Scofield: Mózes 1. könyve 15. fejezet

(15,6) „És tulajdoníttatott az neki igazságul." Itt történik az első említés az üdvösség alapvető és egyedüli feltételéről. Az embernek nincs saját igazsága (Zsolt 51,7; Róm 3,23); és ha igaz akar lenni Isten előtt, akkor Istennek a saját igaz voltát kell az embernek tulajdonítania azáltal, hogy az ember hisz Őbenne. Ezt a részt idézi a Róm 4,3, ami azt jelzi, hogy az üdvösség Útja egy és ugyanaz mind az ÓSZ-ben, mind az ÚSZ-ben. A Gal 3,3.6 is megerősíti, hogy a keresztyén élet hívő élet, mivel ezen az úton indult el. A Jak 2,21 arra tanít, hogy az üdvözítő hit cselekedetekben nyilvánul meg, miként Ábrahámnál, aki feláldozta Izsákot (1Móz 22).

(15,18) A próféciák szerint Isten háromszor veszi el Izráeltől a neki ajándékozott országot, és háromszor adja azt vissza (lásd 1Móz 15,13-14.16 verseket; 5Móz 28,62-65; 30,1-3; Jer 25,11-12). Ezek közül kettő már beteljesedett. Izráel most a harmadik szétszórtságban él, ahonnan Isten akkor gyűjti majd össze őket, mikor az Úr visszajön mint Király, a Dáviddal kötött szövetség szerint.

(15,19) Ezt a tíz nemzetet (1Móz 15,19-21. v.) az Írás néha összefogja háromba (2Móz 23,28), hatba (2Móz 3,17), illetve hétbe (Józs 24,11). Vö. Apcsel 13,19.

L.Sumrall: Kérj segítséget! 4.

Az elszámoltathatóság a kulcsa az Anonim Alkoholistákhoz hasonló csoportok sikerének is. E szervezet tagjai hetente legalább egyszer találkoznak, amikor őszintén feltárják egymás előtt gyengeségeiket, elmondják, hogyan zajlik az életük, és erőt merítenek a társaktól. Minden új tag a program valamelyik tapasztalt résztvevőjének szárnya alá kerül, aki pártfogójaként működik, és éjjel-nappal elérhető, hogy segítsen ellenállni az alkohol kísértésének. Gyakran az ilyen egyéni elszámoltathatóság az, ami a mérleget a siker vagy a kudarc irányába billenti - az alkohol utáni sóvárgás közvetlen pillanatában és hosszú távon egyaránt.

Hasonlóképpen neked is segíthet nemet mondani a kísértésnek - bármilyen kívánság zsarnokoskodik is az életedben -, ha számadási felelősséggel tartozol egy egyénnek vagy csoportnak.

Természetesen mindenekelőtt ima útján segíthet egy keresztény, és ez lehet a legfontosabb a támogatás valamennyi módja közül. Isten hallja és megválaszolja az egységben élő keresztények imáit. "Ismét mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám" - mondta Jézus. (Mt 18:19) Jakab pedig ezt írja: "Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése." (Jak 5:16)

Óriási áldás hallani, amint valaki az Úr elé emel imában. Sokkal nagyobb reménységet olt beléd, mint amikor egyedül imádkozol. Ami azt illeti, könnyen lehet, hogy a sikered útján ez lesz a vízválasztó.

1972 őszén egy keresztény hölgy - nevezzük Susannek - azt tervezte, hogy eldobja magától az életet. Mélyen depressziós és boldogtalan volt, és úgy tűnt, számára az öngyilkosságon kívül már nincs más megoldás. Két gyermeke a lázadás útjára lépett, a férje pedig ahelyett, hogy mellette állt volna, teljes közönybe burkolózott. Susan egyedül volt, és nagyon gyámoltalannak érezte magát. Nyugtatókon és altatókon élt, csak így volt valami könnyebbsége. Végül eljutott arra a pontra, hogy semminek sem látta már értelmét.

"Véletlenül" úgy döntött - azon a napon, amikor meg akarta ölni magát -, hogy elmegy egy női összejövetelre a gyülekezetben. Ott ült, de nem énekelt együtt a többiekkel, csak csendesen sírt. A közös étkezésben sem vett részt, de egy asszony azt ajánlotta, hogy menjenek át az imahelyiségbe lelkigondozásra. Susan erősen vívódott, vajon így kell-e tennie, mert nem állt szándékában bárkinek is elmondani, mire készül.

Végül mégis átment, négy másik hölgy társaságában. Együtt olvasták a Bibliát, majd imádkoztak. Térdre esve kiáltottak az Úrhoz, hogy szabadítsa meg Susant önmaga elpusztításának vágyától, és adjon neki erőt szembenézni a próbákkal az életében. Susan egy órán át küzdött az érzéseivel, míg a többiek könyörögtek.

Mire ez az idő véget ért, Susan teljesen kicserélődött. Már nem a halál látszott a problémák kezelése egyetlen vagy legjobb módjának. "Egész életemben sosem éreztem magam ilyen elevennek" - mondta. Persze a harcai nem értek véget egy csapásra, ám most már szemernyi kétely nélkül hitte: Isten az ő oldalán áll. "Bár még több pofont kaptam a Sátántól - írta -, elmondhatom: Isten mindent elrendez, mert Ő az erejét valóban az emberi erőtlenség közepette mutatja meg. Van ugyan egy egészségügyi problémám, de a depressziónak vége!"

Az ima egyszerűen a leghatalmasabb erőforrásunk, és mikor egymásért közbenjárunk, Isten csodálatos dolgokat tesz válaszul. Nagyon élvezi, ha így avatkozhat be a gyermekei életébe!

A hívő társainktól kapott buzdítás, bölcsesség, segítőkész elszámoltatás és ima - mindezek hathatós eszközök a fékezhetetlen kívánságok legyőzéséhez. Isten valóban megáldott azzal, hogy a hívők olyan testületébe keresztelt be bennünket, amelyben a tagok támogatják egymást. Az ilyenfajta közösség - ebben nincs semmi meglepő - áll a világ legnagyobb keresztény közösségének, a Paul Yonggi Cho által pásztorolt koreai Yoido Teljes Evangéliumi Gyülekezetnek elképesztő növekedése mögött. (A könyv amerikai kiadása óta Cho pásztor Davidre változtatta a nevét - fordítói megjegyzés.)

Cho gyülekezetében minden egyháztag házicsoportba jár; egy-egy ilyen kisközösséget tizenöt vagy annál kevesebb család látogat. Cho pásztor elmondja, mi történik, amikor összejönnek:

"Ezek a tagok minden héten a szomszédságukban működő csoportban találkoznak, ahol alkalmuk van dicsérni az Urat, együtt imádkozni és Bibliát tanulmányozni, a Szent Szellem ajándékaival szolgálni, csodákat és gyógyulásokat látni, és élvezni a szeretetteljes testvéri közösséget.

