2011. augusztus 13., szombat

Scofield: Mózes 2. könyve 30. fejezet

(30,1) Az illatáldozati (füstölő) oltár Krisztusnak, a mi Közbenjárónknak az előképe (Jn 17,1-26; Zsid 7,25), aki által könyörgéseink és magasztalásaink felszállnak Istenhez. És előképe a hívőknek mint papoknak, akik általa vihetik dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé (Zsid 13,15; Jel 8,3-4).

(30,9) Hasonlítsd össze 3Móz 10,1-3 versekkel.
Az imádattal kapcsolatban két dolgot tilt a Szentírás:
(1) az „idegen" áldozatot, ami színlelt vagy csupán formai imádatot jelent; és az
(2) „idegen" tüzet.
Ez nyilván azokra vonatkozik, akik az Úrnak szentelt életet mással, vallásos odaadással vagy emberi rendelések követésével helyettesítik. Vö. 1Kor 1,11-13; Kol 2,8. 16-19.

(30,13) Pénzekről (ÓSZ). A siklus (sekel) itt egy darab ezüst, és nem pénzérme. A Biblia országaiban Krisztus előtt 700-ig nem találtak vert pénzekre. Cserekereskedelmet űztek barmokkal, gabonával, fűszerekkel és nemesfémekkel. A héberek nem használtak pénzt egészen kb. Kr. e. 500-ig (vb. Ezsd 1,4). A korábbi héber időkben a siklus (= 16,37 g) és talentum (= 58,944 kg) kifejezések súlyra vonatkoztak, és nem pénzdarabokra (vö. 1Móz 23,15-16; 2Móz 21,32; IKrón 21,25). Nehéz megállapítani az arany és ezüst pontos értékét, mert azok vásárlóereje ingadozó volt a különböző korszakokban. A pénzérmék, a perzsa drachma kivételével különböztek súlyban és értékben, a könnyű pénzdaraboktól a nehéz pénzdarabokig. A könnyű pénzek értéke csak fele volt a nehéz pénzek értékének, bár nevük ugyanaz volt.