Amikor szembenézünk egy adott helyzettel, be kell ismernünk az elkövetett vétséget, el kell vállalnunk a felelősséget, és bocsánatot kell kérnünk. Egy kényszeredett, semmitmondó bocsánatkérés nem ér semmit. Egy kurta “Elnézést!” gyakran nem megfelelő súlyú beismerése az elkövetett hibának, mivel megtehetem, hogy bocsánatot kérek ugyan, de közben magamban azt gondolom, hogy megérdemelte, amit kapott. A sértettnek pedig ezek után nincs lehetősége arra, hogy visszavágjon, hiszen bocsánatot kértem.
Őszintén és alázatosan be kell ismernem: “Én vagyok a hibás. Vétkes vagyok, mert megbántottalak. Kérlek, bocsáss meg nekem!”
Időnként arra is szükség lehet, hogy udvarias formában kártérítést, jóvátételt kínáljunk fel a sértett félnek: vagy egy ugyanolyan tárgyat, amit tönkretettünk, vagy annak megfelelő értékben valami mást. A kártérítés jól mutatja a megbánást, de ennek konkrét formájában a feleknek kell megegyezniük, akik már kibékültek egymással.
Amikor a hibát elkövető ember beismeri, amit elkövetett, és bocsánatot kér, mindig meg kell bocsátanunk, Jézus szavai szerint még hetvenszer hétszer is. De hasznos lesz tisztáznunk néhány félreértést, amely gyakran teljesen összezavarja a megbocsátás egész kérdését.
Először is: a megbocsátás nem azt jelenti, hogy valami rossz dolgot jónak állítunk, nem is azt, hogy ezt mondjuk: “Nem számít”. Eszembe jut egy asszony, aki megpróbálta megbocsátani férje házasságtörését. A férfi odavitte új barátnőjét közös otthonukba, és elvárta feleségétől, hogy gondoskodjon róla. Az asszony ezt kérdezte: “Hogyan bocsáthatnám ezt meg, amikor olyan súlyosan vétett ellenem?” A megbocsátás ebben az értelemben különbözik a bűn elengedésétől. Kizárólag Isten engedheti el a bűneinket. A megbocsátás azt jelenti, hogy helyreteszszük az érzelmeinket és az ellenünk vétő ember felé irányuló reakcióinkat. Azt jelenti, hogy ami érzelmeinket illeti, szabad lehet a vádaktól és a megtorlástól.
Amikor valaki bocsánatot kér tőlünk, szabad akaratunk döntésén múlik, hogy megbocsátunk-e neki. Dönthetünk úgy, hogy nem bocsátunk meg, és dönthetünk úgy, hogy megbocsátunk. A megbocsátás pedig végérvényesen pontot tesz a dolog végére, mert amikor megbocsátok valakinek, akkor ezzel ezt mondom neki: “Még csak említeni sem fogom neked soha többé ezt az ügyet, mert megbocsátottam. Soha senkinek nem fogok beszélni róla, mert megbocsátottam. Magamban sem fogom pityeregve, magamon sajnálkozva feleleveníteni, mert megbocsátottam.”
Az ilyen megbocsátás gyorsan lecsendesíti egymás elleni haragunkat. Arra az esetre, ha ez mégsem történik meg, Jézusnak van egy rendkívül hasznos pszichológiai tanácsa: minden alkalommal, amikor felszínre törnek a negatív érzelmek, imádkozz azért az emberért, áldd meg, és ha van rá lehetőséged, akkor tégy vele valami jót! A negatív érzelmek ettől gyorsan szertefoszlanak.
Amikor elutasítják a bocsánatkérést
Többször is rámutattunk, hogy a kapcsolatokban mennyire lényeges elem a kölcsönösség. Nem lehet egy kapcsolatot egyoldalúan kialakítani, fenntartani, és nem lehet egyoldalúan kibékülni. Mi történik akkor, ha a másik fél nem akar kibékülni, nem hajlandó beismerni egy adott probléma létezését, vagy a saját felelősségét abban az ügyben?
Az ilyen fájdalmas helyzetekben az egyoldalú és minden feltétel nélküli megbocsátás hozza el érzelmeinknek a megkönnyebbülést. “Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják, mit cselekszenek.” Ez nem mozdítja elő a megbékélés ügyét, de megszabadít bennünket a szóban forgó helyzet befolyásától, és megóv attól, hogy elárassza szívünket a rosszindulat vagy a neheztelés. Amikor Jézus felment az Atyához, nem volt egyetlen bosszúszomjas vagy keserű szava sem azok ellen, akik makacsul visszautasították a Vele való megbékélést, és tudatosan, kegyetlenül megölték Őt. Miután megbocsátottunk, meggyógyulhatunk a sebek és sérelmek minden következményétől. Istenre kell bíznunk annak a kapcsolatnak a jövőjét, ha egyáltalán lesz folytatása, de az már nem veszélyezteti növekedésünket, egészségünket és békességünket.
Többször is rámutattunk, hogy a kapcsolatokban mennyire lényeges elem a kölcsönösség. Nem lehet egy kapcsolatot egyoldalúan kialakítani, fenntartani, és nem lehet egyoldalúan kibékülni. Mi történik akkor, ha a másik fél nem akar kibékülni, nem hajlandó beismerni egy adott probléma létezését, vagy a saját felelősségét abban az ügyben?
Az ilyen fájdalmas helyzetekben az egyoldalú és minden feltétel nélküli megbocsátás hozza el érzelmeinknek a megkönnyebbülést. “Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják, mit cselekszenek.” Ez nem mozdítja elő a megbékélés ügyét, de megszabadít bennünket a szóban forgó helyzet befolyásától, és megóv attól, hogy elárassza szívünket a rosszindulat vagy a neheztelés. Amikor Jézus felment az Atyához, nem volt egyetlen bosszúszomjas vagy keserű szava sem azok ellen, akik makacsul visszautasították a Vele való megbékélést, és tudatosan, kegyetlenül megölték Őt. Miután megbocsátottunk, meggyógyulhatunk a sebek és sérelmek minden következményétől. Istenre kell bíznunk annak a kapcsolatnak a jövőjét, ha egyáltalán lesz folytatása, de az már nem veszélyezteti növekedésünket, egészségünket és békességünket.
