2011. június 25., szombat

Spurgeon: A tudatlan emberekről 2.

Ma minden csík csukának tartja magát és minden szamár azt gondolja, hogy ő a ki­rálynő istállójába való. Minden gyertya azt gondolja, hogy ő a Nap. Borzasztó buta em­ber az, aki azt hiszi, hogy hencegését és fe­csegését mindenki elhiszi, ha a legszebb ru­hájában és üres fején divatos kalappal meg­jelenik. A piperkőcök, akik a legújabb divat szerint öltözködnek, előkelő uraknak tartják magukat. De csak ők! A táncmesterek és a szabók jól értenek ahhoz, hogy egy ilyen gé­zengúzt felöltöztessenek, de a semmiből ők sem tudnak férfit csinálni. Átfesthetik a ma­lomkövet ezerszer is, de sajt nem lesz belőle.
Ha valaki kocsmába viszi a pénzét s a kocsmáros üdvözléséről: „Isten hozott ked­ves barátom", azt gondolja, hogy ez megtisz­teltetés számára, az az ember együgyű és buta, mert itt is fennáll a szabály:
„Kinek pénze van vehet, Kinek pénze nincs mehet."

A róka a sajtot, nem pedig az ágon ülő varjút csodálta. A csalétket nem azért teszik a csapdába, hogy az egeret hizlalja, hanem hogy megfogja. Nem azért rakunk tüzet, hogy a kecsegének melege legyen, hanem hogy azt megsüssük. A kocsmákat nem azért tartják nyitva, hogy az emberek jólétét szolgálják - s ha mégis e szándékból nyitot­ták volna, céljukat minden bizonnyal elté­vesztették. Rossz kút az, amelybe vizet kell önteni s rossz barát a kocsma, mert mindent elnyel s nem hagy semmit sem maga után, csak fejfájást. Aki azokat nevezi barátainak, akikkel együtt ihat órák hosszat a kocsmá­ban, az ostoba és tudatlan.
A különböző nevű kocsmák, mint pl. „Vö­rös oroszlán", „Aranysas" és „Fekete med­ve", mind ragadozó vadállatok s épp ezért érthetetlen előttem, miért mennek oly sokan önként karmaik és éles fogaik közé.
Az iszákosok ne csodálkozzanak azon, ha kinézésük bamba, zsebük üres, és nincs két gramm bölcsesség a fejükben. Épp úgy vár­hatnak körtét szilvafától, mint a rendetlen életmódtól jó egészséget és jólétet. Akik a kocsmában keresik szerencséjüket, olyanok, mint akik fára másznak, hogy arról halat szedjenek. Egész eszük belefér egy tojáshéj­ba, mert különben nem lennének olyan osto­bák, hogy ott keressenek vigasztalást, ahol épp oly kevésbé található, mint tehén a var­júfészekben. A tolvajok és a naplopók oly so­kan vannak, mint egerek a kukorica-padláson.

A butaság igazi bizonyítékai: kölcsöna­dott esernyőt visszavárni - valakivel jót ten­ni, s ezért viszontszolgálatot remélni, ha szükség lesz rá - abban reménykedni, hogy a nőket el lehet hallgattatni - megpróbálni mindenkit kielégíteni - hinni, abban, hogy a rossz nyelvek valaha jót is fognak mondani rólunk, vagy azt gondolni, hogy a puszta hallásból megismerjük a dolgok lényegét. Azok, akik ismerik a világot, nem bíznak benne, és ha mégis bíznak, akkor igen együ­gyű emberek, mert épp így lehet bízni a ló­patkó szerencséjében, vagy egy kutya fogá­ban. Aki másokban bízik, bajba jut. Aki üz­letét segédekre, birtokát tiszttartókra vagy szolgákra bízza és azt várja, hogy azok érde­keit jól képviseljék, az nagyon tudatlan em­ber. Az egér tudja, mikor nincs otthon a macska és a szolgák is tudják, amikor nem látja őket a gazdájuk. Alig fordul el a gazda, máris alábbhagy a legények buzgólkodása. A saját magam munkája és személyes felü­gyeletem a legjobb szolgák a birtokon. Azok, akik az ágyban lustálkodnak és arra számí­tanak, hogy munkájuk magától megy előre, azok nagyon tudatlanok.

Ha egy fiatal hölgyet látok - fején virá­goskerttel őt magát meg valóságos illat-fel­hőben úszva -, amint fejét ide-oda mozgatva azzal tetszeleg magának, hogy mindenkit megigéz, akkor biztos vagyok abban, hogy ez a nő ostoba. Értelmes emberek nem kalap­tartót vagy mozgó illatszerboltot vesznek fe­leségül, hanem olyan értelmes nőt keresnek, aki rendesen öltözködik.
Magam részéről az olyan embereket, akik az isteni dolgokon gúnyolódnak és ma­gukat sokkal okosabbnak tartják, semhogy a Bibliában higgyenek, üresfejű embereknek tartom. Gyakran fennhéjázó szavakat hasz­nálnak és kitűnően dadognak. De ha azt hi­szik, hogy a gondolkodó embernek hitét le­rombolhatják, akik az isteni kegyelemről sa­ját tapasztalat alapján beszélnek, azok tu­datlanok. Aki a Napot felkelni és lenyugodni látja és ebben nem fedezi fel Istent, az lelki­leg vak s olyan, mint a vakond, amely csak föld alatti életre alkalmas.

Az az érzésem, mintha Isten minden ta­vaszi kankalinban és százszorszépben velem beszélne, mintha minden csillagban nyája­san tekintene rám, mintha minden reggeli szellő fuvallatában nekem énekelne és mint­ha minden zivatarban nekem kiáltana. Azt mondják, hogy az ember a kutyák istene. De az az ember, aki nem hallgat Isten szavára, rosszabb a kutyánál, mert a kutya meghall­ja urának szavát.
A juhok tudják, mikor lesz eső, a fecskék megérzik az ősz közeledtét és még a disznók is, mint mondják, szaglásukkal megérzik a szél jövetelét. Az oktalan állatnál mennyivel rosszabb az ember, aki Isten kinyilatkozta­tása közt él és nem veszi észre Őt. Könnyen észre lehet venni, hogy az ember feje tele le­het tudománnyal és ennek ellenére tudatlan maradt.