Elizeus és a galeri
Ha tehát abból indulunk ki, hogy a Hegyi Beszédben megfogalmazott elvek és az Újszövetségben olvasható ítélő csodák, apostolok által kimondott átkok nincsenek valódi ellentétben egymással, hanem egységes kinyilatkoztatást képeznek, mi lehet a különbségtétel kulcsa? : Mindenekelőtt a legfontosabb: az eligazodás a Szent Szellem vezetése szerint történhet csak helyesen minden egyes helyzetben.
Emellett azonban megállapítható az az elv is, hogy a Hegyi Beszéd a személyes magánélet szférájára vonatkozik („a te ellenséged”, „a ti ellenségeitek” – fogalmaz Jézus), míg a Megváltó és tanítványai által kimondott negatív ítéletek és csapások az Isten ellen harcoló ellenségekre vonatkoztak. Meg kell tehát különböztetni, hogy egy sérelem, kár csak engem, személyemet, magánügyeimet érintő módon ér-e: ebben az esetben szabadságomban áll nem érvényesíteni igazságomat.
Ha viszont valaki Isten munkája ellen támad, mégpedig olyan hatékonyan, hogy annak sikerét komolyan veszélyezteti, ártatlan emberek üdvösségét kísérli meg elrabolni (például hamis tanítások, tévelygések terjesztésével), Isten szolgáinak fontolóra kell venniük, hogy mi kedvesebb Isten előtt: jót mondani róla és áldani az ilyen embert – hogy még hatékonyabban fejthesse ki tevékenységét –, miközben olyan emberek veszhetnek el esetleg tömegesen örökre, akiknek nem kellett volna; vagy pedig Isten gyors és látványos ítéletét kell kérniük rá, amely lehetetlenné teszi számára a további rombolást, világossá teszi az elbizonytalanodottak előtt az igazságot, és kielégíti Isten és az emberek igazságérzetét egyaránt, megszüntetve a képmutató vallásoskodást.
Az Újszövetség tanúságtétele az utóbbi mellett voksol. A keresztény vezetők alapvető felelőssége ez, amelyet ha elhagynak, mert gyakorlása nehéz, farizeusokká lesznek. Ha nem élnek ezzel, azt bizonyítják, hogy nem hisznek az örök üdvösség és kárhozat alternatívájában, amelyben a helyes út megőrzésének felelősségét a hívőkre nézve is megosztotta velük Isten; nem hisznek abban, hogy ők maguk ismerik-e az igazságot, és a jó úton járnak-e; nem hisznek a bennük lakó Szent Szellemben és annak felismerhető vezetésében; és nem hisznek a Bibliában sem. Ha pedig mindebben nem hisznek, miért vezetik Isten népét? Egyetlen becsületes lépésük, ha más foglalkozást választanak.
Persze vannak, akik azt mondják: ugyan hogyan veszélyeztethetné egy ember támadása a Mindenható Isten tevékenységét? Hiszen Ő mindent meg tud tenni, amit csak akar. Ez elvont, elméleti-teológiai szempontból nézve nagyon logikusan és ésszerűen hangzik, csak éppen köszönőviszonyban sincs sem a Biblia tanításával, amely szerint Isten munkája gyakran megdöbbentően sérülékeny, sem pedig a hívő élet gyakorlati realitásával, amely ugyanerről tanúskodik.