Ennek következtében - folytatja Cho - a Yoido Gyülekezet tagjai buzgó keresztények, folyamatos ébredésben élik meg az év 365 napját."^[34] Amikor ugyanilyen kapcsolatba kerülünk más keresztényekkel, mi is élvezhetjük az ébredéssel járó áldásokat minden nap. Nemcsak értelmi szinten ismerjük el, hanem belül át is érezzük Jézus szavainak igazságát: "Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt 18:20)

Scofield: Mózes 1. könyve 15. fejezet

(15,2) „Uram" (héb. Adon, Adonai).
Az Adon vagy Adonai tulajdonképpen Mestert jelent, és az ÓSZ-i írások mind Istenre, mind emberekre alkalmazzák. Az emberrel kapcsolatban kétféle jelentésben használja a Szentírás: „mester", „gazda" (1Móz 24,9-10.12) és „férj" (1Móz 18,2). Ez a kétféle kapcsolat fennáll Krisztus és a hivő között is (Mester a Jn 13,13-ban és férj a 2Kor 11,2-ben).
A mester és szolga egymáshoz való viszonyát két elv szabályozza:
(a) a mesternek joga, hogy szolgájától feltétlen engedelmességet követeljen (Lk 6,46; Jn 13,13-14);
(b) a szolga joga, hogy szolgálatához utasítást kapjon (Ézs 6,8-11).

Isten neveinek egymástól eltérő használatát jól megvilágítja a 2Móz 4,10-12. Mózes érzi saját gyöngeségét és alkalmatlan voltát: „És mondta Mózes az Úrnak (Jahvénak):
Kérlek Uram (Adonai), nem vagyok én ékesen szóló stb." Mivel itt szolgálat esete forog fenn, Mózes helyénvalóan Úrnak szólítja Jahvét. De mert itt most erőről van szó, Isten nem mint Úr (Adonai), hanem mint Jahve válaszol Mózesnek, hivatkozva teremtő erejére: „Az Úr (Jahve) pedig monda neki: Ki adott szájat az embernek?... Most hát eredj és én leszek a te száddal." Ugyanezt a megkülönböztetést látjuk Józs 7,8-11-ben is.

(15,2) „Uram Isten" (héb. Adonai Jahve). Amikor a Szentírás megkülönböztetés céljából ezt az összetett nevet használja, és ha összevonjuk e két névnek sajátos értelmét (lásd előző jegyzetet és a 2Móz 34,6 jegyzetét), azt találjuk, hogy a hangsúly ilyenkor inkább Isten Adonai nevének, mint Jahve nevének jellegzetességén van. (Elég, ha csupán néhány igehelyet sorolunk fel ennek megvilágítására: 1Móz 15,2.8; 5Móz 3,24; 9,26; Józs 7,7; Bír 6,22; 16,28; 2Sám 7,18-20,28-29; 1Kir 2,26; Zsolt 69,7; 71,5; Ézs 7,7)

Hack Márta: Önző ambíció 5.

Versengés (erisz)

Ki a jobb? Ennek eldöntésére a testi természet válasza: háborús ütközet, politikai csatározás, családi viszály, vetélkedés, sõt rivalizálás.

Rendszerint az irigységgel áll párban. Az Újszövetség hét ízben említi. Ebbõl az apostol kétszer említi együtt az irigységgel (phthonosz), négyszer a féltékenységgel (dzélosz) együtt, egyszer pedig „törvény felõli harcok”-kal. Ebbõl arra következtethetünk, hogy háborús konfliktusok, harcok, a politikai és családi viszályok, munkahelyi vetélkedések, jogviták hátterében legtöbbször az irigység és a féltékenység áll. A viszályok legfõbb kiváltó oka tehát az irigység. Mi több, a versengés, vita, veszekedés az, amikor egyik ember a másikat nyomja, szorítja, vagy rátámad, nekifeszül. A rivalizálás irigységbõl, féltékenységbõl fakadó támadás egy másik ember ellen, azért, hogy az ne tudja kifejteni erejét, tehetségét. Nyomásgyakorlás, ellenerõ kifejtése, visszaszorítási akció, elnyomási kísérlet, nehogy a másik jobbnak bizonyuljon.

A Korinthosziakhoz írt 1. levél 3,3-ban Pál apostol felhívja a keresztények figyelmét arra, hogy ha irigykedés, versengés (viszály, rivalizálás) és visszavonás van közöttük, ez azt mutatja, hogy még nem szellemi emberek, mert a versengés az éretlenség és a testi hozzáállás jele. Ugyancsak a korinthoszi hívõknek írja: „Mert attól félek, hogy ha odamegyek, nem talállak majd olyanoknak, amilyeneknek szeretnélek, és engem is olyannak találtok, amilyennek nem szeretnétek, hogy valamiképpen versengések [rivalizálás, vita, veszekedés, nekifeszülés], irigységek, indulatoskodások, visszavonások [önzõ ambíciók], rágalmazások, fondorkodások, felfuvalkodások, pártoskodások [háborúság, nyugtalanság, forrongás] lesznek köztetek.” (2Kor 12,20)

A versengés (rivalizálás) ebben a részben is az irigység párja, és negatív mivoltát bizonyítja, velejárója a rágalmazás és a pártoskodás.

Scofield: Mózes 1. könyve 14. fejezet

(14,18) Melkisédek, a király és főpap, Krisztus előképe. Ez az előkép kizárólag Krisztusnak a feltámadás utáni főpapi szolgálatára vonatkozik, minthogy Melkisédek az áldozat emlékeként kenyeret és bort kínál. A „Melkisédek rendje szerint" (Zsolt 110,4; Zsid 5,5-6; 6,20) Krisztus királyi hatalmára és örökké megmaradó főpapságára vonatkozik (Zsid 7,23-24). Az ároni papságot gyakran megszakította a halál. Krisztus Melkisédek rendje szerint főpap, mint az igazság királya, mint a békesség királya (Ézs 11,4-9; Zsid 7,21), valamint az Ő örökké tartó főpapságában; az ároni papság pedig az Ő papi művét jelképezi.

