Pál válasza
A Szentírás tanítása szerint a világtörténelem egy konkrét menetrend alapján halad Istentõl rendelt célja felé: ez az üdvtörténet. Ebben a menetrendben különbözõ világkorszakok követik egymást, amelyeknek Isten határozta meg rendeltetését és idõtartamát. Az emberi történelem hajnalán Isten egy olyan korszakkal indította az univerzum helyreállítását, amelyben nem adott semmilyen törvényt a bûnbeesett emberiség számára. A Rómaiakhoz írt levélben Pál apostol arra keresi a választ, hogy mi volt ezzel Istennek a célja: „Ezért tehát ahhoz hasonló ez, mint ahogyan egyetlen ember által lépett be a bûn a világba, s a bûn által a halál; és így a halál minden embert utolért, s ezért mindannyian bûnöket követtek el. Ugyanis a Törvény elõtt is jelen volt a bûn a világban; s bár a bûn nem számíttatik be, amikor nincsen törvény, mégis uralkodott a halál Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem Ádám törvényszegéséhez hasonló módon követtek el bûnt – aki az Eljövendõ elõképe volt.” (Róm 5:12–14)
Pál apostol itt a törvényadás elõtti idõszakról beszél, amelyet a bibliakutatók általában „lelkiismereti kornak” szoktak nevezni. Ebben az Ádámtól Noéig tartó idõszakban Isten egyáltalán nem adott törvényt az emberek számára, akik törvény hiányában 1656 éven át nem voltak tisztában azzal, hogy mi bûn, és mi nem, és ezért a saját kívánságaik és lelkiismeretük szerint éltek. Azt csináltak, amit jónak láttak, azt gondoltak helyesnek, amit akartak, és egyéni életükben nem bûnhõdtek, mivel „a bûn nem számíttatik be, amikor nincsen Törvény”. Káin, majd Lámekh gyilkosságának büntetését megtiltotta Isten: csak az számíthatott büntetésre, aki õket megbüntette volna. Igazi „ultraliberális” kor volt ez, Nietzsche álma: Isten eltiltotta az embert attól, hogy igazságot szolgáltasson – az erkölcsi törvényt pedig még nem nyilatkoztatta ki. Senki sem tudhatta, hogy a bálványimádás, a paráznaság, a lopás, a gyilkosság stb. bûn; az emberiség teljes mértékben saját lelkiismeretére volt bízva.
De vajon mi volt ezzel Isten célja? Erre a kérdésre a választ a mondat vége adja meg: „Mégis uralkodott a halál Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem Ádám törvényszegéséhez hasonló módon követtek el bûnt.” Pál apostol abból a ténybõl, hogy a bûnbeesés miatt nemcsak az Isten parancsát valóban megszegõ Ádám, hanem leszármazottai is rendre meghaltak, arra következtet, hogy „a Törvény elõtt is jelen volt a bûn a világban”. Az egyetlen nemzetségtábla a Bibliában, amely a neveken és az életkoron kívül minden egyes embernél fontosnak látja külön közölni, hogy „és meghalt”, az az Ádámtól Noéig tartó idõszak nemzetségtáblája. Miért kellett mindenkirõl külön közölni ezt? Mert ami mára nekünk már megszokott dolog, hogy mindenki meghal, az akkor megrázó, új tapasztalat volt az emberiség számára. Jó darabig talán azt várták, hogy a következõ már nem fog meghalni – de vele is megtörtént.
Ezt akkor értjük meg igazán, ha felidézzük, hogy a Biblia hogyan határozza meg a halált. A Rómaiakhoz írt levél szerint a halál „a bûn munkabére”, más szóval következménye. Tehát – a Biblia látásmódja szerint – a halál nem biológiai szükségszerûség, mint ahogy a mai, modern, materialista, természettudományos civilizáció embere látja. Éppen ezért Ádám utódainak a halálából Pál arra a felismerésre jut, hogy a lelkiismereti korszakban is jelen kellett lennie a bûnnek, noha nem volt semmilyen törvény, amely kimutassa, vagy amely alapján jogosan elítélhetõ lett volna. Értsük meg jól, amit Pál mond: „a bûn nem számíttatik be, amikor nincsen törvény”. Tehát Isten sem számította be a törvény nélkül élõ korban az emberek bûneit egyénileg, egészen az özönvízig. A halál nem Isten büntetéseként érte õket, hanem magának a bûnnek a jelenlétébõl fakadt, maga a bûn mint rejtetten, még leleplezetlenül létezõ transzcendens valóság ölte meg õket. Ez alapján pedig Pál apostol a lelkiismereti korszak fõ üzenetét abban látja, hogy a bûn objektív szellemi (metafizikai) realitás, amely akkor is létezik, jelen van, ha nincsen semmiféle törvény, amely ki tudná mutatni.
