Az egyszerű hívőket máglyán elégették vagy kardélre hányták (ennek történelmi bizonyítékait szándékosan megsemmisítették), amikor a pápai hadsereg rajtaütött városaikon és falvaikon. Katolikus hitvédők tévesen eretnekséggel és utálatos praktikákkal vádolják őket. A tárgyalásokra vonatkozó feljegyzésekből kitűnik, hogy hasonló volt a hitük a mai evangéliumi keresztények hitéhez. Jóllehet szörnyű legendákat és meséket terjesztenek róluk, de tagadhatatlan, hogy csak egyetérteni lehet mindazzal, amiben ők hittek és ahogyan gondolkodtak. Durant így ír róluk:
"Tagadták, hogy a [római katolikus] egyház Jézus Krisztus egyháza; azt hirdették, hogy Szent Péter soha nem járt Rómában, és soha nem alapított pápaságot; a pápa a császárok utóda volt, nem pedig az apostoloké. [Azt tanították], hogy Jézus Krisztusnak nem volt hová lehajtania a fejét, a pápák mégis palotákban laknak; Jézus Krisztusnak nem volt vagyona, nem volt pénze, a keresztény elöljárók pedig meggazdagodtak... Annyi bizonyos, hogy az érsekek, püspökök, az elvilágiasodott papok, a kövér szerzetesek a régi idők farizeusai, akik újra életre keltek! Arról is meg voltak győződve, hogy a római egyház a babiloni nagy parázna, a klérus Sátán zsinagógája, a pápa pedig az Antikrisztus. A keresztes hadjárat prédikátorait gyilkosoknak titulálták..., nevettek a bűnbocsátó cédulákon és az ereklyéken..., a templomokat „tolvajok barlangjának” nevezték, a katolikus papok pedig a szemükben „árulók, hazugok és képmutatók” voltak."
A XIX. századi római katolikus szerző, du Pin így ír: „A pápa [III. Ince] és az egyházi elöljárók azon a véleményen voltak, hogy joguk van erőszakhoz folyamodni annak érdekében, hogy azok, akik még nem gyógyultak volna ki üdvösség-tudatukból, azoknál ez bekövetkezzen a büntetéstől való félelem és a halálfélelem hatására”. Szinte mindenki tudja, hogy több tízezer lovasból és gyalogosból álló keresztes hadjáratot indítottak, hogy visszafoglalják Jeruzsálemet a muzulmánoktól. Arról azonban csak keveseknek van tudomásuk, hogy óriási hadsereget megmozgató, hasonló keresztes hadjáratok olyan keresztények ellen is indultak, akiket lelkiismeretük nem engedett behódolni Rómának. Pedig ez így történt, és a sor III. Ince pápával kezdődött.
Ezeknek a keresztényeknek az volt a legnagyobb „bűnük”, hogy hittek a lelkiismereti és vallásszabadságban, amelyek közül mindkettő bibliai elv. A pápák nagyon rossz szemmel nézik ezeket, ugyanis az ilyen hit teljesen mellőzi Rómát. Bár nem állnak rendelkezésünkre konkrét adatok, de minden valószínűség szerint milliókra tehető azoknak a keresztényeknek a száma, akiket a pápák a reformációt megelőző évezred leforgása alatt lemészároltak. Csak egyetlen városban, Beziers-ben 60 ezer férfit, nőt és gyermeket gyilkoltak le egy keresztes hadjárat alkalmával.