(14,18) Melkisédek Sálem, azaz Jeruzsálem királya volt. Itt beszél a Biblia először Jeruzsálemről. Hogy már ebben az időben létezett, bizonyítják a TeH-el-Amarna táblák, melyeket az egyiptomi Tell-el-Amarna mellett fedeztek föl. Ezek a táblák levelek, melyeket Egyiptom királyai Kr.e. 15. században Palesztina különböző uralkodóival és másokkal váltottak. Fényt vetnek az akkori palesztinai állapotokra, és megerősítik azt az általános képet, melyet az 1Mózes Kánaánról elénk tár.
Az ásatások kimutatták, hogy valóban léteztek azok a városok Ábrahám korában, melyekről az 1Mózes említést tesz. Az ásatások bebizonyítják, hogy azok a városok, melyekről az 1Mózesben nincs szó, hanem a Biblia későbbi könyvei említik, sokkal később keletkeztek.

(14,18) „Magasságos" (héberül „eljón"), a „Magasságos Isten": „Él Eljón".

(1) Ennek a névnek első előfordulása (18. v.) jelzi ennek a névnek különböző jelentését. Amikor Ábrám visszatér a szövetséges királyok megveréséből (1Móz 14,1-17), találkozik Melkisédekkel, Sálem királyával, „a Magasságos Isten papjával" (Él Eljón), aki megáldotta Ábrámot a Magasságos Isten (ÉI Eljón), az „ég és föld teremtőjének" nevében. Ennek kijelentése nagy hatást tett a pátriárkára. Nemcsak hogy mindenből tizedet adott Melkisédeknek, hanem mikor Sodoma királya részesíteni akarta őt a zsákmányból, így válaszolt: „Fölemeltem kezemet az Úrhoz, a Magasságos Istenhez, ég és föld teremtőjéhez, hogy egy fonalszálat vagy egy sarukötőt sem veszek el" stb. (1Móz 14,22-23).
(a) Az Urat (Jahvét) egy pogány király (Melkisédek), mint „Magasságos Istent" (Él Eljón) ismeri;
(b) egy pogány a papja a Magasságos Istennek és
(c) az Ő megkülönböztető jellegzetessége mint Magasságos Isten az, hogy az „ég és föld teremtője".
Annak megfelelően, hogy a pogány népek Istent a „Magasságos" néven ismerték, az 5Móz 32,8-ban ez van megírva: „Mikor a Felséges (Magasságos) örökséget osztott a népeknek (pogányoknak), mikor szétválasztotta az ember (Ádám) fiait... stb.". Mint az ég és föld teremtőjének és a birtokosának, a Magasságos Istennek joga volt, hogy úgy ossza el a földet a nemzetek között, ahogy azt Ő elhatározta. Ezt az elvet jelenti ki az 5Móz 32,8. Ebben az értelemben alkalmazza ezt a nevet Dániel is, mikor könyvében a nemzetekről prófétál (Dán 3,26; 4,14.21-22.29.31; 5,18.21).

(2) A Magasságos Istennek, mint „az ég és föld teremtőjének" (és birtokosának) hatalma van ég és föld felett, és e hatalmát mint Él Eljón gyakorolja is az ég felett (pl. Dán 4,32.34; Ézs 14,13-14; Mt 28,18) és a föld felett (pl. 5Móz 32,8; 2Sám 22,14-15; Zsolt 9,2-5; 21,7; 47,2-4; 56,2-3; 82,6.8; 83,17-19; 91,9-12; Dán 5,18).

L.Sumrall: Kérj segítséget! 3.

A nálunk több tapasztalattal rendelkezők bátorítása és bölcsessége mellett egymás feltétlen elfogadására is szükségünk van, és meg is kaphatjuk ezt. Az ördög el akarja hitetni velünk, hogy ha egy bizonyos bűnnel küzdünk - akár el is esünk benne gyakran -, Isten leír minket és kárhoztat. Sajnos mi keresztények sokszor a Sátán igazát erősítjük, mert készségesen kárhoztatjuk egymást. (Valaki egyszer megjegyezte: az egyház az egyetlen alakulat, ahol a saját sebesülteket lelövik.)

Jézus azonban szigorúan intett az ilyen magatartás ellen: "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek. Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből! - holott íme a te szemedben gerenda van? Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!" (Mt 7:1-5)

Míg buzgón keressük, miként élhetünk az Úrért, a megbocsátás és helyreállítás szellemében kell kapcsolódnunk egymáshoz. Jézus egyértelművé tette, hogy Isten nagyon komolyan veszi ezt a dolgot: "Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket." (Mt 6:14-15)

Amikor Pál apostol arról ír a korinthusiaknak, hogy meg kell bocsátaniuk egy bizonyos személynek, egy külön okot is ad: "Akinek pedig megbocsáttok valamit, én is: mert ha én is megbocsátottam valamit, ha valakinek megbocsátottam, ti értetek cselekedtem Krisztus színe előtt; hogy meg ne csaljon minket a Sátán, mert jól ismerjük az ő szándékait." (2Kor 2:10-11, kiemelés a szerzőtől)

A Sátánnak az az egyik kedvenc, a hívők megtévesztésére és gyülekezetek tönkretételére alkalmazott taktikája, hogy kiépíti bennük az engesztelhetetlenség szellemét - nem tudnak megbocsátani valami sérelmet, pedig gyakran csekélységről van szó, ha pártatlanul nézzük. Egymás után sorolhatnám a szomorúnál szomorúbb történeteket olyan ízekre szakadt gyülekezetekről, ahol a keresztények nem voltak hajlandók megbocsátani és felejteni. Bizonyára te is tudsz ilyeneket, de ez itt nem alkalmas hely a taglalásukra. Most csak annyit akarok mondani, hogy ha a Biblia tanítását követjük, és megbocsátunk egymásnak, ahogy kell, beismerve, hogy mindannyian tökéletlenek vagyunk, és megvan a magunk harca a bűnnel, akkor a gyülekezet olyan hellyé válik, ahol szeretetteljes fogadtatásra találunk - erre szükség van a problémákkal való őszinte szembenézéshez és ahhoz, hogy segítséget találjunk a leküzdésükhöz. Peter De Vries a következő megállapítással fején találta a szöget: "Nem azért élünk itt a földön, hogy keresztülnézzünk egymáson, hanem hogy kiálljunk egymásért a végsőkig."

A bátorítás és az elfogadás helyet készít annak az állapotnak, amelyben az ember felelősségre vonható, az elszámoltathatóság pedig rendkívül üdvös dolog a gyógyulási folyamatban. Tegyük fel például, hogy a csillapíthatatlan étvággyal van problémád. Túl sokat eszel, amikor éhes vagy, ráadásul folyton hizlaló csemegéket majszolsz akkor is, ha tele a gyomrod. Ezért aztán túlsúlyos vagy, s csak lagymatag és rövid életű erőfeszítéseket teszel a fogyás érdekében. Ha azonban megengeded egy személynek vagy csoportnak, hogy felelősségre vonjon, ugrásszerűen megnő az esélyed a sikerre.

