Pál azt mondja a 2 Korinthus 5,l-ben: „Mert tudjuk, hogyha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istennél, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben.” Az ember teste kézzel készült, a belső embere viszont nem. Tehát amikor a mi testünk a sírba kerül, még van egy épületünk Istennél, amely nem kézzel készült és amely örökké fog élni a mennyben. Figyeljétek meg a 6,7,8 verseket: „Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy e testben lakván, távol vagyunk az Úrtól. (A testben vagyunk otthon itt lenn, ez az a ház, amelyben élünk; tehát a testünk nem azonos velünk.) Mert hitben járunk és nem látásban; Bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni e testből [távol lenni a testtől], és elköltözni az Úrhoz.” Nos ki lesz távol a testtől? Mi, mert az Úr jelenlétében leszünk. MI! Ezt szeretném átadni nektek. A Biblia úgy beszél a belső emberről, mint a valóságos énedről. Mindezek az igék igazolják az én fentebbi állításaimat is.
Most tehát tudjuk már, hogy Isten Szellem; tudjuk, hogy Ő emberré lett, mert Jézus Isten, aki testté lett, emberi testben élt. Tudjuk, hogy Ő fizikai testet öltött fel és amikor ezt megtette, éppúgy Isten volt, mint azelőtt, amikor még nem emberi testben élt. Tudjuk, hogy az ember testben él, amíg meg nem hal, de miután ezt a testet elhagyta, éppúgy ember marad, mint annak előtte volt. Ezt bizonyítja a gazdag ember és Lázár története is.
Nem tudom, te hogy vagy ezzel, de engem mindig érdekelt ez a terület, mert már voltam a pokolban, amint sokszor prédikáltam is erről. Jónéhány évvel ezelőtt történt, 1933. április 22-én, vasárnap este, fél nyolckor McKinney-ben, Texasban, a C. utca 405. számú házában, a déli hálószobában. Ahogy nagyapám régi órája a kandallópárkányon elütötte a fél nyolcat, szívem megállt a mellemben, és éreztem, hogy a vérkeringésem is megszűnt lábujjamtól a szívemig, és átéltem, hogy egyszerűen kiugrom a saját testemből. Tudatában voltam annak, hogy a testemen kívül vagyok, de éppúgy ember voltam ekkor, mint amikor még testben éltem. Elkezdtem lefelé ereszkedni, egyre lejjebb, lejjebb és lejjebb, mint egy mély szakadékban, aknában vagy kútban. Fölnéztem és láttam a Föld fényeit (mert a Föld egy sajátos fénybe öltözködik). Minél mélyebbre mentem, annál sötétebb lett, míg végül a sötétség teljesen körülvett; olyan sötétség, mely mélyebb, mint bármely éjszaka, amit ember valaha is látott, és olyan sűrűnek tűnt, hogy késsel lehetett volna vágni. Minél tovább haladtam, annál forróbb és fojtogatóbb lett a levegő. Értelmem és a lelkem tökéletesen ép volt. Az életre gondoltam, és az egész múltam elvonult előttem.
Azután lenn, előttem a mélyben megpillantottam, hogy valami sajátos fény játszik a sötétség falán. Néhány pillanat múlva leértem a mélység aljára és megtudtam, hogy minek a fénye dereng. Egy hatalmas narancsszínű láng és egy fehér kereszt volt előttem. Magának a pokolnak a bejáratához érkeztem. Észrevettem, hogy egy lény van mellettem. Nem néztem rá, mert mereven bámultam a poklot, de tudtam, hogy folyton mellettem van. Egész idő alatt folyamatosan ereszkedtem. Elhatároztam, hogy derekasan fogok harcolni, hogy ne kelljen bemennem, de sosem tudtam egészen lefékezni és amikor egy pillanatnyi szünetet tartottam, a furcsa lény azonnal karon ragadott. Fizikai testem az ágyon nyugodott, de látjátok, hogy van egy szellemi test is és ennek a szellemi testnek is van karja, szeme és füle, és minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amivel a fizikai test. Ezért mondta a gazdag ember: „...gyötrettetem e lángban!” és látta Lázárt és fel is ismerte. Voltaképp nem tudom meghatározni, miben is különböztem akkor az „élő” önmagamtól, de tény, hogy nem tudtam kapcsolatba kerülni a fizikai világgal és nem a fizikai síkon éltem. Pál ezt mondja a 2 Korinthus 12-ben: „Ismerek egy embert a Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-e, nem tudom; ha testen kívül-e, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig. És tudom, hogy az az ember, (ha testben-e, ha testen kívül-e, nem tudom; az Isten tudja), elragadtatott a Paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, amelyeket nem szabad embernek kibeszélnie.” Minden bibliatanító megegyezik abban, hogy Pál a saját tapasztalatáról beszél. Azt mondja: Nem tudom, hogy testben voltam vagy testen kívül. Megértem Pált, hogy így fejezi ki magát, mert senki sem tudhatja ezt, aki ilyen helyzetbe kerül, hogy pontosan milyen állapotban van.
