EGY EMLÍTÉSRE MÉLTÓ TALÁLKOZÁS
1961-ben, huszonegy évesen befejeztem bibliaiskolai tanulmányaimat Nagy-Britanniában. Akkor hazamehettem Észak-Németországba. Az utam Londonon keresztül vezetett. A vonatom este indult, így hát volt időm városnézésre. Mentem, amerre a lábam vitt, céltalanul, és a Temzétől délre, valahogyan eljutottam Clapham kellemes fasoraiba.
Aztán, egy bizonyos sarkon, egy fakerítés mögött megpillantottam egy nevet egy táblán: "George Jeffreys". Épp akkor olvastam ennek az evangélistának az egyik könyvét, és alig hittem el, hogy épp abba a házba botlottam, ahol ő lehet. George Jeffreys a walesi ébredés gyümölcse volt, és fivérével, Stephennel és a Jeffreys család más tagjaival nyilvánosan hirdette a teljes evangélium üzenetét a brit népnek. Munkája városokat rázott meg, és több tízezer ember látott hatalmas csodákat. Izgatottan léptem be a kapun, mentem végig a kis úton a házig, és csengettem. Egy hölgy nyitott ajtót. Megkérdeztem: "Ez az a George Jeffreys, akit Isten olyan hatalmasan használt?" A hölgy, legnagyobb örömömre, megerősítette, hogy igen. Reménykedve kérdeztem: "Láthatnám, kérem Jeffreys urat?" A válasz határozottan szólt: "Nem, ez lehetetlen."
Akkor azonban az a mély, muzsikáló walesi hang, amelyről azt mondják, hogy hatalmával ezreket nyűgözött le, megszólalt bentről: "Jöjjön be!" Felvillanyozva léptem a házba, és ott volt ő. 72 éves volt, de nekem 90-nek tűnt.
"Mit óhajt?" - kérdezte. Bemutatkoztam, aztán Isten munkájáról beszéltünk. A nagy ember hirtelen térdre esett, lehúzott magával, és áldani kezdett engem. A Szent Szellem ereje leszállt a szobába. A kenet áradni kezdett, és úgy tűnt, lefolyik a fejemen, mint Áron olaja, és úgymond "lefolyik a ruhám szélén".
Kábultan hagytam el a házat. Négy héttel később, mint Illés, George Jeffreys átment a dicsőségbe. Úgy vezetett engem Isten, hogy röviddel halála előtt lássam őt. Tudtam azonban, hogy kaptam valamit attól a néhai, Szent Szellemmel telt, izzító evangélistától. Biztos vagyok benne, hogy az Úr készítette el ezt a találkozást. Hogyan másként ütközhettem volna épp ebbe a házba egy tízmilliós városban, amikor még csak nem is gondoltam George Jeffreysre? Bármit tett is velem ez a tapasztalat, egy dolgot állíthatok. Istennek ezzel az emberével való találkozásom megérttette velem, hogy az előttünk járt emberekre építünk. Isten városa az apostolok alapján épül fel. Hasonlít ez a stafétafutáshoz. Egy ember szalad egy stafétabottal, egy másik elveszi tőle, és fut tovább, tőle egy másik veszi át, attól megint egy másik. Mindannyian részesednek a versenyben és a győzelemben is. Ha az egyik elejti a botot, vagy csak egy kicsit rosszul fut, az összes többi erőfeszítései kárba vesznek, és az egész csapat veszít.
Olvasunk a "bizonyságok fellegéről". Ők ott állnak a dicsőség párkánya mögött, néznek minket, és drukkolnak nekünk. Őmiattuk is futunk. Kicsit többet kell tennünk náluk, nem kicsit kevesebbet. Ez az utolsó kör Jézus eljövetele előtt. Mi nem ülhetünk az ő babérjaikon. Már látható a célszalag. Érted már, mit jelent a következő Ige? "És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon bizonyságul minden népnek, és akkor jő el a vég"(Mt. 24:14.).
Mi ennek az órának a témája, avagy mi a mai jelszó? Nem a mi témánkról beszélek, hanem Istenéről. A "tűzzel való evangélizáció"-ról, ami önmagában és önmagától az ébredés egyik előfeltétele. A téma a Szent Szellem ajándékaival, erejével és megnyilvánulásával való evangélizálás.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
