2011. október 4., kedd

Rodney H. Browne - A szentség az igazság gyümölcse

Áldott legyen az Isten és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, Aki megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekben a Krisztusban, 4 Aszerint, amint Magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által. Efézus 1:3-4
Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az Egyházat és Önmagát adta azért; 26 Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az Ige által, 27 Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az Egyházat úgy, hogy azon ne legyen szeplő vagy sömörgözés vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen. Efézus 5:25-27

Isten minden szellemi áldással megáldott minket a mennyekben a Krisztusban, és arra választott el bennünket, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk. A "szent" szó megszenteltet, odaszenteltet, ill. elválasztottat, fizikailag tisztát, erkölcsileg feddhetetlent jelent. Jézus vére minden bűnünket elmosta, Isten Igéje pedig bűneink minden maradványától megtisztít bennünket. Az Úr számára elválasztott edények lehetünk, szeplőtelenek Őelőtte - feddhetetlenek és hibátlanok.

Avagy nem tudjátok, hogy akinek odaszánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra vagy az engedelmességnek igazságra? 17 De hála az Istennek, hogy jóllehet a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtek a tudomány azon alakjának, amelyre adattatok. 18 Felszabadulván pedig a bűn alól az igazságnak szolgáivá lettetek. 19 Emberi módon szólok a ti testeteknek erőtlensége miatt. Mert amiképpen odaszántátok a ti tagjaitokat a tisztátalanságnak és a hamisságnak szolgáiul a hamisságra: azonképpen szánjátok oda most a ti tagjaitokat szolgáiul az igazságnak a megszenteltetésre. 20 Mert mikor a bűn szolgái voltatok, az igazságtól szabadok voltatok. 21 Micsoda gyümölcsét vettétek azért akkor azoknak, amiket most szégyenletek? Mert azoknak a vége halál. 22 Most pedig, minekutána felszabadultatok a bűn alól, szolgáivá lettetek pedig az Istennek; megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet. 23 Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.
Róma 6:16-23

Ebben az életben lehetetlen semlegesnek lenni - minden embernek van egy ura - vagy Isten vagy a bűn. Szabadon választhatsz a két úr - a bűn és az igazság - között, azonban választásod következményeit nem tudod befolyásolni. Mindegyik úr a saját valutájával fizet. A bűn valutája halál, az igazság valutája pedig élet - örök élet!
A bűn zsoldja halál, de az engedelmesség igazságra vezet. Az igazság gyümölcse szentség, annak következménye pedig örök élet. A szentség nem valamiféle képzési program - nem csupán külsőleg, ill. külső cselekedetekben nyilvánul meg. A szentség az, amik VAGYUNK - belsőleg és külsőleg. A szentség az Istennek való alárendelésünket jelenti minden területen és mindenben. A szentség az igazság gyümölcse. Az igazság egy állapot, ill. helyzet, amely Isten számára elfogadható. Csak akkor vagyunk igazak, ha Isten azt mondja rólunk. Igazak vagyunk, ha Jézus vére megtisztított bennünket - megigazultunk és Krisztusban új teremtés lettünk. Az igazság egyenességet; erkölcsi erényességet; tiszta életet; helyességet; megfelelő gondolkodást, érzelemvilágot és cselekedetet is jelent. Más szavakkal: az igazság a viselkedési kódexünk. Választhatjuk, hogy igazak leszünk és hogy az igazság alapján fogunk cselekedni.

Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek; 15 Hanem amiképpen szent Az, Aki, elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; 16 Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert Én szent vagyok. 17 És ha Atyának hívjátok Őt, Aki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét: 18 Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; 19 Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.
1 Péter 1:14-19

Bűnös életed teljesen gyümölcstelen volt - semmit nem termett - halott és haszontalan volt. Azért tetted azokat a dolgokat, mert nem voltál tudatában az igazságnak. Most már nincs több kifogás. A vér megtisztított, áron vétettél meg, és abban a szabadságban kell járnod, amelyet Jézus megszerzett a számodra - nem a bűnre való szabadságot, hanem annak szabadságát, hogy Istent szolgáld igazságban és szentségben. Lehet, hogy azt érzed, hogy a régi életmódod visszahúz, de el kell döntened, hogy mindazt a múltban hagyod és Jézussal haladsz tovább előre, növekedsz a hitben miközben alárendeled magad az Ő Igéjének és Szent Szellemének. Ha tovább játszadozol a bűnnel, az magával fog rántani az istentelenségbe és az igazságtalanságba - a sötétség gyümölcstelen cselekedeteibe.

Jézus a szőlőtő, mi vagyunk a szőlővesszők; Nélküle nem tudunk gyümölcsöt teremni. Péter azt mondja, hogy olyanok lehetünk, és olyanoknak is kell lennünk, mint a mennyei Atyánk. Mindenben, amit teszünk szenteknek kell lennünk. A szentség azt jelenti, hogy teljesen el vagyunk kötelezve, ill. oda vagyunk szánva Istennek. Akkor vagyunk szentek, ha el vagyunk választva az Ő különleges használatára, és ha elkülönítjük, ill. elvágjunk magunkat a bűntől és annak befolyásától. Arra vagyunk elhíva, hogy elválasztassunk és hogy mások legyünk - nem arra hívattattunk, hogy a tömeghez szabjuk magunkat. Isten az életünkben megmutatkozó tulajdonságaitól vagyunk mások - életvezetésünknek Ő a modellje! Saját magunktól nem tudunk szentekké válni, de a Szent Szellem a mi segítőnk, hogy segítsen engedelmesnek lennünk és hogy hatalmat adjon a bűn legyőzésére. Nincs okunk arra, hogy kifogásokat keressünk, és minden okunk megvan arra, hogy szabadon, igazán és szentül éljünk.