Mondjuk beleegyezel, hogy minden héten találkozz a pártfogó csoportoddal, és beszámolj előttük minden olyan esetről, amikor eltértél a diétától az előző hét nap során. Azt is elmondod, hogy ezen idő alatt mennyit vesztettél vagy gyarapodtál súlyban. Vajon a tudat, hogy három nap múlva el kell számolnod, segít neked ellenállni a doboz jégkrém késő esti kísértésének? Naná, hogy segít! Ez az, ami miatt a felelősségre vonást alkalmazó fogyókúrás programok messze hatékonyabbak az olyan terveknél, amelyeknek követésében csak magadra támaszkodsz.

Scofield: Mózes 1. könyve 13-14. fejezet

(13,10) Legkésőbb Józsué idejében a Jordán-völgyének legnagyobb része már pusztaság volt, egészen más, mint ahogyan ez a vers leírja. Mégis a romboló kritika azt állítja, hogy ez a híradás a későbbi Izráel királyság idejéből származik. A legutóbbi ásatások azt bizonyítják, hogy a Jordán-völgyében századokon át népes városok voltak, de ezeknek nagy része eltűnt Józsué idejéig. A régészek ásója újra és újra arra szolgál, hogy megerősítse, nem pedig megcáfolja a Biblia állításait.

(14,9) Régebben kétségbe vonták, hogy ezek a királyok a távoli Mezopotámiából ezekben a régi időkben ilyen hatalmas expedíciót vezethettek, ma már azonban sok bizonyítéka van annak, hogy voltak ehhez hasonló expedíciók. Egyik oka annak, hogy némelyek kétségbe vonták ennek a fejezetnek a történeti hitelességét, a királyok útjának leírása volt, amely Palesztina legkeletibb része mellett vezetett (5. v.). A régészek azonban fölfedezték azokat a városokat, melyeket az 5. vers említ, és meggyőződtek róla, hogy ezek Ábrahám idején megerősített városok voltak.

(14,13) Itt használja először a Biblia a „héber" szót. Ez valószínűleg Ábrám egyik ősének, „Hébernek" nevéből származott (1Móz 10,25).

(14,14) Az a héber szó, amit a mi Bibliánk „próbált legény" (új fordítás: „csatlós") szóval ad vissza, csak ezen a helyen fordul elő a héber Bibliában; ezt a kifejezést a korai egyiptomi iratok használták, és e korszak palesztinai vezéreinek zsoldos katonáira alkalmazták.

Hack Márta: Önző ambíció 4.

Ellenségeskedés (ekhthra)

A Biblia egy válaszfal képével írja le az ellenségeskedést, amely elválasztja az embereket egymástól. A nemzeteket és Izraelt a törvény, az ígéreteket tartalmazó szövetségek feloldhatatlan ellentétbe állították egymással. Emellett Isten és a nemzetek között is fal magasodott, sõt Izrael és Isten között is ellentét feszült. Pál apostol kifejti az epheszosziaknak, hogy a front két oldalán állók között egyvalaki teremt békét: Krisztus Jézus, a mi békességünk, aki testvérré tette az embereket az újjászületésben, és egyúttal kibékítette õket Istennel: „…és lerontotta a közbevetett választófalat, az ellenségeskedést az Õ testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettõt egy új emberré teremtse önmagában, békességet szerezvén; és hogy megbékéltesse Istennel mind a kettõt egy testben a keresztfa által, megölvén ezen az ellenségeskedést.” (Ef 2,14b–16)

A Biblia tanúsága szerint a jó és rossz metafizikai küzdelme a történelemben Isten és az evilág között fennálló feloldhatatlan ellentétben fejezõdik ki. Isten úgy szerette a tõle elszakadt világot, hogy elküldte Fiát a világba, hogy akik benne hisznek, ne vesszenek el, hanem örök életük lehessen. A világ azonban elutasította a Fiút, akit az Atya küldött. Azokat viszont, akik hisznek, Jakab apostol arra figyelmezteti, hogy ha a világgal (ebben a szóhasználatban, mint Istent elutasító kozmikus realitással) szövetséget kötnek, ez szükségképpen Istennel ellenséges viszonyt eredményez: „Aki azért e világ barátja akar lenni, Isten ellenségévé lesz.” (Jak 4,4)

Azoknál, akik egyszer már Isten oldalára álltak, de ismét a világgal való egységet keresik, szükségszerûen kiújul az ellenségesség Istennel. Ez a személyi ellentét azonban nem tud közvetlenül Istenre irányulni, hanem csak képviselõi ellen fordul.

Az ekhthra kifejezés gyûlöletet, ellenséges érzületet, ellenségeskedést jelent. Személyes ellenség iránt érzett gyûlöletet fejez ki, ennyiben is a barátság szöges ellentéte: „És azon a napon (Jézus elítélésekor) lettek barátok Pilátus és Heródes; mert azelõtt ellenségeskedésben voltak egymással.” (Lk 23,12) Ebbõl az igébõl is jól látható, hogy ez a magatartás tartós ellenséges viszonyt, nem pedig pillanatnyi, fellobbanó ellentétet takar.

Isten és a világ ellenséges viszonyát az egyén gyakran úgy éli át, mint a saját erkölcsi érzéke és a világi hatalom konfliktusát. Lelkiismerete, igazságérzete, amely az Istennel való jó viszonyra ösztönzi, ellentétbe kerül a hatalom elvárásaival. Pilátus tudta Jézusról, hogy igaz ember, ártatlan, és azt is, hogy irigységbõl szolgáltatták ki hatalmának. Mindaddig igyekezett szabadon engedni, amíg nem került kibékíthetetlen ellentétbe a császár iránti hûsége (és a hatalom akarása) azzal az erkölcsi paranccsal, hogy a törvény szerint az ártatlan embert föl kell mentenie. Akkor történt fordulat, amikor Jézus hatalmát vádlói váratlanul rivális világi hatalomnak tüntették föl: „Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: valaki magát királlyá teszi, ellene mond a császárnak! Pilátus azért, amikor hallotta ezt a beszédet, kihozta Jézust, és a törvénytevõ székbe ült.” (Jn 19,12–13a)

Scofield: Mózes 1. könyve 12. fejezet

(12,7) Az istenmegjelenések (theophania) Isten Fiának testté válása előtti megjelenései angyali vagy emberi alakban, szemlélhető dicsőségben (Ez 1), vagy meg nem határozható módon (1Móz 17,1).

