A „homloküreg gyulladás”-nak egy különös esete gyógyult meg éppen most. Önnek valami operációja volt az utóbbi két hónapban, de nem sikerült. Most ez a „homloküreg gyulladás” teljesen meggyógyult. Egy szív gyógyult meg. Valaki, aki félholt volt a szívével, éppen most meggyógyult. Egy vak szem kitisztult és éppen most, míg beszélek, helyreállt a látása – ott fent, a baloldalon a második emeleten. Van itt egy férfi, egy idősebb férfi, valahol itt lent – balfelé mutatott – aki kínos prosztata rákból gyógyul meg. Nem lesz szükség az operációra, Isten gondját viseli. Ó, mennyi itt ma a hatalom! – kiáltott.
Mindenütt jelen van! Isten ereje mindenütt jelen van. Olyan erős, hogy alig birok a lábamon megállni.
Az emelvény mindkét oldalán nagy embercsoport gyülekezett, hogy bizonyságot tegyenek gyógyulásukról. Egy ajtónálló jelentette, hogy a sorban az első asszony az asztmás, akiről miss Kuhlman beszélt. Mások megvallottak, hogy ültek a helyükön, mikor miss Kuhlman jelezte a gyógyulásukat abból a betegségből, amit leírt. Mi ez? Mi ez? – kiáltott, mikor az egyik munkástársa egy fiatal nőt vezetett elő harisnyás lábakkal, az egyik első sorból. Keservesen sírt. A munkatárs a mikrofonhoz lépett és jelentette: Miss Kuhlman, ez a hölgy két éve tolószékben ült. Eljött a szolgálatra a tolószékben, és nézze meg most! Tolószékben! – kiáltott miss Kuhlman, mintha nehezen fogná fel a csoda hatalmas voltát. – Először látom őt. Meggyógyult és senki sem ismeri őt, csupán a Szent Szellem. Mondja, drágám, hová jár templomba? Déli baptista vagyok – mondta az két zokogó csuklás között. Nos, ha baptista, hát ha baptistát meggyógyíthat Isten, mindenkit meg tud gyógyítani. A gyülekezeten kis nevetés hulláma futott át. Most felfedeztem valamit a gyógyultakra vonatkozólag. Látszólag nem volt benne
séma. És eléggé meglepően a legtöbb gyógyult a közönséges felekezetekből került ki, nem a pünkösdiek közül.
Katolikusok, zsidók nyerték el Isten áldását a többi keresztény között. Miss Kuhlman tétovázás nélkül rámutatott a próféciára: „…az utolsó napokban, mondja Isten, kiöntöm Szellememet minden testre...” (Csel. 2:17).
Miss Kuhlman megkérdezte a fiatal nőt, aki a tolószékből jött: Itt van a férje is? A hölgy bólintott és valahová felmutatott. Jól van, hívja ide – mondta miss Kuhlman. Egy férfi sietett le az oldalhajón. Három lépcsőfokot is átlépett egyszerre és karjaiba zárta a feleségét. Szinte felemelte a padlóról és a vállába temette az arcát. Mindketten nyíltan zokogtak és miss Kuhlman hátralépett, hogy zavartalanul játszódjék le az örömteli dráma a szemeink előtt.
Mellettem ült dr. Robert Hoyt, egy professzor. Odasúgta nekem: Most már látja, miért pártolom ezeket a szolgálatokat? A világért se mulasztanék el egyet is közülük. – Túlságosan meghatott voltam és csak bólintani tudtam.
Hozza a tolószéket – mondta Kathrin Kuhlman. Jókedvű volt, és a férjet beleültette a tolószékbe és kérte a fiatalasszonyt, hogy tolja őt helyre, le az emelvényről. A gyülekezet ordított örömében.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
