2011. június 6., hétfő

Részlet a Hamasz Fia c. könyvből

Moszab Hasszán Juszef: A Hamasz Fia.c. könyv szerzője, apjáról, a Hamasz egyik alapítójáról és a iszlámról :

…Ebben a kezdeti időszakban apám az iszlámnak azt a részét látta, amely a szeretetről és irgalmasságról szólt. Amit nem látott, amit talán soha nem is akart meglátni, az az iszlám másik oldala.

Az iszlám élet olyan, mint egy létra, Allahot dicsérni és imádkozni a legalsó létrafok. A felsőbb fokok jelentik a szegénynek és szükségben lévők segítését, iskolák alapítását és a jótékonysági szervezetek támogatását. A legfelső fok a dzsihád.

A létra magas, kevesen néznek fel, hogy meglássák, mi van a tetején. Az előrehaladás általában fokozatos, alig érzékelhető-mint, amikor egy házimacska próbálja becserkészni a kismadarat. A madár egy pillanatra sem veszi le a tekintetét a macskáról, csak áll ott, és figyeli, ahogy a macska lépked előre és hátra, előre és hátra. A madár azonban nem tudja megítélni a távolságot, nem látja, hogy a macska minden mozdulattal egy kicsit közelebb kerül hozzá, aztán egy szempillantás múlva a macska karmai már a kismadár vérétől vörösek.

A tradicionális muszlimok a létra lábánál álldogálnak, és bűntudatuk van amiatt, hogy nem igazán gyakorolják az iszlámot. A létra tetején vannak a fundamentalisták, akiket a hírekben látunk, hogy asszonyokat és gyerekeket ölnek a Korán istenének dicsőségére. A mérsékeltek valahol a kettő között vannak.

A mérsékelt muszlim valójában még veszélyesebb, mint a fundamentalista. Ugyanis mivel ártalmatlannak tűnik, sosem lehet tudni, mikor teszi meg, a következő lépést a létra csúcsa felé. A legtöbb öngyilkos merénylő mérsékeltként kezdte.

Azon a napon, amikor apám először lépett a létra legalsó fokára, soha nem gondolta volna, hogy végül milyen messzire mászik eredeti elképzelésétől. És 35 évvel később meg akartam tőle kérdezni: Emlékszel, hol kezdted?! Láttad mindazokat az elveszett embereket, a szíved sajgott értük, és azt akartad, hogy Allahhoz jöjjenek és biztonságban élhessenek. Most pedig öngyilkos merénylők, és ártatlan vér ontása? Ezt akartad elérni?! Ilyen dolgokról azonban a mi kultúránkban nem beszélünk az apánkkal. Így hát ment tovább azon a veszélyes ösvényen.