Az egyedül Jézus Krisztusban hívő és Neki odaszánt, megkínzott, meggyilkolt, elégetett mártírok történetei szinte hihetetlenek. Megtudjuk, hogy milyen szenvedésekkel kellett szembenézniük, amikor azoknak a markában voltak, akik magukat Jézus Krisztus szolgáinak vallották; és azokon a leveleken keresztül, amiket kivégzésükre várva írtak, betekintést nyerhetünk abba is, hogy milyen hitük volt. Nézzük meg egy rövid részletét annak a levélnek, amit Hans van Munstdrop írt feleségének, amikor mindketten az antwerpeni börtön foglyai voltak:
"Légy üdvözölve, drága Feleségem, te, akit a szívem legmélyéről szeretek..., és akitől most el kell válnom az igazság kedvéért, amiért mindent kárnak és szemétnek kell tekintenem, és azért, mert Őt [Jézus Krisztust] mindennél jobban szeretem... Teljes szívemből, megingathatatlanul még mindig az örök igazság elkötelezettje vagyok. [Remélem], hogy az Úr kegyelméből te ugyanígy érzel, és ha ezt hallanám, nagyon örülnék. Hadd bátorítsalak, drága báránykám, az apostol szavaival: „Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Ő benne, meggyökerezvén és tovább épülvén Ő benne, és megerősödvén a hitben, amiképpen arra taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással ..."
A feleség 1573. szeptember 19-én, férje halála után és azután, hogy a börtönben megszülte gyermekét, Janneken Munstdropot, búcsúlevelet írt kislányának, amelyben hosszasan buzdít a Krisztusnak odaszánt életre. A levél tele van a Szentírásból vett idézetekkel, amelyekkel gyermekének ad útmutatást. A levél rövid részlete egy fiatal anya és mártír szeretetét és hitét tárja elénk:
"Isten igaz szeretete és az Atya bölcsessége erősítsen meg téged, drága gyermekem!... Én a mindenható, hatalmas, felséges és egyedül bölcs Istenre bízlak, hogy tartson meg és neveljen fel téged az Ő félelmében...; téged, aki még nagyon fiatal vagy, és akit itt kell, hogy hagyjalak ebben a szörnyű, gonosz és romlott világban. Mivel... apa és anya nélkül kell maradnod, az Úr kegyelmére bízlak - tegye veled azt, ami az Ő szent és tökéletes akarata...
Drága kicsi báránykám, én, aki most egy börtöncella foglya vagyok, nem tudok másképp segíteni. El kellett hagynom szerető apádat is az Úr kedvéért...; letartóztattak bennünket..., és elválasztottak minket egymástól...; és most, miután kilenc hónapig a szívem alatt hordtalak, itt a börtönben nagy fájdalommal megszültelek, most tőled is el kell válnom...
Mivel halálra vagyok ítélve, itt kell hagynom téged egyedül, de ezeket a sorokat azért írom, hogy mindig féljed az Urat, és kutasd, keresd Azt, akinek a nevéért mindketten meghaltunk. Soha ne szégyenkezz miattunk, ez volt a próféták és az apostolok sorsa is, és ez az a keskeny út, amelyik az örök életre visz..."
Talán a legnagyobb tragédia az, hogy ezekre a mártírokra ma már senki sem emlékszik, vagy ami még ennél is rosszabb, Jézus Krisztushoz való hűségüket, amihez haláluk és megkínoztatásuk árán is ragaszkodtak, ma sok teljes evangéliumi keresztény vezető kigúnyolja, és azt mondják, hogy az az igazság, amiért ők az életüket adták, nem is olyan fontos. Azért haltak meg, hogy az evangélium eljusson az elveszett lelkekhez is, ugyanis Róma evangéliuma az örök kárhozatra küldte emberek tömegeit. Jóllehet Róma evangéliuma a mai napig sem változott, sok teljes evangéliumi keresztény vezető azt állítja, hogy a Rómát követő katolikusoknak üdvösségük van, és partnernek tekintik a katolikus egyházat (azt az egyházat, amelyik máglyán égetett el embereket azért, mert kiadták a Szentírást!) abban, hogy Jézus Krisztus evangéliumát hirdessék az egész világon. A mártírok biztosan hullatják a könnyeiket a mennyben - nem magukért, hanem az elveszettekért ha Jézus Krisztus egyáltalán megengedi nekik, hogy megtudják: azt a hitet, amiért ők az életüket áldozták, elárulták.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