(12,7) Az „adni" ige több, mint 1000 esetben fordul elő a Bibliában, leggyakrabban azzal kapcsolatban, hogy Isten Palesztina földjét népének, Izráelnek adja. Erről az igazságról első ízben itt beszél, de megismétli majdnem 150 helyen az ÓSZ-ben, a pátriárkák idejétől kezdve egészen a fogságból való visszatérésig (Neh 9,35-36), sőt szerepel a tízparancsolatban is (2Móz 20,12).

(12,8) Bétel Kánaán egyik szent helye, és azt jelenti „Isten háza" (1Móz 28,1-22, lásd 1Móz 35,7 jegyzetét). Ezt a helyet választotta Jeroboám bálványimádása helyéül (1Kir 12,28; 13,6), ezért Isten ítéletet tartott Bétel fölött, és elhatározta, hogy elpusztítja szent múltja ellenére (1Kir 13,1-5; 2Kir 23,15-17; Ám 3,14-15).
Ha Isten kénytelen is végül ítéletet tartani mindazok felett, akik ellentétbe kerülnek az Ő természetével, bárhogyan is viszonyultak azelőtt Őhozzá, az ítéletet isteni könyörületességének fájdalma kíséri (2Móz 34,6-7).

(12,9) Dél, héberül „negev", átvitt értelemben azt jelenti: száraz. Földrajzi kifejezés ez, amely Palesztina meghatározott területére vonatkozik (1Móz 13,1), ez Debír és az arab sivatag közt terül el. Itt az évnek legnagyobb részében szárazság uralkodik. Mivel ez a terület legnagyobb részt Izráel déli felén terült el, azért ezt a szót a déli irány jelölésére is használták (vö. 1Móz 13,14; Dán 8,4.9; 11,5 stb.).

(12,13) Ábrahám javaslata részben megfelelt az igazságnak, mert Sára féltestvére volt (1Móz 20,12), de itt csalási szándékkal tette (vö. 1Móz 26,7).

Spurgeon: A tudatlan emberekről 2.

Ma minden csík csukának tartja magát és minden szamár azt gondolja, hogy ő a ki­rálynő istállójába való. Minden gyertya azt gondolja, hogy ő a Nap. Borzasztó buta em­ber az, aki azt hiszi, hogy hencegését és fe­csegését mindenki elhiszi, ha a legszebb ru­hájában és üres fején divatos kalappal meg­jelenik. A piperkőcök, akik a legújabb divat szerint öltözködnek, előkelő uraknak tartják magukat. De csak ők! A táncmesterek és a szabók jól értenek ahhoz, hogy egy ilyen gé­zengúzt felöltöztessenek, de a semmiből ők sem tudnak férfit csinálni. Átfesthetik a ma­lomkövet ezerszer is, de sajt nem lesz belőle.
Ha valaki kocsmába viszi a pénzét s a kocsmáros üdvözléséről: „Isten hozott ked­ves barátom", azt gondolja, hogy ez megtisz­teltetés számára, az az ember együgyű és buta, mert itt is fennáll a szabály:
„Kinek pénze van vehet, Kinek pénze nincs mehet."

A róka a sajtot, nem pedig az ágon ülő varjút csodálta. A csalétket nem azért teszik a csapdába, hogy az egeret hizlalja, hanem hogy megfogja. Nem azért rakunk tüzet, hogy a kecsegének melege legyen, hanem hogy azt megsüssük. A kocsmákat nem azért tartják nyitva, hogy az emberek jólétét szolgálják - s ha mégis e szándékból nyitot­ták volna, céljukat minden bizonnyal elté­vesztették. Rossz kút az, amelybe vizet kell önteni s rossz barát a kocsma, mert mindent elnyel s nem hagy semmit sem maga után, csak fejfájást. Aki azokat nevezi barátainak, akikkel együtt ihat órák hosszat a kocsmá­ban, az ostoba és tudatlan.
A különböző nevű kocsmák, mint pl. „Vö­rös oroszlán", „Aranysas" és „Fekete med­ve", mind ragadozó vadállatok s épp ezért érthetetlen előttem, miért mennek oly sokan önként karmaik és éles fogaik közé.
Az iszákosok ne csodálkozzanak azon, ha kinézésük bamba, zsebük üres, és nincs két gramm bölcsesség a fejükben. Épp úgy vár­hatnak körtét szilvafától, mint a rendetlen életmódtól jó egészséget és jólétet. Akik a kocsmában keresik szerencséjüket, olyanok, mint akik fára másznak, hogy arról halat szedjenek. Egész eszük belefér egy tojáshéj­ba, mert különben nem lennének olyan osto­bák, hogy ott keressenek vigasztalást, ahol épp oly kevésbé található, mint tehén a var­júfészekben. A tolvajok és a naplopók oly so­kan vannak, mint egerek a kukorica-padláson.

A butaság igazi bizonyítékai: kölcsöna­dott esernyőt visszavárni - valakivel jót ten­ni, s ezért viszontszolgálatot remélni, ha szükség lesz rá - abban reménykedni, hogy a nőket el lehet hallgattatni - megpróbálni mindenkit kielégíteni - hinni, abban, hogy a rossz nyelvek valaha jót is fognak mondani rólunk, vagy azt gondolni, hogy a puszta hallásból megismerjük a dolgok lényegét. Azok, akik ismerik a világot, nem bíznak benne, és ha mégis bíznak, akkor igen együ­gyű emberek, mert épp így lehet bízni a ló­patkó szerencséjében, vagy egy kutya fogá­ban. Aki másokban bízik, bajba jut. Aki üz­letét segédekre, birtokát tiszttartókra vagy szolgákra bízza és azt várja, hogy azok érde­keit jól képviseljék, az nagyon tudatlan em­ber. Az egér tudja, mikor nincs otthon a macska és a szolgák is tudják, amikor nem látja őket a gazdájuk. Alig fordul el a gazda, máris alábbhagy a legények buzgólkodása. A saját magam munkája és személyes felü­gyeletem a legjobb szolgák a birtokon. Azok, akik az ágyban lustálkodnak és arra számí­tanak, hogy munkájuk magától megy előre, azok nagyon tudatlanok.

Ha egy fiatal hölgyet látok - fején virá­goskerttel őt magát meg valóságos illat-fel­hőben úszva -, amint fejét ide-oda mozgatva azzal tetszeleg magának, hogy mindenkit megigéz, akkor biztos vagyok abban, hogy ez a nő ostoba. Értelmes emberek nem kalap­tartót vagy mozgó illatszerboltot vesznek fe­leségül, hanem olyan értelmes nőt keresnek, aki rendesen öltözködik.
Magam részéről az olyan embereket, akik az isteni dolgokon gúnyolódnak és ma­gukat sokkal okosabbnak tartják, semhogy a Bibliában higgyenek, üresfejű embereknek tartom. Gyakran fennhéjázó szavakat hasz­nálnak és kitűnően dadognak. De ha azt hi­szik, hogy a gondolkodó embernek hitét le­rombolhatják, akik az isteni kegyelemről sa­ját tapasztalat alapján beszélnek, azok tu­datlanok. Aki a Napot felkelni és lenyugodni látja és ebben nem fedezi fel Istent, az lelki­leg vak s olyan, mint a vakond, amely csak föld alatti életre alkalmas.

