Megváltás: folyamat vagy egyszeri és tökéletes tény?
Az, hogy valaki „Őt szolgálja” és a „parancsolatokat megtartja” azért, hogy üdvözüljön, a katolikusok szerint magában foglalja azt is, hogy él a szentségekkel, elsősorban a keresztség és a mise szentségével. Az üdvösség hosszú ideig tartó kimunkálása a keresztséggel kezdődik, és egy életen át tart, magában foglalva más szentségeket, jó cselekedeteket és a szenvedést is. Egy katolikus soha nem tudhatja biztosan, hogy hová is vezet mindez, illetve milyen sokáig tart majd. Reménykedik abban, hogy nem úgy hal meg, hogy életében valami halálos vétket követett el, ami miatt a lelke nem a purgatóriumba, hanem egyenesen a pokolba kerül, ahonnan már nincs kiút. A II. vatikáni zsinat dokumentumában ez áll:
"A liturgia által - legfőképpen pedig az eukarisztia isteni áldozatában - „megvalósul a megváltás műve”. Isten azt akarja, hogy... az apostolok által meghirdetett üdvösséget megvalósítsák az egész liturgikus élet központját jelentő áldozat és szentségek útján...
A liturgia... az a forrás is, amelyből fakad [az egyház] minden ereje."
Isten Igéje szerint a megváltást Jézus Krisztus elvégezte a kereszten, és ezért az üdvösség hit által nyerhető el: „Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által” (Efézus 1,7; Kolossé 1,14); „az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe [angolban: a szent helyre, a mennybe - a ford.], örök váltságot szerezve” (Zsidókhoz írt levél 9,12).
Róma elutasítja Isten Igéjét, és azt állítja, hogy a megváltást újra és újra el kell végezni az egyházi liturgiában. Az, hogy a katolicizmus és Szentírás e tekintetben szöges ellentétben áll egymással, embermilliók számára végzetes lehet.
Isten kegyelmének abban az evangéliumában, amit Jézus Krisztus apostolai a lelkek megmentése érdekében hirdettek, nincs szó semmiféle liturgiáról, de még ennél is kevesebb említés esik arról, hogy ez a megváltás elvégzésének eszköze, illetve hogy ez az a „kútfő”, amelyből „az egyház ereje táplálkozik”. Ezek a nézetek csak később alakultak ki és váltak Róma „apostoli hagyományának” részévé, noha ezek közül egyik sem hozható összefüggésbe az apostolokkal.
Olyan keresztény evangéliumi vezetők, akik a katolikusokat újjászületett keresztényeknek fogadják el, gyakran hangoztatják, hogy sokkal több a közös vonás bennük a katolikusokkal, mint a liberális protestánsokkal. Az igaz, hogy egy hívő állhat közelebb politikai vagy erkölcsi téren még akár egy konzervatív ateistához vagy buddhistához is, mint egy liberális protestánshoz, az üdvösségnek azonban nincs semmi köze a politikához, az erkölcstanhoz vagy a szociális tevékenységekhez. Egy katolikus élhet nagyon is erkölcsös életet, vagy lehet rendkívül konzervatív is, de amikor az üdvösség kérdéséről van szó, egyháza tanítása szöges ellentétben áll mindazzal, amit a Biblia mond. Egy volt katolikus, akit családja kitagadott, a következőképpen magyarázza, hogy miben bíznak a katolikusok saját üdvösségüket illetően:
"Nagyon szomorú vagyok, amikor látom, hogy mit csinál a katolikus egyház a családom tagjaival. Anyámat egyenesen a pokolba küldi. Nem látja értelmét annak, hogy Jézust személyesen megismerje, vagy hogy a Bibliát olvassa, mert azt hiszi, hogy amíg ő jó kapcsolatban áll Jézus egyházával, addig minden rendben van.
Egyébként mindig eljár vasárnaponként a misére, és ott van minden kötelező nagy ünnepen a templomban. Rendszeresen gyón és tart bűnbánatot, állandóan irgalmas és jótékony tevékenységeket végez, illetve folyton imádkozik a szentekhez és Máriához a bűnei bocsánatáért.
Csak jócselekedeteit és a szentségek vételét tudja majd felmutatni, amikor - elképzelése szerint - a gyöngykapukon lép át, de persze csak azután, hogy eltöltötte a számára kijelölt időt a purgatóriumban, ahol megtisztult maradék bűneitől is. És természetesen magának Péternek adatott a mennyek országának kulcsa, viszont ő ezt a pápának adta tovább. így aztán anyám el is hiszi, hogy jobb kilátásai nem is lehetnének, már ami üdvösségét illeti."
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
