Voltak ott episzkopális rektorok, presbiteriánus pásztorok, akik szégyen nélkül elismerték, hogy szükségük van mélyebb szellemi élményekre és éheztek szolgálatukban nagyobb isteni megnyilatkozásokra, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy saját gyülekezetüknek is lehetnek tagjai, akik jelen vannak a hallgatóság között. Nem hagyhatták elmulasztani az alkalmat. Miss Kuhlman mindegyikükért imádkozott. Egy fiatal nő volt soron. Ez a fiatal hölgy egyetemi professzor Texasban és azt mondja, meg akar térni. Újjá akar születni – mondta miss Kuhlman a sokaságnak.
A gyógyulás pompás – folytatta – de a legnagyobb csoda egy emberi lélek eljutása a sötétségből a világosságba. Nem bánnám, ha soha többé nem látnék testi gyógyulást, míg tudom, hogy vannak megtérésre hivatott lelkek. A testi gyógyulás semmi a lélek gyógyulásához képest. A gyülekezet sorai között hallható sóhaj keletkezett, mikor miss Kuhlman a fiatal nőhöz lépett és lágyan megérintette a fejét kezével. Drága Jézus, bocsásd meg a bűneit és kereszteld meg Szent Szellemeddel.
A nő térdei lassan megcsuklottak, míg hátraesett. Egy ajtónálló felfogta és óvatosan a padlóra fektette, ahol karjait ég felé emelve feküdt és ajkai lágyan suttogtak egy idegen, dallamos nyelven. Hiszek a nyelveken szólásban, mikor ilyen történik, mint ez, önök nem? – kérdezte miss Kuhlman. A gyülekezet helybenhagyólag mormolt és bámulattal figyelt az emelvényre.
Majdnem fél öt volt a szent helyen. A szolgálat már több, mint három órája tartott, és láttam, hogy még mindig sokan állnak a bejáratnál és az elülső lépcsőn, nyújtogatva a nyakukat, hogy lássanak valamit a zsúfolt auditóriumban. A múlt hónapban több, mint háromezren mentek el helyhiány miatt, amint megtudtam.
Éreztem, hogy miss Kuhlman a szolgálat legmagasabb feszültségét érte el. Közeledtünk ahhoz a ponthoz, amit ő szolgálata legfontosabb részének tart. Hiszem, hogy Jézus Krisztus vére elég a bűneink jóvátételére. – mondta csengő hangon. A test gyógyulása, bármennyire csodálatos, másodrendű a lélek gyógyulása mellett. Ha önök sohasem születtek újjá, ha sohasem ízlelték a megváltás örömét, ha soha nem adták át teljes életüket Isten Fiának, Jézus Krisztusnak, azt akarom, hogy most azonnal tegyék meg. Jézus azt mondta: Azokat, akik hozzám jönnek, semmiképpen nem utasítom el. – És jöttek. Az orgona hangosan felbúgott, és az oldalhajók megteltek emberekkel. Mindenünnen özönlöttek az óriási auditóriumból, öregecskék, középkorúak, tinédzserek, mind jöttek. Sokan könnyeztek. Másoknak sugárzott az arcuk, mivel megérezték a megváltás örömét, amint lejöttek az oldalhajóban. Sokan gyorsan jöttek, mintha félnének, hogy meggondolják magukat
közben. Mások nehézkesen, láthatóan nehéz teher alatt. Megtöltötték az emelvényt és szinte eltorlaszolták a lépcsőt és a templomhajót, annyian mentek az emelvényre. Tolongtak, hogy közelebb juthassanak miss Kuhlmanhoz, hogy kezét tehesse rájuk és imádkozzék értük. Arcuk sóváran nézett, majd sugárzott, amint előre igyekeztek, hogy elég közel jussanak hozzá. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni az áldását az ilyen szolgálatnak, mint ez – mondta miss Kuhlman azoknak, akik helyükön maradtak (és úgy látszott, hogy legalább a gyülekezet fele kijött az emelvényhez és körülállta azt). Mindaz, amit mondhatok, az, hogy örvendjünk a csodálatos dolgoknak, amiket Isten ma ezen a helyen cselekedett. A hatalmas orgona felbúgott, a kórus kitörő örömmel énekelte az „Ő a mi lelkünk Megváltója” című éneket, és miss Kuhlman megfordult, hogy elhagyja az emelvényt. Azok között járt, akik tolószékekben ültek és nem gyógyultak meg és imádkozott majd egyik, majd másik felett. Kezét tette a tehetetlen testekre, melyek a hordágyakon feküdtek és imádkozott a kisgyermekekért, kiket szülőik karja nyújtott feléje.
A nagy auditóriumban levő tömeg igyekezett eltávozni, de nehezen ment. Egyesek a helyükön maradtak, arcukat Istenhez emelték, imába merülve. Mások, teljesen idegenek, egymás között beszélgettek. Egy öregember, aki gerincferdülésből gyógyult meg, az oldalhajóban állt és bátortalanul, csodálkozva nézett körül. Hát nem csodálatos? – kérdezte, mikor elmentem mellette. Mire gondol? A szeretet! Ezen a helyen érezheti ön is, nemde? – s csodálkozva nézett körül.
És igaza volt. Valaki megjegyezte: Kathrin Kulman nem hitből való gyógyító, ő a szeretet gyógyítója. Amint kifelé mentem a nagy auditóriumból, még túlterhelve Isten ereje által, azon kaptam magam, hogy azt kérdezem: Hol voltam én eddigi életemben? Visszagondoltam az évekre, melyek alatt templomokban voltam, ahol az emberek nem mondták ugyan, hogy Isten meghalt, de úgy tettek, mintha minden vasárnap az Ő temetésén lennének. Sok-sok név suhant át a fejemben: beteg barátok, szolgálattevők, keresztyén emberek, testvérek, kételkedők, akiket szeretek. Mennyire szerettem volna, hogy megoszthatnám velük ezt az élményemet! Életem ezután soha nem lesz olyan, mint azelőtt.
Jamie Buckingham
Eau Gallie,
Florida.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
