2011. augusztus 29., hétfő

Flaisz Endre: A halál fullánkja 7.

Az eredendõ bûn

Pál apostol a Rómaiakhoz írt levelének már többször is idézett részében leírja azt az eseményt, amikor a bûn az örökkévalóságból belépett a látható világba: „Ezért tehát ahhoz hasonló ez, mint ahogyan egyetlen ember által lépett be a bûn a világba, s a bûn által a halál; s ezért mindannyian bûnöket követtek el.” Pál tulajdonképpen kétféle bûnrõl beszél ebben a részben. Az elsõ az eredendõ bûn, amit az emberek Ádámtól örökölnek. Ez a bûn „alapjáraton” minden emberre kihat anélkül, hogy az emberek bármi rosszat is tennének. Lényegében az ember már a megfoganás pillanatában eredendõen bûnös: „Ímé én vétekben fogantattam, és bûnben melengetett engem az anyám.” (Zsolt 51:7) A tényleges bûn pedig az, amit egy ember valóságosan el is követ. A kettõnek az egymáshoz való viszonyával kapcsolatban Pál apostol azt hangsúlyozza, hogy sorrendben elõbb van az eredendõ bûn, és az emberek éppen azért követnek el tényleges bûnöket, mert már eleve bennük van az eredendõen bûnös, romlott természet.

Az eredendõ bûn mibenlétét azonban az emberek sokszor mégsem értik, és gyakran hallani olyan kérdéseket, hogy: „Én miért vagyok felelõs az Ádám bûnéért?” vagy „Mit tehetek én arról, hogy mit csinált Ádám?” stb. Éppen ezért a továbbiakban megpróbáljuk röviden megvilágítani az eredendõ bûn lényegét. Induljunk ki azokból a kérdésekbõl, amelyeket az imént felidéztünk, és amelyeket az emberek tényleg fel is szoktak tenni. Ezekre a kérdésekre Pál apostol visszatérõ kifejezése a Bibliában, hogy „most úgy beszélek, ahogy az emberek szoktak”. Ezzel Pál arra akar utalni, hogy ugyanazokat a dolgokat Isten az örökkévalóság távlatából, a múlt, a jelen és a jövõ együttes ismeretében, egyszóval más nézõpontból szemléli, mint az emberek. Pál apostol azonban ezzel nem hárítja el magától a kérdést, sõt a legmeredekebb, legmeghökkentõbb és a végletekig kiélezett példát éppen õ veti fel, amikor azt kérdezi a Rómaiakhoz írt levélben, hogy felelõs-e az Izraelt gyötrõ fáraó az olyan dolgokért, amelyek megtételére Isten rendelte? A válasz az, hogy igen, felelõs. De hát akkor hogyan lehet Isten mégis igazságos? Vajon mit fog mondani a fáraónak az utolsó ítéletkor, ha az majd azzal védekezik, hogy nem igazságos a kárhoztató ítélet, hiszen õ csak azt tette, amire Isten rendelte, és nem is tehetett volna mást? Márpedig akkor hogyan kérheti õt Isten mégis számon?