Keresztyén. Ti, kik nem a kapun keresztül jöttetek be, törvények és rendeletek által nem is fogtok megszabadulni (Gal 2,16). Ami a kabátot illeti, melyet viselek, azt azon hely ura adta nekem, hova megyek, s éppen azért, amint mondtátok, hogy meztelenségemet eltakarja. Mint irántam való hajlamának jelét viselem, mert azelőtt rongyaimnál nem volt egyebem. S míg utamon vagyok, azzal vigasztalom magamat: valóban, így gondolkozom, ha a város kapujához érkezem, annak ura bizonyosan meg fog ismerni, mert az ő kabátjába vagyok öltözve, s oly kabátban, melyet azon napon, melyen rongyaimból megszabadított, szabad kegyelméből ajándékozott nekem. Azonfelül homlokomon egy jelt viselek, melyet talán még észre sem vettetek, s melyet egy urammal benső barátságban levő ember azon napon nyomott homlokomra, melyen a teher vállaimról leesett. Azonfelül azt is meg kell nektek mondanom, hogy egy lepecsételt levelet is adott át, melynek olvasása utamban vigaszt nyújt. S megparancsolta, hogy ezt a mennyei kapunál, mint bejövetelemnek egy másik jelét általadjam. Félek, hogy mindezen dolgokkal nem bírtok, s éppen azért nem bírtok velük, mert nem a kapun jöttetek be.
Mindezekre nem válaszoltak neki, hanem egymásra néztek s nevettek. Ezután láttam, hogy mint mentek mindnyájan tovább, de Keresztyén ment legelöl. Csak önmagával beszélgetett, hol sóhajtozva, hol pedig igen vidáman, gyakran olvasott a levélből, melyet a fénylő lények egyike adott át neki, s ezáltal egészen felüdült. Láttam ekkor, mint menének tovább, míg Nehézség halmához értek, melyből egy forrás fakadt. Itt megoszlott az út, s még kettő vezetett azon kívül, mely a kaputól egyenesen vonult: egyik jobbra, másik balra a domb oldalán; a keskeny ösvény azonban egyenesen a Nehézségnek nevezett dombnak irányult. Keresztyén most a forráshoz lépett (Ésa 49,10), s ivott belőle, hogy felfrissítse magát; ekkor a domb megmászásához fogott, mondván:
Meredek a tető, és mégis meg kell másznom,
Lankadjon bár tagom, ne vesszen bátorságom,
Hiszen tudom, hogy az élet-út itt visz el!
Menj, gyáva félelem, szív bátorsága fel!
Édesb a helyes út gyötrelme, kínjai,
Mint víg ösvényen a mélységbe hullani.
Ezalatt a másik kettő is elérkezett a domb tövéhez, de látván, hogy e domb meredek és magas, s még más két út is vezet mellette, s miután azt hivék, hogy e két út azzal, melyen Keresztyén megy, a domb másik oldalán bizonyosan össze fog érni, elhatározták, hogy azokon mennek tovább. Ez utak egyike Veszélynek, másika Romlásnak neveztetett. Egyikük a Veszély nevű utat választá, mely egy hegyektől sötétlő vidékre vitte, hol egy darabig tapogatódzott, elesett, s nem is kelt fel többé.
Keresztyén után néztem, hogy miként halad a dombon felfelé, s láttam, mint ment át futásból a menésbe, s mint kellett az út meredeksége miatt négykézláb másznia. A domb ormának fele útján azonban egy kellemes lombsátor volt, a domb urától a kifáradt vándorok pihenésére építve; ide ért Keresztyén, s pihenés végett leült. Kivette kebléből levelét s önerősítésére olvasgatá. Itt újra megnézte kabátját, illetőleg ruháját, melyet a kereszthez érkeztekor kapott. Míg egy darabig önmagában gyönyörködött, előbb elszunyadt s csakhamar mély álomba merült, mely az est beálltáig e helyhez köté; alvása közben levele kiesett kezéből. Amint aludt, valaki hozzálépett, hogy felköltse (Péld 6,6): "Eredj el a hangyához, ó te rest, és tanulj!" E szavakra Keresztyén hirtelen felugrott s megkettőztetett léptekkel folytatta útját, míg csak a domb tetejére nem ért.
