Zsidó 11,1
A hit a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.
Egy másik fordítás így szól: „Most tehát biztosak vagyunk abban, amiben reménykedünk, és meg vagyunk győződve arról, amit nem látunk.” Egy modern újszövetség fordításban ezt olvassuk: „A hit valósággá teszi a reménylett dolgokat.” Ó, ha én ezt át tudnám adni az embereknek! Valóságos dolgokat kívánnak; de úgy, hogy látni, érezni, megismerni akarnak; mielőtt még elkezdenének hinni. De a hit ad alapot annak a dolognak, amit remélsz. Az Ige itt tulajdonképpen azt mondja, hogy a hit megragadja a reménység irrealitásait és átviszi őket a valóság területére. Természetesen tudjuk, hogy a hit Isten Igéjéből nő ki, és ezek által a tanítások által felismertük, hogy a hit nem reménység, és a reménység nem hit. A hit azt mondja: „Már megvan”, a reménység pedig azt: „Egyszer majd megkapom.”
Megint John Wesleyt, a methodista egyház alapítóját idézem: „Sok ember, aki ott van a gyülekezetben, tulajdonképpen nem tért meg. Értelmükben azonosulnak bizonyos igazságokkal, agyuk helyesli, hogy bizonyos bibliai állítások igazak. „Sok esetben az emberek, akik csak elméjükben fogadnak el bizonyos igazságokat, egész idő alatt azt gondolják, hogy ők valójában hisznek. Hadd mutassam meg, hogyan kell leleplezni a különbséget. A hit azt mondja: „Ez az enyém, nekem ez már most megvan.” Az értelmi egyetértés, azt mondja: „Tudom, hogy meg kellene lennie, de valamilyen okból mégsem kapom meg.” Sok esetben a reménységet hívják hitnek vagy a hitet reménységnek. Azt mondják: „Hiszem, hogy majd valamikor meggyógyulok.” Ez nem hit, hanem reménység. Hitnek hívod ugyan, de mégis reménység, mert a jövőre vonatkozik. „Hiszem, hogy el fogom nyerni a Szent Szellem-keresztséget; hiszem, hogy Isten valamikor meg fog gyógyítani”. Ez nem hit, ez reménység. Nem fog beválni, mert láthatod, hogy a Biblia nem azt mondja a gyógyulásról, hogy Isten egyszer majd meggyógyít. Egyetlen hely sincs az Igében, ahol megígérte, hogy meggyógyít valakit. Isten azt mondja neked, hogy a gyógyulást már megvette, kifizette, és az a tiéd. Csak rajtad áll, hogy át is vedd. Szeretnék most egy újabb lépést megtenni.
Nézzük meg a János 20,25-29-et: „Mondták azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig mondta nékik: Ha nem látom az Ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjamat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az Ő oldalába, semmiképpen el nem hiszem. És nyolc nap múlva ismét benn voltak az Ő tanítványai, Tamás is ővelük. Noha az ajtó zárva volt, bement Jézus és megállt középen és mondta: Békesség néktek! Azután mondta Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felele Tamás és mondta néki: Én Uram és én Istenem! Mondta néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” Most lapozzunk a Róma 4,17-21-hez: „(Amint meg van írva, hogy sok nép atyjává tettelek téged) az előtt az Isten előtt, akiben hitt, aki a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, előszólítja mint meglevőket. Aki reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok népnek atyjává lesz, aszerint, amint megmondatott: így lészen a te magod. És hitében erős lévén, nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére; Az Isten ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek, és teljesen elhitte, hogy amit Ő ígért, meg is cselekedheti.”
