2011. augusztus 28., vasárnap

Flaisz Endre: A halál fullánkja 6.

A bûn eredete

De mondhatná valaki: mit értsünk az alatt, hogy a bûn objektív szellemi valóság? Azt jelenti, hogy a bûn olyan valóság, amely a természetfeletti világból ered. Ezért Isten tudja azt egyedül helyesen, hogy mi bûn, és mi nem. Ez az alapja annak, hogy nincs kiszolgáltatva a különbözõ korok és kultúrák változó erkölcsi értékrendjének.

Keletkezésének megértéséhez a szellemi lények teremtéséig kell visszamennünk. János apostol szerint Isten maga a szeretet, aki a szeretetét meg akarta osztani más lényekkel is, ezért elõször szellemi lényeket teremtett. Mivel szeretetkapcsolat csak szabadsággal rendelkezõ személyek között lehetséges, ezért Isten nem „gépeket” teremtett, hanem szabadsággal rendelkezõ, önálló személyeket, akiknek ráadásul hatalmi területeket is adott. A szabadság azonban magában hordozta a függetlenség lehetõségét is. Amikor Isten szabadságot adott a teremtményeinek, elõre tudta, hogy lesz lázadás, és elõre gondoskodott ennek a megoldásáról is.

Lucifer õsbûne az volt, hogy azt gondolta, a maga területét Istentõl függetlenül is irányíthatja. Lucifer nem volt ostoba lény, hiszen a Biblia azt állítja róla, hogy tele volt bölcsességgel (Ez 28:12), amelyet Isten a bukás után sem vont meg tõle, hanem csupán megromlott, vagyis rossz célokra kezdte el használni. Ha ez a rendkívül nagy bölcsességgel rendelkezõ lény mégis azt gondolhatta, hogy lázadása sikerülhet, ez arra enged következtetni, hogy Isten a hatalommegosztásban rendkívûl bõkezû volt, és lényegében az univerzum nagy részének irányítását átruházta teremtményeire. Ezékiel próféta alapján Lucifer igen nagy hatalmat kapott, Isten rábízta az univerzum kormányzásának eléggé nagy részét, ezért is hihette el azt, hogy a lázadása sikerrel járhat. Talán egyedül Krisztus titkát nem ismerte (1Kor 2:8). Függetlenedési kísérletét azonban Isten bûnnek ítélte, mivel megbontotta az isteni rendet. Ezt akkor érthetjük meg pontosan, ha kissé sarkítva feltételezzük: ha netán Lucifer úgy képzelte volna is, hogy elszakított birodalmában a béke és a jólét világát fogja megvalósítani, és senkit sem fog bántani, akkor is bûnt követett volna el. Mert maga az Istentõl való függetlenedés a bûn lényege (ami persze valójában semmi jóra és békére nem fog vezetni soha).

Az õsbûn lényege tehát az isteni rend tagadása, a Tõle való függetlenedés – ez az összes emberi bûn szellemi, metafizikai háttere és alapja. Aki egy konkrét paráznaságot követ el a földön, vagy aki lop, irigykedik, házasságot tör, káromkodik, lényegében az isteni rendnek ehhez a tagadásához kapcsolódik, örökkévaló isteni törvényeket tagad meg, amelyek fenntartják az örök rendet a világmindenségben. Pontosan erre utalt Isten, amikor Jóbtól azt kérdezte, hogy „ki az, aki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel?” (Jób 38:2)