(8,7) Izráel kívánsága, amiről ebben a fejezetben olvasunk (1Sám 8,5.19-20) nem jelentette azt, hogy ezzel vége lett Isten királyi uralmának. Habár kívánságuk magában foglalta Isten elvetését (7. v.), vágyuk mégis részben teljesült. Kaptak királyt, de nem úgy, amint az „minden népnél szokásban volt". Isten mindenkor uralkodik az összes nemzet fölött, és isteni gondviseléssel kormányozza azokat (Apcsel 17,26), de ebben az esetben magának tartotta fenn a jogot, hogy közvetlen ellenőrzése mellett válasszanak királyt (1Sám 9,17; Hós 13,11), a király pedig közvetlenül felelős volt Isten előtt mindazért, amit tett (1Sám 13,13-14); ez világosan megmutatta, hogy az Úr megszakítás nélkül gyakorolta állandó különleges uralmát a nép fölött.
Az istenuralom, amely Izráel népe fölött a Sínai-hegynél kezdődött, és amely által akarta Isten megáldani az összes többi népet (2Móz 19,5-6), olyan uralom volt, amit Isten közvetítő útján gyakorolt, ti. olyan, Istentől kiválasztott emberek által, akik Istent képviselték beszédben és cselekedetben kormányzói működésük során, és akik közvetlenül Istennek tartoztak felelősséggel azért, amit tettek. Azok között, akik ezt a közvetett kormányzást gyakorolták, voltak nagy vezető személyiségek, mint Mózes és Józsué, katonai bírák, sőt királyok is; de mindig Isten a valódi uralkodó, végig a királyság egész történetén (1Krón 29,25). Annak, hogy Isten mint uralkodó jelen volt, látható jele Isten dicsőségének a megjelenése (sekiná) volt. Ez a dicsőség bement a szent sátorba, és betöltötte azt Sínainál, mikor Isten a királyi uralmát megkezdte (2Móz 40,34-38), bevezette a népet az országba, megjelent Salamon templomában (2Krón 7,1-2). Azután feltűnő módon eltávozott Jeruzsálemből, amikor a babiloni fogságba vitel idején megszűnt a királyság, ekkor Isten a kormányzást átruházta a pogányokra (vö. Ez 1 1,23-at Dániel 2,31-38-cal). Amikor betelik a pogányok ideje, Istennek ez a közbenjáró királysága helyreáll a földön, ha majd eljön Isten Messiása nagy hatalommal és dicsőséggel, hogy megkezdje uralmát a nemzetek fölött, mint tökéletes közbenjáró Király (Mik 4,1-8).
Ez a közbenjáró királyság a földön nem tévesztendő össze Isten eredeti és általános királyi uralmával, ami állandóan tevékenyen létezik, és amely kiterjed minden dologra, személyre és eseményre, mind az egyének, mind a nemzetek valamennyi cselekedetére, minden természeti vagy történelmi eseményre és változásra (Zsolt 103,19; Dán 4,14). A közbenjáró földi királyi uralmat viszont úgy tekinthetjük, mint Isten általános királyi uralmának fejlődési idejét (1Kor 15,24).
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