Az az érzésem, mintha Isten minden ta­vaszi kankalinban és százszorszépben velem beszélne, mintha minden csillagban nyája­san tekintene rám, mintha minden reggeli szellő fuvallatában nekem énekelne és mint­ha minden zivatarban nekem kiáltana. Azt mondják, hogy az ember a kutyák istene. De az az ember, aki nem hallgat Isten szavára, rosszabb a kutyánál, mert a kutya meghall­ja urának szavát.
A juhok tudják, mikor lesz eső, a fecskék megérzik az ősz közeledtét és még a disznók is, mint mondják, szaglásukkal megérzik a szél jövetelét. Az oktalan állatnál mennyivel rosszabb az ember, aki Isten kinyilatkozta­tása közt él és nem veszi észre Őt. Könnyen észre lehet venni, hogy az ember feje tele le­het tudománnyal és ennek ellenére tudatlan maradt.

Spurgeon: A tudatlan emberekről 1.

Valakiről azt híresztelték, hogy nem képes megkülönböztetni az „A" betűt az ökörláb­tól. Magam is ismertem olyan embert, aki nem ismerte sem a nagy ,Á"-t, sem a kis „á"- t, de mégsem ők a földkerekség legbutább emberei. Tudják jól, hogy a búza nem fán te­rem és meg tudják különböztetni a görög­dinnyét a marharépától. Ezzel szemben sok olyan ember van, aki zongorázni tud, de az előbbiekkel nincs tisztában. Igaz, hogy nem nagyon jártasak az olvasásban, de tudnak szántani, kaszálni, aratni, vetni és heti két tallér keresetből adósság nélkül eltartani hét gyermeket. Viszont sok tanult ember er­re képtelen.
Az ábécé ismeretének hiánya borzasztó, de az is, ha valakinek fogalma sincs a ko­moly munkáról. A bölcsesség nem mindig beszél latinul. Sokszor nevetnek a fuvarosok ingén, amit nálunk a szegény emberek visel­nek - és valóban alig találhattak ki csú­nyább öltözetet -, de akik ezt az inget νίβε­ι 66 lik, távolról sem olyan buták, mint ahogy azt sokan gondolják. A szegény emberben a bölcsesség olyan, mint az ólomba foglalt gyé­mánt, amelynek értékét csak a szakember tudja megmondani. A bölcsesség gyakran jár foltozott cipőben és az emberek nem is csodálkoznak ezen. Nekem többet ér az em­ber, mint a cipő és nem érdekel, hogy a dió­nak milyen a héja, mert a bele a fontos. Nem kell Rátótra menni azért, hogy tudat­lan emberekkel találkozzunk, a nagy váro­sokban is van belőlük elég.

Szeretném, ha minden ember tudna írni, olvasni és számolni, mert az életben sosem tudunk eleget. De azt is állítom, hogy pusz­tán ezek az ismeretek nem jelentenek egy­ben egyetemes tudást is, mert milliók van­nak, akik írnak és olvasnak, de emellett olyan buták, mint János szomszéd borja, amely saját anyját sem ismerte. Ez a tudat­lanság rögtön észre is vehető, mint a daga­nat az ember orrán.

Gondolkozzunk egy kicsit! Az írni és ol­vasni tudás csak az első lépés a tudás és a boldogulás felé. Mit ér azonban mindez, ha fülünket, szemünket és eszünket nem hasz­náljuk? Elsősorban azt kell tudni minden embernek, aminek a hasznát veszi. Mi értel­me van a lónál, ha repülni tanul? Elég, ha jól húz és jól fut. Egy földműves rendelkez­zen mezőgazdasági ismeretekkel.
A kovács tanulja meg a patkolást, a gazdasszony értsen a sütéshez, főzéshez és a mosáshoz. Szántó János megmondja őszin­tén, hogy azok a férfiak és nők, akik nem ér­tenek hivatásukhoz, nagyon buták még ak­kor is, ha a krokodil nevét görögül tudják és latinul írnak ódát a fecskéhez. Gyakran be­teljesedik az a mondás: „A vízbeesett ember­nek többet ér az úszás, mint a matematikai tudás!" És mégis nem sok ember tud úszni. A lányokat táncra és franciára tanítják, pe­dig a varrás és az anyanyelvük alapos isme­rete többet érne a számukra.

Ha a nehéz időkben meg akarjuk keresni az élet fenntartásához szükséges dolgokat, akkor többre megyünk egy jó mesterséggel és takarékossággal, mint az egyetemi mű­veltséggel. Ha egy kutyát vadkacsa elfogá­sára vagy hajtóvadászatra akarunk hasz­nálni, akkor annak megfelelően idomítjuk. De miért nem járunk el így az emberekkel is? Mindenki dolgozzon a maga szakmájá­ban és legyen mestere annak. Nem bánom, ha Frigyes és Péter földrajzot tanul, de ne felejtsék el őket megtanítani arra is, hogyan kell kitisztítani a cipőjüket és hogyan kell egy gombot felvarrni, ha leszakadt az ingről.
Ami Karolinát és Emíliát illeti, tőlem ugyan tanulhatnak zongorázni és énekelni, de előbb tanuljanak meg varrni.

Itt van például Finomfi úr hat lányával, háromszáz tallér évi jövedelmével. Egyik lá­nya sem nyúl a munkához, mert édesanyja őnagysága ideggörcsöt kapna, ha Zsófia El- frida kisasszony keze durva lenne a nagy­mosástól, vagy Alexandra Teodóra kisasz- szony fehér bőrének lágyságát elrontaná a kerti és a konyhai munka. A macska is meg­szakadna a nevetéstől, ha meghallaná, ahogy e szegény teremtések a divatról és az illemről beszélnek, de ugyanakkor feleany- nyit sem érnek, mint azok a fiatal piaci ko­fák, akik maguk keresik meg a kenyerüket s a pénzüket elteszik arra az időre, amikor egy fiatal mesterember elveszi őket. Higgyé­tek el, hogy aki e karcsúvá fűzött divathöl­gyekből vesz feleséget, úgy jár, mintha egy viaszbábut vett volna el. Finomfiné őnagy­sága felfortyanna, ha meghallaná kijelenté­seimet, de ennek ellenére megmondom, hogy lányai szörnyen buták, mert épp azt nem tudják, ami számukra a legfontosabb.

