2014. február 4., kedd

Tom Marshall - A sérült bizalom helyreállítása 1.

A bizalom helyreállítása annyira bonyolult és problematikus, hogy an­nak minden megsértését véteknek kell tekintenünk, bármilyen je­len­ték­te­len ügyről legyen is szó. Egészen bizonyos, hogy manapság nem szo­­­kás elég komolyan venni ezt a kérdést, és sokan úgy gondolják, hogy ha valaki megszegi adott szavát, de aztán bocsánatot kér, vagy van valami elfogadható mentsége, akkor ez elég ahhoz, hogy újból bi­za­­­lom­ra méltó embernek számítson.

Ha a bizalom megsérül, a helyreállítására irányuló erőfeszítéseknek tar­­talmazniuk kell a következő négy lépést, melyek közül egyet sem le­het kihagyni, értelmetlennek tartani, vagy elkenni.
1. Megbánás

Az őszinte megbánás sokkal többet jelent puszta bocsánatkérésnél, vagy annál, hogy sajnálkozásunknak adunk hangot a történtek miatt. A vét­kes félnek:

a) Őszintén el kell ismernie, hogy megsértette Isten igazságos tör­vé­­nyét, és azt, hogy ez bűn. Az a törvény, ami ellen vétett, az igaz­­ság és hűség törvénye, és ennek áthágása sérti Isten jellemét, Aki hű és igaz, és Akinek szavai “hívek és igazak”.

b) Őszintén el kell ismernie személyes felelősségét, minden men­te­ge­tő­zés vagy racionalizálás nélkül. A racionalizálás azt jelenti, hogy találunk viselkedésünkre egy olyan magyarázatot, amely nem fe­­lel meg a valóságnak, de egónk számára el­fo­gad­ha­tóbb.

c) Őszintén törekednie kell a megjavulásra és arra, hogy a jö­vő­ben engedelmeskedjen annak a törvénynek, amelyet meg­sér­tett.

d) Hinnie kell, hogy az az ember, akit megsértett, kész meg­bo­csá­ta­­ni, és nemcsak úgy bocsát meg, mint egy személyes sérelmet el­­szen­vedett személy, hanem olyan emberként is, aki jogosan ne­­heztel Isten törvényének áthágása miatt. Ez rendkívül fontos. Ahhoz, hogy az elkövetett bűnnel megfelelő módon tudjunk le­szá­mol­­ni, a meg­bo­csá­tást ugyanolyan komolyan kell vennünk, mint a meg­­té­rést, és nem szabad annyival elintézni, hogy: “Sose bánd, nem számít”. Miközben az ember megbocsátja az elkövetett bűnt, to­­vábbra is tiszteletben kell tartania a megszegett törvényt.
2. Kártérítés

Ez egy rendkívül fontos kérdés, nem a megbocsátás, hanem a hely­re­ál­lí­tás szempontjából. A bizalommal való visszaéléssel foglalkozó leg­fon­­tosabb igeszakasz a III. Mózes 6: 2-6, amely előírja, hogy ha va­la­ki be­csapja, megkárosítja embertársát, vagy hamisan esküszik, akkor:

1. Vissza kell adnia a rábízott értéket, vagy azt, amivel kapcsolatosan ha­­misan esküdött,

2. Teljes kártérítést kell nyújtania, az ötödével megnövelt értéket kell visszafizetnie a tulajdonosnak.

3. Bűnért való áldozatot kell vinnie a papnak, hogy engesztelést vé­gez­­zen érte.

A kártérítés nem büntetés, nem is a megbocsátás ellenértéke. Célja a jó útra térés, vagy az okozott kár megtérítése, hogy a kapcsolat hely­re­­áll­hasson. A kártérítés jelenthet nyilvános bocsánatkérést, ha egy cso­­port bizalma rendült meg valakiben; hasznos lehet, ha valami ön­kén­­tes szolgálatot teszünk a cserbenhagyott embernek, és azt is meg­te­het­­jük, hogy korlátozzuk a saját szabadságunkat, esetleg lemondunk egy hobbinkról, hogy több időt tölthessünk feleségünkkel, aki ellen vét­­keztünk. A jóvátétel konkrét formájáról ami legyen megfelelő mér­­tékű, és segítse elő a kapcsolat gyógyulását az érintett feleknek kell megállapodniuk.
3. Megváltás

Láttuk, hogy a bizalom helyreállásának egyetlen megfelelő se­géd­esz­kö­ze Jézus Krisztus Keresztje. Jézus halála volt az emberi bizalom leg­vég­­ső kifejeződése: “Atyám, a te kezeidbe teszem le az én szel­le­me­met”. Kiengedte kezéből saját sorsának alakulását, és átadta a dön­tést az Atyának. Ezért lehet a Kereszt a bizalom Istentől származó for­rá­sa, amely által újból képesek vagyunk bízni, akkor is, ha a bi­za­lom ment­he­tetlenül elveszett. A hűtlen embert pedig bizalomra méltó sze­méllyé tudja formálni.