Izmael dolgában is meghallgatlak: megáldom
őt, és nagyon megszaporítom és megsokasítom
utódait. Tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy
néppé teszem. De szövetségre csak Izsákkal lépek,
akit Sára egy esztendő múlva szül neked.’
(1Móz 17,20-21)
Egyáltalán nem meglepő, hogy két személy, akik oly különbözőek születésükben és természetükben, mint Izmael és Izsák, különböznek reményeikben is. Izsák számára a szövetség ígérete létének sarkcsillagává vált, de Izmael számára nem világított ilyen fény. Izmaelnek nagy céljai voltak, mert ő az egyik legnagyobb ember természetes fia volt, de Izsáknak még magasztosabb céljai voltak, mert ő az ígéret gyermeke volt és a kegyelem szövetségének örököse, amit az Úr kötött Ábrahámmal.
Izmael bátor és rettenthetetlen lelkével egy olyan nemzet megalapításán fáradozott, amelyet soha nem lehet leigázni, egy nemzetségről, amely megszelídíthetetlen, mint a sivatag vadszamarai, és vágya teljesült is: a beduin arabok a mai napig nagy ősük valódi hasonmásai. Izmael életében és halálában megvalósította a szűk látókörű, földi reményeket, amelyeket hajszolt, de neve nincs feljegyezve azok lajstromában, akik előre látták Krisztus eljövetelét, és meghaltak a dicsőség reményében. Izsák viszont előre látott sok mindent, még Krisztus eljövetelét is. Ő olyan várost keresett, amelynek szilárd alapja van, és amelynek tervezője és építője maga Isten.
Izmael, akárcsak Szenvedély a ’Zarándok útjában’, idelent a földön akarta magának a legjobb dolgokat, de Izsák, akárcsak Türelem, a jövőben várta ezeket. Kincsei nem a sátorban vagy a földön voltak, hanem a ’még sohasem látott dolgokban’. Megkapta a szövetség nagy ígéretét, és abban nagyobb gazdagságot talált, mint amit Nebájót összes nyája nyújthatott neki. Szemére a hajnalcsillag ragyogott, és az áldás delelőjét várta a kijelölt idő teljességében. Az ígéret úgy hatott rá, hogy irányította gondolatainak és várakozásainak áramát. Veled is így van ez, kedves olvasó? Megkaptad-e és magadévá tetted-e az örök élet ígéretét? Reménykedsz- e ezért soha nem látott dolgokban? Olyan-e a szemed, hogy senki sem nézhet bele, csak azok, akik hisznek Isten hűségében? Letértél- e a látható útról, és rátértél-e a soha nem látott és örök dolgokban való hit útjára?
Semmi kétség, hogy az ígéret elfogadása és az általa ébresztett remények ígérete befolyásolta Izsák gondolkodását és vérmérsékletét, úgyhogy ő nyugodt lélek volt. Számára nem voltak háborúk és harcok. Ő belenyugodott a jelenbe, és várta a jövőt. Izsák érezte, hogy mivel ígéret szerint született, Istenen volt a sor, hogy megáldja őt, és teljesítse az ígéretet, amelyet vele kapcsolatban tett; így Ábrahámmal maradt, és távol tartotta magát a külvilágtól. Csendesen reménykedett, és türelmesen várt Isten áldására. Szemét a jövőn tartotta, az eljövendő nagy népen, az ígéret földjén, és a még dicsőségesebb megígért utódon, akiben a föld minden népe megáldatik. Mindezeket egyedül Istentől várta, bölcsen úgy ítélve, hogy aki az ígéretet tette, teljesíti is azt. E hit miatt nem volt kevésbé tevékeny, de nem mutatta azt a büszke önbizalmat, ami olyan szembetűnő volt Izmaelben. A maga módján energikus volt, nyugodt bizalommal Isten iránt, és csendes alázattal mindenek fölött való akarata iránt. Az évek során kitartott a magányos életben, és fegyvertelenül dacolt a veszéllyel, ami pogány szomszédjai felől leselkedett rá, és amivel Izmael kardjával és íjával szállt szembe. Bízott a hangban, amely ezt mondta: ’Ne nyúljatok fölkentjeimhez, prófétáimat se bántsátok!’ Békés ember volt, és mégis olyan biztonságban élt, mint harcias testvére. Az ígéretben való hite megadta neki a biztonság reményét, sőt magát a biztonságot is, bár a kánaániak még mindig az országban tartózkodtak.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