Scofield: Mózes 1. könyve 12. fejezet

(12,2) Az Ábrahámmal kötött szövetséget Isten három dologra nézve adta (1Móz 12,1-4) és erősítette meg (1Móz 13,14-17; 15,1-7,18-21; 17,1-8).

(1) Egy nagy nemzet ígérete: „És nagy nemzetté teszlek" (1Móz 12,2). Ez elsősorban Izráelnek, Jákób leszármazottainak szól, akiknek Isten megígérte, hogy Kánaán földje örök birtokuk lesz (1Móz 17,8), akikkel örök szövetséget kötött (1Móz 17,7), és akiknek Isten azt mondta: „Istenük leszek nekik" (1Móz 17,8). Ábrahám azt az ígéretet is kapta, hogy más nemzetek atyjává is lesz (1Móz 17,6.20), ami különösképpen Izmáel és Ézsau által teljesedett be.

(2) Isten négy személyes ígéretet tett Ábrahámnak:
(a) hogy sokan származnak majd tőle (1Móz 17,16);
(b) hogy személyes áldásban részesül: „és megáldom őt", ami két vonalon teljesedett be: időbelileg (1Móz 13,14-15-17; 15,18; 24,34-35) és szellemi módon (1Móz 15,6; Jn 8,56);
(c) hogy személyes tiszteletben lesz része: „és felmagasztalom a nevedet" (1Móz 12,2), ami beteljesedett mindazok részéről, akik becsülik a Bibliát;
(d) és hogy áldás csatornájává lesz: „és áldás leszel" (1Móz 12,2), ez is beteljesedett Izráel, az ő magva által, amely áldássá lett sokak számára, mint az isteni kijelentés eszköze; közvetlenül Ábrahám által, mint aki példaképe a kegyes hitnek (Róm 4,1-22); és mindenekelőtt Krisztus által, aki Ábrahám magvából származott (Gal 3,16).

(3) A nemzeteknek tett ígéretek:
(a) „Megáldom azokat, akik téged áldanak" (1Móz 12,3). Akik Ábrahámot megbecsülik, azok áldásban részesülnek.
(b) „Aki téged átkoz, megátkozom azt" (1Móz 12,3). Ez a figyelmeztetés szó szerint beteljesedett Izráel üldöztetésének egész idején át. Azoknak a népeknek, amelyek üldözték a zsidókat, mindig rosszul ment a soruk, – és jó dolguk volt azoknak, amelyek védték őket. Az a nemzet, amely az antiszemitizmus bűnébe esik, nem kerülheti el az ítéletet. A jövő még nyilvánvalóbban bizonyítja majd ezt az elvet (5Móz 30,7; Ezs 14,1-2; Jóel 3,1-8; Mik 5,7-9; Hagg 2,22; Zak 14,1-3; Mt 25,40-45).
(c) „Megáldatik benned a föld minden nemzetsége" (1Móz 12,3). Ez az a nagy evangéliumi ígéret, amely Ábrahám magvában, Krisztusban teljesedett be, és Ábrahám minden szellemi utódjában, akik mint Ábrahám, hit által igazultak meg (Róm 4,3; Gal 3,6-9.16.29; vö. Jn 8,56-58). Ez új kijelentéssel egészíti ki és erősíti meg Istennek az ádámi szövetségben az „asszony magváról" tett ígéretét (1Móz 3,15).

Az Ábrahámmal kötött szövetség kijelenti Isten megmásíthatatlan tanácsvégzését, hogy Ábrahámon keresztül valósítja meg programját Izráel számára, és Krisztusban ajándékoz Megváltót mindazok számára, akik hisznek. A végső beteljesülés sokkal inkább Isten ígéretén és hatalmán nyugszik, mint az emberi hűségen.

Hack Márta: Önző ambíció 3.

Nem tévedünk, hogyha a ma Európában széles körben kritikátlanul elfogadott természetgyógyászat számos ágát a varázslás kategóriájába soroljuk, azokat, amelyekre jellemzõ, hogy a természetes, tapasztalati ismeret babonás, illetve mágikus elemekkel egészül ki. De a varázslás fogalmába beletartozik az emberek akarata, gondolkodása fölött kiépített kontroll is, ezenkívül mindazon praktikák széles skálája, az agykontrolltól a hipnózisig, amelyekkel Isten akaratával szemben befolyást gyakorolnak egyénekre és közösségekre.

Egyiptom Izrael népének életében nem pusztán az emberi hatalom alatti sínylõdés helye volt. A Kivonulás több annál, hogy egy rabszolgává tett nemzetség szabad néppé válhatott. Egyiptom maga a sötétség, a halál imádatának országa, a varázslás birodalma. A próféták ihletett beszédében nílusi krokodil, amelynek csak szája nagy, de egy helyben vesztegel. Az Exodus szabadulás az okkult államhatalom elnyomásától. A fáraó hatalmát okkult emberek mumifikálták. A ráolvasás szakértõinek titkos mesterségére a Szeptuaginta, az Ószövetség i. e. III. században készült tekintélyes fordítása a varázslás szót használja. (Lehet, hogy a korabeli PR-making megfelelõje a pharmakeia volt?) A varázslók a fáraó udvarával egybenyíló boszorkánykonyhájukból léptek elõ, mint Mózes hivatalos ellensúlya. Képesek voltak az elsõ két csapás csodáját utánozni, jóllehet harmadszorra, a tetvek csapásakor már kudarcot vallottak, és be kellett ismerniük, hogy „Isten ujja ez”, amely kiváltotta a történteket.

Az Újszövetség is említ két jellegzetes esetet, amikor okkult tudományokban jártas emberek szintén nem „a saját szakállukra”, csak magányos idõtöltésként gyakorolták mesterségüket távol a hatalomtól meg az egyházügyektõl. Simon mágus pénzt látott az apostolok tudományában, Simon Pétertõl meg is akarta venni a szellemi hatalmat, bár elõzõleg úgy tûnt, hogy õ is a hit útjára lépett (Csel 8,18). Paphosz városában viszont Barjézus, más néven Elimás, a varázsló, nyíltan el akarta fordítani a sziget tiszttartójának, Sergius Paulusnak figyelmét az evangélium üzenetétõl (Csel 13,8).

Az apostolok azonban leleplezték ezeknek az embereknek bensõ romlottságát és indítékaik gonoszságát. Pál ítéletet mondott ki Barjézusra: „Ó, minden álnoksággal és minden gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szûnöl-é meg az Úrnak igaz útait elfordítani? Most azért íme az Úrnak keze van ellened, és vak leszel, és nem látod a napot egy ideig.” A varázslók az ítéletet nem akkor aratták le maguknak, amikor épp okkult tevékenységüket gyakorolták, hanem akkor, amikor szembekerültek Isten munkájával, és nyíltan akadályozták azt.

