(8,14) Az özönvíz kezdete az 1Móz 7,11 szerint Nóé élete 600. esztendeje 2. hónapjának 17. napja, a vége viszont a 1Móz 8,14 szerint a 601. esztendő 2. hónapjának 27. napja. Az első év eltelt tehát a 601. esztendő 2. hónapjának 16. napján és 11. nap múlva száradt meg a föld. Minthogy abban az időben az évet 12 holdhónappal számolták, egy holdhónapot 29,5 nappal véve figyelembe, egy holdév 354 napot tesz ki és hozzá véve a 11 napot, megállapítható, hogy az özönvíz egész tartama kereken 365 nap volt.
(8.15) A harmadik üdvkorszak: emberi uralom.
Ez a korszak akkor kezdődött, amikor Nóé és családja elhagyta a bárkát. Nóé most megváltozott körülmények közé került, és Isten (a Nóéval kötött szövetségben) újabb próba elé állította az emberiséget. Eddig az embernek nem volt joga arra, hogy egy másik ember életét elvegye (vö. 1Móz 4,10-11; 1Móz 4,14-15; 1Móz 4,23-24). Ebben az újabb üdvkorszakban az ember továbbra is erkölcsi felelősséggel tartozott Istennek („Adjátok meg az Istennek, ami az Istené", Mt 22,21); Isten azonban a maga hatalmának bizonyos területeit az emberre ruházta, amelyeken embertársának való alávetettség útján tartozik Istennek engedelmeskedni („Adjátok meg a császárnak, ami a császáré", Mt 22,21). Így Isten az emberi uralomban társadalmi kapcsolatot hozott létre az ember és ember között.
Ennek az uralomnak legfőbb feladata az emberi élet megvédése volt, és ennek következtében felelősség terhelte az embert a halálbüntetésért is. Az ember nem bosszulhatja meg egyénileg a gyilkosságot, de mint egyesült csoport tartozik megvédeni az emberi élet sérthetetlen voltát, mint Isten ajándékát, amely fölött senki sem rendelkezhet Isten engedélye nélkül. Ezt a hatalmat Isten adta az embernek, és aki ennek ellenáll, Istennek áll ellen. Míg az előző üdvkorszakban a gonosztól való tartózkodás az emberben volt található (1Móz 6,3), addig Isten Szelleme most az erkölcsi felelősség által úgy munkálkodott, hogy megtoldotta azt egy újabb, külső visszatartó erővel, ti. az emberi uralom hatalmával.
Az ember csődöt mondott, mert nem tudott igazságosan uralkodni. Mind a zsidó nép, mind a többi nemzet sajnos saját érdekében, és nem Isten szerint uralkodott. Az emberiség eme kudarca megmutatkozik a bábeli nyelvzavarban (1Móz 11,9); Izráel csődje az isteni uralom (teokrácia) idején abban mutatkozott meg, hogy az a babiloni fogsággal végződött (2Krón 36,15-21); és a nemzetek csődjében „a pogányok idejé"-ben (Dán 2,31-45). Az emberi uralmat végül az Úr Jézus Krisztus dicsőséges uralma váltja fel, akinek uralkodási joga elvitathatatlan (Ézs 9,6-7; Jer 23,5-6; 33,17; Ez 21,27; Lk 1,30-33; Jel 11,15-18; 19,16; 20,4-6). Az emberi uralom üdvkorszakát, az engedelmesség különleges próbájaként, az ígéret korszaka követte, amikor Isten eszközéül hívta el Ábrahámot az egész emberiség áldására. Az ember felelőssége az uralomért azonban nem szűnt meg, hanem tart mindaddig, míg Krisztus királyi uralma meg nem valósul.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
