Megváltott ima
A nyelvek bolondságnak tûnõ, természetfölötti ajándékának fõ célja, hogy a hívõ közvetlenül a szellemével legyen képes Istenhez imádkozni, Vele kommunikálni, azaz nem az értelmével, hanem az elme, a fogalmi gondolkodás megkerülésével (ezt a kettõt ebben az esetben szembeállítja egymással a Szentírás, lásd 1Kor 14:14–15). Pál apostol részletesen kifejti leveleiben, hogy mivel nem tudjuk, mire van a leginkább szükségünk, ezért rászorulunk egy olyan lehetõségre az imában, amelyet nem korlátoz szûkös tudásunk.
Sem önmagunkat, sem a jövõnket, sem a jelenben történõ, de általunk nem észlelt dolgokat, sem Isten transzcendens, láthatatlan szellemi javait, sem pontos akaratát saját sorsunkra és a világra nézve értelmünkkel nem ismerjük. Ha imánkban csak abból indulhatunk ki, amit magunkról, másokról, jövõnkrõl, jelenünkrõl és a természetfölöttirõl már tudunk, akkor imánk rendkívül korlátozott területen mozog, és rengeteg tévedésnek van kitéve. Sorsunk alakulása szempontjából öszszehasonlíthatatlanul több tényezõ áll kívül ismereteink körén, mint amennyirõl tudunk, és ezek általában fontosabbak is, mint amirõl már információval rendelkezünk. Sõt ezek a legfontosabbak. Hiszen sokkal nagyobb szükségünk van arra, hogy azok felé a dolgok felé kezdjünk haladni, amelyekrõl még nem is tudunk, de szükségünk van rájuk, mint hogy azokra törekedjünk, amelyeket már ismerünk, s így akaratunk már amúgy is tudatosan célba vette õket.
Az Ószövetségben ez a mély és súlyos probléma megoldatlan volt. Ezért írta Salamon, hogy Isten házához jobb „hallgatás végett” közeledni, mint a bolondokhoz hasonlóan szószátyárkodni: „Ne gyorsalkodjál a te száddal, és a te elméd ne siessen valamit szólni Isten elõtt; mert az Isten mennyben van, te pedig a földön, azért a te beszéded kevés legyen…, hogy az Isten a te beszéded miatt fel ne háborodjék, és el ne veszesse a te kezeidnek munkáját.” (Préd 5:1–7)
A nyelveken szólás azonban kiszabadítja az imát a természetes értelem korlátai közül, és lehetõvé teszi, hogy a hívõ közvetlenül a szellemével (természetfölötti „részével”) imádkozzon Istenhez a Szentlélek által. Nem véletlen, hogy a Szellem ajándékai közül ez az egyetlen, amely az Ószövetségben nem mûködött, csak a Megváltás megtörténte után. Ez a karizma valamiképpen a Megváltáshoz kötõdik, mondhatni: a nyelveken szólás, megváltott ima. Isten ugyanis a nyelveken mondott ima minden szavát éppoly pontosan és tisztán érti, mint az értelemmel mondott imákat, így az Õ szempontjából ez semmivel nem alacsonyabb rendû módja az imának, mint az érthetõ nyelven mondott könyörgés. Sõt Pál apostol kijelenti, hogy a nyelveken történõ imádkozáskor Isten akaratának tökéletesen megfelelõ imákat mondunk (Róm 8:27) – míg az értelemmel való könyörgéskor ez gyakran nem így van. (A nyelveken szólás Szentírás által hangsúlyozott különbözõ céljairól és funkcióiról lásd keretes írásunkat.) Az egyház tehát képessé válik ezáltal arra, hogy emberileg nem tudható dolgokért is közbenjárjon Isten tökéletes akarata szerint, ami nem kis dolog! Ez kézzelfogható magyarázata lehet annak is, hogy miért eredményezett ennek az ajándéknak a mûködése ilyen nagyléptékû, világméretû ébredést. Ennek az ajándéknak a mûködése által olyan megoldásokat „kértek el” a keresztények Istentõl, amelyekrõl nem rendelkeztek természetes tudással. A nyelveken szólás így mûködik az egyéni sors alakításában is – mint errõl rengetegen beszámoltak – és így az egyház kollektív sorsában is. Akik rendszeresen használják ezt az ajándékot, valamennyien tanúsítják, hogy megoldhatatlan helyzetekre nézve kaptak természetfölötti megoldást, útmutatást vagy éppen csoda általi szabadulást. De az egyházat szolgáló pásztorok, apostolok, tanítók is megerõsítik, hogy az egész gyülekezetet, testet érintõ döntésekben megszámlálhatatlanul sokszor kaptak pontos indíttatást, vezetést a Szellemtõl, nyelveken szólás közben és által. Új, mindenki számára meglepõ, nyilvánvalóan „felülrõl” jövõ megoldások, „csodálatos tanácsok”, szabadulások, gyógyulások, tanítások, kijelentések soha nem látott tömege öntötte el az egyházat e kicsiny, „gyermekes bolondság” mûködése által. Az elsõ századok óta soha nem áradt el a kijelentés szelleme az egyházban olyan bõséges mértékben, mint amióta ismét mûködik ez az ajándék! Isten országa ismét azoké lett, akik olyanokká váltak, mint a gyermekek.
Kenneth Hagin, világszerte elismert bibliatanító felhívja a figyelmet, hogy éppen ezért a nyelveken való imádkozást tudatosan és kitartóan használniuk kell a keresztényeknek, mint a rendkívül hatékony, Isten tökéletes akarata szerinti közbenjárás eszközét, amely biztosítja Isten munkájának dinamikus továbblépését. Egy ilyen jellegû, kitartó imáját követõ élmény kapcsán a következõket írja Bibliai hit címû könyvében (1990, Hit Gyülekezete, 148. o.): „Öt és háromnegyed [nyelveken való imával töltött] óra múlva betörtem abba a birodalomba, ahol addig még soha nem jártam, és ez fordulópontot eredményezett a szolgálatomban is. De szükség volt erre az idõre, hogy valamit leromboljak magamban, és hogy az ördögöt legyõzzem. Ez alatt az öt és háromnegyed óra alatt féltucat különbözõ nyelven imádkoztam… Megfigyelhetõ, hogy az egyház nem halad abban az ütemben, ahogy kellene, mert egy személy egyedül nem hordozhatja ezt a fajta imát: mindannyiunknak részt kell vennünk benne.”Az egyház még messze nem érte el a célját ma sem. Ennek az írásnak egyik célja, hogy minél több olvasója lépjen be a közbenjárásnak ebbe a természetfölötti, rendkívül hatékony szolgálatába.