A Károli-fordítás néhol bûbájosoknak mondja a varázslókat. Mondanunk sem kell, ez a szó már teljesen más jelentésben él a köztudatban, pedig nem pozitív jellemre utal. A Biblia nem hagy kétséget afelõl, hogy sem a kuruzslók, természetgyógyászok, spiritiszták, varázslók, mágusok, boszorkánymesterek s a hozzájuk hasonló okkult tevékenységet ûzõk nem öröklik Isten országát, mennyivel kevésbé azok, akik ördögi erejüket Isten népe megrontására használják! Mert a „bûbájosoknak [varázslóknak] és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tûzzel és kénkõvel égõ tóban lesz, ami a második halál.” (Jel 21,8) „De kinn maradnak az ebek és a bûbájosok [varázslók]” (Jel 22,15).

Friss albumok

A Newsboys fronténekesének szólóalbuma megjelent!

Scofield: Mózes 1. könyve 12. fejezet

(12,1) A negyedik üdvkorszak: ígéret.
Ez a korszak Ábrahám elhívásától a sínai törvényadásig tartott (2Móz 19,3 kk.). Azon a szövetségen alapult, melyet Isten Ábrahámmal kötött, s amelyről először az 1Móz 12,1-3-ban van szó, és melyet Isten később 1Móz 13,14-17; 15,1-7; 17,1-8,15-19; 22,16-18; 26,2-5.24; 28,13-15; 35,9-12 helyeken megerősít és kibővít.
Figyeljük meg, Isten hogyan gondoskodik különösképpen először magáról Ábrahámról (1Móz 15,15), azután fiától és unokájáról, Izsákról és Jákóbról (1Móz 26,1-5; 28,10-16), miközben az egyéni áldás az egyéni engedelmességtől függött (1Móz 12,1; vö. 1Móz 22,18; 26,5).
Isten feltételhez nem kötött áldást ígér Ábrám magván keresztül
(a) Izráel népének örök birtokul örökségként egy külön földet (1Móz 12,2; 15,18-21; 17,7-8);
(b) a Gyülekezetnek Krisztusban (Gal 3,16.28-29); és
(c) a nemzeteknek (1Móz 12,3).

Isten áldást ígért azoknak az egyéneknek és nemzeteknek, amelyek áldják Ábrám utódait, és átokkal fenyegeti azokat, akik üldözik a zsidókat (1Móz 12,3; Mt 25,31-46). Ennek a korszaknak tehát különböző hangsúlyai vannak. Ebben az időszakban Isten csak ritkán szól a pogány nemzeteknek közvetlenül, azon a próbán kívül, amelyről az 1Móz 12,3 beszél, és amelyet az szemléltet, hogy Isten áldását ígéri azoknak, és ítéletével fenyegeti azokat az egyéneket (fáraó, 1Móz 12,17, Abimélek, 1Móz 20,3.17 stb.) és népeket (pl. Egyiptom, 1Móz 47-50; 2Móz 1-15), amelyek jól, ill. rosszul bántak Ábrám leszármazottaival. Ennek az igazságnak hatása folytatódott századokon át, és a Gyülekezet korszakában élő hívőket Isten Igéje arra figyelmezteti, hogy bízzanak Istenben, amint azt Ábrám tette (Róm 4,11; 16.23-25; Gal 3,6-9), és így részesei lesznek a szövetség áldásainak, mely az ígéret korszakában vette kezdetét.
Isten ígéretei, amelyeket Ábrámnak és az ő magvának tett, bizonyára nem szűntek meg a sínai törvényadással (Gal 3,17). Mind az ÓSZ, mind az ÚSZ sok sínai utáni ígéretet tartalmaz Izráelre és arra az országra nézve, mely Izráelnek örök birtoka lesz (pl. 2Móz 32,13; 33,1-3; 3Móz 23,10; 25,2; 26,6; 5Móz 6,1-23; 8,1-18; Józs 1,2.11; 24,13; Apcsel 7,17; Róm 9,4). Annak különös próbájaként, hogy Izráel miként sáfárkodik az isteni igazsággal, az ígéret korszakát felváltotta a sínai törvény, de nem helyezte azt hatályon kívül (2Móz 19,3 kk.).

L.Sumrall: Kérj segítséget! 2.

A keresztény társak segítsége

A szükséges segítséget egyfelől hívő társainktól kapjuk, akik ismernek minket, és akikkel rendszeresen tartalmas és mélyreható beszélgetéseket folytatunk. A kiscsoportos bibliatanulmányozó összejövetelek kitűnő lehetőséget nyújtanak erre, de barátságok vagy bibliaiskolai foglalkozások is segíthetnek.

Tény, hogy Isten mindannyiunkat egy test tagjaivá tett, úgy, hogy egymásra szorulunk (lásd 1Kor 12.) Szükségünk van egymásra, gondoskodnunk kell egymásról. "Új parancsolatot adok nektek - mondta Jézus -, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok." (Jn 13:34-35) "Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét" - tanított Pál apostol is. (Gal 6:2) "Miképpen egyik vassal a másikat élesítik, akképpen az ember élesíti az ő barátjának orcáját." (Péld 27:17) Jakab apostol pedig hozzáteszi: "Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek." (Jak 2:8)

Mi az a különleges segítség, amellyel egymást támogathatjuk az elnyomás alatt tartó vágyak leküzdésében? Ennek egyik módja egyszerűen az, hogy találkozunk, megosztjuk egymással, mi történik az életünkben, és bátorítjuk egymást. "És ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett, el nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképpen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget." (Zsid 10:24-25)

Amikor zabolátlan vágyainkkal küzdünk, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy teljesen magunkra maradtunk, és azt képzeljük, csak mi nem tudunk zöld ágra vergődni az adott gyengeséggel. Amikor viszont összejövünk és őszintén feltárjuk a problémákat, ráébredünk: nem vagyunk egyedül. Ezt tudni már önmagában is vigasztaló.

Ám ennél még sokkal többet nyerünk: más hívőktől megtudhatjuk, hogy őket mi segítette legjobban a győzelemben. Ösztönzést kapunk, hogy újítsuk meg elkötelezettségünket az Úr iránt: indítékaink akkumulátora feltöltődik. Reménységünk megújul abban, hogy mennyei segítséggel a bűnös késztetéseket Istentől származó vágyakra cserélhetjük. Azok a keresztények, akik ugyanolyan küzdelmeken mentek keresztül, világosabban megmutathatják, hol dőltünk be a Sátán hazugságainak.