadd figyelmeztesselek: az egyik fajta hit mindig taszítja a másikat. Ne lepődj meg ezen! Ez egy réges-régi történet.
Az értelem kétségtelenül Eliáb oldalán állt, de csak arra volt elég, hogy Eliáb az izraeli és filiszteus erők egyensúlyát méregesse. Más forrást nem látott. Eliáb szakszerűen fel tudta mérni a csata körülményeit, és látta, hogy Izraelnek nincs esélye a győzelemre. Ezzel szemben Dávid tudta, hogy Izrael Istene az ő oldalán van, és a lelkében szent izgalom és felháborodás gyűlt. Ez azért volt, mert a kenet mások előtt ismeretlen fonásokkal látta el őt. Hitének belső szemei Jahvéra szegeződtek. Isten rajta levő kenete éhessé tette őt a győzelemre, mohó elvárásai felvillanyozták. Nem csak reménykedett és imádkozott. A kenet volt az eljövendő dolgok "foglalója".
Eliáb bizonyára remek ember volt. Még Sámuel prófétára is hatott. Sámuel először azt gondolta, hogy ebből a férfiből nagyszerű király lesz, de az Úr azt mondta: "Ne nézz külsejére, se magas termetére, mert én elutasítottam őt.” Miért? Meg fogjuk látni.
Emberileg nézve Dávid még a megfontolásra se volt méltó - ő volt a legfiatalabb, egy hencegő kamasz. Azokhoz hasonlított, akiket még az énekeskönyvek kiosztására sem kérnénk meg. Az Úr viszont azt mondta: "Kelj fel, kend fel őt."Egy pirospozsgás, ismeretlen legényke Júda törzséből. Piros arcával megfelelt a jövendő király képének, mert a főpap ruháján a Júdát jelképező drágakő vörös volt.
Isten kegye Dávidon nem tette őt kedvessé hét, nem-felkent bátyja előtt. Most a csatatéren Eliáb mindenki nevében szólt, amikor dühösen megkérdezte Dávidot, kire hagyta "azt a pár juhot a pusztában", Dávid nem mellőzte a juhait. Egy gondnokra bízta őket. Isten kenete senkinek sem engedi meg, hogy elhanyagolja mindenkori kötelességeit. Dávid Isten szíve szerint való ember volt, aki Isten minden akaratát teljesítette, még a mindennapi kötelességek közönséges sorában is. Dávidot, a felkent amatőrt nem zavarhatták Eliáb szánalmas szőrszálhasogatásai - ezek számára lényegtelen értelmetlenségek voltak.
A Szent Szellem kenete Dávidban elérte a forráspontot. Figyelmen kívül hagyott minden merő udvariaskodást. Ha senki nem akart kiállni Góliáttal, akkor majd ő, a senki, kiáll vele. Az Úr nevében megtette ezt. A hadsereg Dávidot kívülállónak tekintette, de ő Isten bennfentese volt.
Az értelem kétségtelenül Eliáb oldalán állt, de csak arra volt elég, hogy Eliáb az izraeli és filiszteus erők egyensúlyát méregesse. Más forrást nem látott. Eliáb szakszerűen fel tudta mérni a csata körülményeit, és látta, hogy Izraelnek nincs esélye a győzelemre. Ezzel szemben Dávid tudta, hogy Izrael Istene az ő oldalán van, és a lelkében szent izgalom és felháborodás gyűlt. Ez azért volt, mert a kenet mások előtt ismeretlen fonásokkal látta el őt. Hitének belső szemei Jahvéra szegeződtek. Isten rajta levő kenete éhessé tette őt a győzelemre, mohó elvárásai felvillanyozták. Nem csak reménykedett és imádkozott. A kenet volt az eljövendő dolgok "foglalója".
Eliáb bizonyára remek ember volt. Még Sámuel prófétára is hatott. Sámuel először azt gondolta, hogy ebből a férfiből nagyszerű király lesz, de az Úr azt mondta: "Ne nézz külsejére, se magas termetére, mert én elutasítottam őt.” Miért? Meg fogjuk látni.
Emberileg nézve Dávid még a megfontolásra se volt méltó - ő volt a legfiatalabb, egy hencegő kamasz. Azokhoz hasonlított, akiket még az énekeskönyvek kiosztására sem kérnénk meg. Az Úr viszont azt mondta: "Kelj fel, kend fel őt."Egy pirospozsgás, ismeretlen legényke Júda törzséből. Piros arcával megfelelt a jövendő király képének, mert a főpap ruháján a Júdát jelképező drágakő vörös volt.
Isten kegye Dávidon nem tette őt kedvessé hét, nem-felkent bátyja előtt. Most a csatatéren Eliáb mindenki nevében szólt, amikor dühösen megkérdezte Dávidot, kire hagyta "azt a pár juhot a pusztában", Dávid nem mellőzte a juhait. Egy gondnokra bízta őket. Isten kenete senkinek sem engedi meg, hogy elhanyagolja mindenkori kötelességeit. Dávid Isten szíve szerint való ember volt, aki Isten minden akaratát teljesítette, még a mindennapi kötelességek közönséges sorában is. Dávidot, a felkent amatőrt nem zavarhatták Eliáb szánalmas szőrszálhasogatásai - ezek számára lényegtelen értelmetlenségek voltak.
A Szent Szellem kenete Dávidban elérte a forráspontot. Figyelmen kívül hagyott minden merő udvariaskodást. Ha senki nem akart kiállni Góliáttal, akkor majd ő, a senki, kiáll vele. Az Úr nevében megtette ezt. A hadsereg Dávidot kívülállónak tekintette, de ő Isten bennfentese volt.
