(26,1) A finom vászon (gyolcs) a személyes megigazultság jelképe (Jel 19,8). Itt Krisztus bűntelen életéről beszél.
Figyeljük meg a három színt:
(1) a kék Krisztus mennyei eredetét jelenti;
(2) a bíbor királyi voltára utal, mint aki Dávidnak Fia: és
(3) a skarlát, az Ő áldozati vérének jelképe, amelyet az emberiségért ontott.
(26,15) A deszkák jelképes értelme nyilvánvalóan Krisztusra mutat. A sittimfa, ami a pusztában növekszik, megfelelő szimbóluma Krisztus ember voltának - aki felnőtt „mint gyökér a száraz földből" (Ézs 53,2). Az arany, amellyel a deszkák be voltak vonva, a magát kinyilatkozó Istenséget jelképezi, az Ő isteni dicsőségéről beszél. Az egyéni hívőkre alkalmazva, a deszkák jelképes értelme kevésbé világos. Összefüggést találhatunk a Jn 17,21-23; Ef 1,4.6; 1Jn 4,13-ban. Csak amikor Krisztusban látjuk a hívő embert, akkor ábrázolhatják a deszkák őt. Ha így látjuk, akkor az előkép igazán szép. A világban, de mégis elválasztva attól a megváltás ezüstje által (2Móz 30,11-16; 38,25-27; Gal 1,4); ahogyan a szentély deszkáit ezüst talpak választották el a földtől, és keresztrudakkal voltak egymással összekötve (2Móz 26,28, v.), ezek kiábrázolják a Krisztussal való közös életet (Gal 2,20) és a Szellem egységét (Ef 4,3), „akiben az egész épület szép renddel összetartva növekedik szent templommá az Úrban" (Ef 2,21).
(26,19) A bibliai időkben az ezüstöt különböző célokra használták, pénzt, ékszereket és bálványokat készítettek belőle. A szent sátor építésekor Isten azt mondta Mózesnek, hogy szedjen váltságdíjként minden izráelita férfitől fejenként fél ezüst siklust (= sekel = 16,37 gramm) (2Móz 30,11-16), az „engesztelési pénzt... engesztelésül a ti lelketekért" (2Móz 30,16). Az így összegyűjtött ezüstöt a szentély talpainak és a pitvar rúdjai és horgai készítéséhez használták fel. A szentély deszkái tehát ezüst talpakon nyugodtak, a bejárat függönyeit is ezüstrudak és -horgok fogták ösze (lásd 2Móz 27,17 jegyzetét). Az ezüst, amit mint engesztelési pénzt fizettek, csupán jelképes váltságdíj volt; mert végül Krisztus fizette ki a váltságdíjat; aki saját vérét ontotta ki azért (1Pt 1,18-19).
(26,31) A belső függöny Krisztus emberi testének a jelképe (Mt 26,26; 27,50; Zsid 10,20). Ez a függöny, amely elzárta a szentek szentjének bejáratát, a legkifejezőbb jelképe annak az igazságnak, hogy a „törvény cselekedeteiből egy test sem igazul meg" (Róm 3,20; Zsid 9,8). Ezt egy láthatatlan kéz Krisztus halálakor kettéhasította (Mt 27,51); s ezáltal mindenki azonnal Isten elé járulhatott, aki az Ő Fiában való hittel közeledett hozzá; megszűnt a törvény minden uralma; megnyílt az út Isten felé. Mély jelentősége van annak, hogy a papoknak ki kellett cserélniük a függönyt, melyet Isten kettéhasított, mert hiszen a templomi szolgálat még közel negyven éven át folyt tovább. A függöny, amellyel a régit pótolták, a galáciaiak bűne - törekvés, hogy a hívőket visszavezessék a törvény megtartásához (vö. Gal 1,6-9).
Ami „Krisztus kegyelmén" kívüli, az „más evangélium" és átkozott.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
