Amikor nem érvényes az „aranyszabály”
Az elmondottak alapján a lelkiismereti korszakot nyugodtan felfoghatjuk úgy, mint napjaink rossz értelemben véve humanista világnézetének az elõképét. Az emberek ma már-már korlátok nélkül élik ki romlott vágyaikat, a bûn bibliai fogalma homályossá vált a számukra, „problémának”, genetikai meghatározottságnak, alternatív életmódnak neveznek olyan dolgokat, amelyeket a Biblia nemes egyszerûséggel bûnnek mond. Ebben csak az a tragikus, hogy a Biblia nem a lelkiismereti korszak diadaláról tudósít, hanem épp az ellenkezõjérõl, vagyis hogy már régen bebizonyosodott a rossz értelemben vett humanista, erkölcsileg liberális világnézet csõdje, és kiderült a nietzscheiánus erkölcsfelfogásról, hogy rossz. A lelkiismereti korszakban már ötezer évvel ezelõtt bebizonyosodott, hogy az ember önmagától képtelen a jóra. Az emberiség újabb és újabb bûnöket követett el, totálisan démonizálódott, végül pedig eljött a vízözön.
A lelkiismereti korszakkal azonban éppen csak elkezdõdött a világkorszakok menetrendjébe rejtett isteni tanítás a bûnrõl. Bár a témánk szempontjából bennünket most elsõsorban ez a korszak érdekelt, azért érdemes röviden összefoglalni a történelem színpadán játszódó, immár hatezer éves tanítás fõbb elemeit. A lelkiismereti korszak által azt nyilatkoztatta ki, bizonyította be Isten, hogy a bûn objektív szellemi, metafizikai valóság, amely a törvénytõl függetlenül is létezik és pusztít. A következõ nagy világkorszak a mózesi Törvény ideje volt, amelynek az volt a feladata, hogy a zsidóságon belül láthatóvá tegye a bûn korábban láthatatlan szellemi valóságát, és egyben bizonyítsa is be, hogy önerõbõl nem lehet tõle megszabadulni. Hála Istennek azonban, hogy a történet nem itt ért véget, hiszen ezután hozta létre Isten a kegyelem korszakát, amely arra tanít bennünket, hogy Isten kegyelme által meg lehet szabadulni a bûntõl.
Nézzük meg most egy konkrét példán is, hogy mihez vezet a gyakorlatban, ha az emberek tagadják a bûn objektivitását. A válást manapság csak abból a szempontból tartják esetleg bûnnek, károsnak az emberek, ha a családban mondjuk van három gyerek, akinek a személyisége a szülõk válása esetén mélyen megsérülne; vagy ha a szétváló pár külön-külön megoldhatatlan anyagi körülmények közé kerülne stb. Tegyük fel azonban, hogy a házasságban nincs gyerek, és külön-külön is jó anyagi háttérrel rendelkezne mindkét fél; sõt tegyük fel, hogy nem is szeretik egymást, esetleg soha nem is szerették, tévedésbõl házasodtak össze. Tegyük fel, hogy békében el tudnának válni, és egymásnak is a legjobbakat kívánják valaki másnak, az igazi szerelemnek az oldalán. Még az „aranyszabály” sem sérülne meg, hiszen pontosan azt akarják tenni a másikkal, amit maguknak kívánnak: elválni egymástól.
Elválhatnak-e bûn nélkül Isten Igéje alapján? Jézus Krisztus szavainak az értelmében: semmiképpen nem. És itt nagyszerûen megmutatkozik, hogy a bûn nemcsak az, amirõl az emberek maguk úgy állapítják meg, hogy azzal ártanának a másik embernek, hanem annál sokkal több és más. Mint ahogy a házasság sem csak róluk szól, hanem Istenrõl is.
