Spurgeon: A kérkedőkről 2.

Érdekes, hogy az ilyen emberek nem ve­szik észre, hogy kinevetik őket. Levesestá­luk fenekére látni s azt mégis kis tengernek mondják, mert egy-két haldarab úszik ben­ne.
Ismertem embereket, akik vallomásuk szerint - hogy kérkedhessenek olyan nagyra tátották a szájukat, mint egy szé­náskapu. Más helyében csodákat vinnének végbe. Például ha a parlamentben ők ülné­nek, elintéznék, hogy a kutakból bort merít­hessünk. De mindezek természetesen csak egy „ha" szócskától függnek. De ez a „ha" szócska olyan magas kerítés, amit sosem ug­rottak át. Ha az egek leszakadnának, pa­csirtákat fognának. Ha Kérkedő János kezé­be vehetné a gyeplőt, a lovakat a holdba ug­ratná. Ez a „ha" igen szép szócska, s ha az ember annak hátára ugrik, olyan világba vi­szi, amely még nincs megteremtve s ahol olyan csodákat látni, amelyek még meg sem történtek.

El sem hiszi az ember, mi mindent tud­nak ezek a fickók. Legalább is én nem. Ta­nácsukra nem egy pénzeszacskó telt meg arannyal. A saját és a mások szerencséjét egy pillanat alatt alapozták meg. Beszédük olyan hatással szokott lenni a jelenlevőkre, hogy azok, mintegy megbabonázva, nem tudnak felkelni a helyükről. Oly szónoki ké­pességgel bírnak, hogy amikor pártjuk vere­séget szenvedett s ők felszólaltak, ismét ők lettek a helyzet urai. Salamon hozzájuk ké­pest értelmetlen fajankó volt.
A keresztyén egyesületeket ők hívták létre s csak rendkívüli szorgalmuk tartja életben. Ők tojták az aranytojásokat. Az em­berek sajnos hálátlanok, vagy imádják őket. Szégyen és gyalázat, hogy azok tették őket félre, akikből ők csináltak embert, sőt a múltkor egyenesen kidobták őket a tanács­kozásból. Amíg minden gyülekezeti ügy a kezükben volt, jól és rendben ment minden.
Mióta másnak adták át az ügyek vezetését, azóta minden felbomlott és tönkrement.

Ha néha nagy szerénység hatja át őket, akkor Dávid szavait veszik ajkukra és így szólnak: „Az ország megrendült, de én támo­gatom oszlopait!" (vö. Zsolt 104,32) Haláluk - véleményük szerint -, világkatasztrófa len­ne. Ha nem ők a vevők, akkor az üzletet azonnal be kell zárni és szemtelenségnek tartják, ha a tulajdonos azt reméli, hogy az üzletet tovább vezetheti. Ha néha véletlenül tényleg tesznek valami jót, akkor még töb­bet hallunk tőlük. Ilyenkor dicsőségüket nemcsak trombitálják, hanem egy nagy fú­vószenekarra bízzák. Ε zenekarban a nagy­dob és a kürt fortissimóban fújja az ő dicső­ségüket és magasztalásukat.
Inkább szántok éjjel és nappal, vagy al­szom szekéren a legnagyobb hidegben, hogy lefagy az orrom, csak ne kelljen végighall­gatni ezeket a kérkedőket. Ε beszédek be­teggé tesznek és inkább koplalok, míg olyan sovány nem leszek, mint egy éhező agár, semhogy olyan pecsenyét egyem, amit ők tesznek az asztalomra azért, hogy rettene­tes nagyzásukkal elkápráztassanak. Oly nagy hangon és olyan félelmetesen nagyíta­nak fel mindent, hogy az ember akkor sem hisz nekik, ha néha-néha egyszer igazat mondanak.

Épp ezért sokszor azt gondolom, hogy a kezükben lévő sajt csak viasz. Hazudozók, de talán nem is tudják ezt magukról. Addig hazudtak, míg túlzásaikat maguk is elhit­ték.
A béka is azt gondolta, hogy ő akkora, mint az ökör s ezért fújta fel magát. Ezek az emberek ugyanezt teszik és ugyanúgy jár­nak, mint a mesebeli béka.
Aki ismeri a nagyhangúakat, őrizkedjék tőlük. Viselkedésük legyen elriasztó példa.
„Figyelj János, jól nézd meg a kérkedőt, Fordíts hátat, ne kövesd a hitetőt!"

Igyekezzünk mindig az igazság mellett maradni. Ha egyszer elkezdtük a kilencven centit egy méternek mondani, akkor nemso­kára az egy métert két méternek állítjuk be. Ha a tücsköt tehénnek mondjuk, akkor a mormotát ökörnek is nevezhetjük. Ha egy­szer elkezdtük a túlzást, senki sem tudja ho­vá jutunk. Ha elhagytuk az igazság útját, senki sem tudja, merre visz a görbe út. Aki kis hazugságon kezdi, az nagy hazugsággal folytatja, mert az elve nem változott. Ahol egérlyuk van, ott patkánylyuk is lesz és ahol megjelenik a cica, ott lesz nemsokára az öreg kandúr is. Ha csepegni kezd, nemsoká­ra esni fog. Egy kis füllentés bevezetője a hazugság záporának.
Az öndicséret nem jó ajánlólevél, mert mint mondják, bűzlik; de a mások dicsérete annál többet ér, mert cseng, mint az ezüst. Állj a saját lábadon és ne dicsérd önmagad!

A kérkedők annyit sem érnek, mint egy törött gomb. Hosszú a nyelvük, rövid a ke­zük. Aki sokat beszél, keveset dolgozik. Az ugatós kutya nem harap. A sovány disznó röfög a legtöbbet. A tyúk, amely sokat kárál, keveset tojik. A beszéd és a tett között óriási a különbség. Minél többet bőg a tehén, an­nál kevesebb tejet ad. A cséplésnél akkor nagy a zaj, ha kevés a búza. Ahol sok a hab, ott kevés a sör. A dobnak azért erős a hang­ja, mert belül üres.
A hívők ismerik önmagukat és ezért nem kérkednek érdemeikkel. Az üres hajók kie­melkednek a vízből, de ha megteltek áruval, mélyre merülnek. A jó sajtot piaci lárma nélkül is el lehet adni és a jó bornak nem kell cégér. Ha az emberek jóravalók, úgy az észrevehető anélkül is, hogy dobra vernénk.
A bolondot dicsekvéséről, a szamarat ordításáról ismered meg. A tudatlan embert senki sem fogja megvetni hallgatásáért, de ha üres fejjel fecsegni kezd és nyelvével lár­mát csap, akkor nevét egész biztosan hat nagy betűvel írják, mégpedig így: „BOLOND!"
Régi, de igaz közmondás, hogy szamarat füléről, embert beszédéről ismerjük meg.