2011. október 27., csütörtök

John Bunyan: A zarándok útja 22.

Szeretet. Káin megölte testvérét (1Ján 3,12); mert az ő művei gonoszok, testvérének művei pedig igazak valának, és így ha nőd és gyermekeid ezért megharagudtak reád, csak a jó elleni makacsságuknak adták jelét, s lelkedet vérüktől megmentetted. (Ezék 3,19)

Így láttam őket álmomban egymás mellett ülni, s beszélgetni, míg az estebéd elkészült. Midőn tálalva volt, leültek a lakomához, a kövér állatokból, a seprejétől megtisztult borból álló lakomához. (Ésa 25,6), s az asztal felett folyvást a domb uráról beszélgettek, annak cselekedeteiről és arról, hogy amiket tett, mi okból tevé; s miért építette e házat. Abból, amit beszéltek, megtudtam, hogy igen nagy hős vala, aki azt, ki a halál hatalmával bírt (Zsid 2,14–15) legyőzte, s saját veszélyeztetésével letiporta, amiért őt még jobban szeretem.

Mondták (s én elhiszem, jegyzé meg Keresztyén), hogy ezt sok vérontással vitte véghez. De műveit az koszorúzta a kegyelem dicsőségével, hogy mindent csupán öröksége iránti szeretetből tett. Emellett néhány lakótárs úgy nyilatkozott, hogy a kereszten történt kimúlta után látták őt s beszéltek vele; azt állítják, hogy saját szájából hallották, hogy ő a szegény zarándokokat úgy szereti, mint senki más, napkelettől nyugatig.

Azonfelül bizonyítékát is adták annak, amit állítottak, tudniillik hogy dicsőségéről önként lemondott csak azért, hogy abban a szegényeket is részesíthesse, s szintén, hogy maguk hallották tőle mondani, hogy ő nem akar a Sion hegyén egyedül lakni. Ezeken kívül így szólottak: néhány a természettől koldusnak született s porból származott zarándokot hercegi méltóságra emelt. (1Sám 2,8; Zsolt 113,7)

Így beszélgettek együtt késő éjig, s miután uruk oltalmába ajánlották magukat, nyugodni mentek. A zarándokot felül egy tágas szobába utasították, melynek ablaka napfeljötte körül felnyílt. A szoba Béke nevet viselt. Virradtig ott aludt, s akkor felébredve így énekelt:

Ah, hol vagyok! mi nagy Jézus kegyelme, mit
Mindnyájan érezünk s mi egyképp boldogít.
Gondot viselt reám! bűneim megbocsátva!
E földön lépek még a boldog mennyországba.