2011. október 3., hétfő

Kenneth Hagin: Bibliai hit - Mit jelent szívvel hinni? 2.


Most lapozzunk az 1 Korinthus 14,14-hez: „Mert ha nyelvvel könyörgöm [nyelveken imádkozom], a szellemem könyörög [imádkozik], de értelmem gyümölcstelen.” Azaz a szellemed nem azonos az értelmeddel. Nemrégiben azt mondta valaki, hogy az értelem egyenlő a szellemmel. Nem! Az értelem nem azonos a szellemmel! Bárki, aki nyelveken szól, tudhatja ezt, mert nem a fe­jünkből szólunk nyelveken. Tudjuk, hogy a nyelvek honnan jönnek; mélyről fakadnak fel, a bensőnkből, a legbelsőbb életünkből; a Szent Szellemből, aki a szellemünkben lakik. Most nézd meg a 15. verset: „Hogy van hát? Imádkozom szellemmel. (Azaz a szellemem imádkozik, és így én imádkozom. Pál tehát itt azt mondja, hogy az én szellemem az én vagyok)... de imádkozom az értelem­mel is.”

Olvassunk el még néhány igeverset. Szeretnélek benneteket ráébreszteni arra a tényre, hogy szellem vagytok, akinek van lelke és testben él. Figyeljük meg a Zsidó 12,18-23-at: „Mert nem járultatok megtapintható hegyhez, és lángoló tűzhöz, és sűrű homályhoz, és sötétséghez, és szélvészhez, és trombita harso­gáshoz, és a mondásoknak szavához, melyet akik hallottak, kérték, hogy ne in­téztessék hozzájuk szó; Mert nem bírták ki, ami parancsolva volt: Még ha ok­talan állat ér is a hegyhez, megköveztessék, vagy nyíllal lövettessék le; És oly rettenetes volt a látvány, hogy Mózes is mondta: Megijedtem és remegek: Ha­nem járultatok Sión hegyéhez és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsá­lemhez, és az angyalok ezreihez, az elsőszülöttek seregéhez és egyházához, akik be vannak írva a mennyekben, és mindenki bírájához Istenhez, és a töké­letes igazak szellemeihez.” Jegyezd meg: „a tökéletes igazak szellemeihez”

A 2 Korinthus 4,16-ban pedig azt írja Pál: „Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul.” Van tehát egy külső és egy belső ember. A külső ember a test, a belső pedig nem a lélek, hanem a szellem; és a szellemnek van lelke. Azután így ír az 1 Korint­hus 9,27-ben: „Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.” Sze­retném, ha észrevennétek valamit. Ha a test lenne a valóságos ember, akkor azt mondta volna Pál: „megsanyargatom magamat és szolgává teszem”. Itt viszont testéről beszél, az „én” pedig a belső emberre vonatkozik, arra az emberre, amely újjászületett. Én cselekszem valamit a testemmel; én azt szolgává te­szem. Láthatjátok, hogy az az ember, akit mi látunk, tulajdonképpen nem a va­lóságos ember, hanem csak a ház, amelyben lakik.