Miért gyógyít Isten?
A szorosabb értelemben vett gyógyító szolgálat - ahogy mindjárt bővebben kifejtjük - Jézussal kezdődött. Korábban is sok gyógyítási módszerben hittek, a babonaságoktól kezdve a különböző istenekhez való imákon át a gyógyulást hozó vizekig, amilyenről a János 5-ben is olvashatunk - csakúgy, mint napjainkban. Azok az izraeliták, akiket a pusztában a kígyók megmartak, ha hittek, és felnéztek a Mózes által elkészített érckígyóra, melyre maga Jézus is utal a János 3,14-ben, meggyógyultak. Krisztus gyógyító szolgálata mégis teljesen új és megdöbbentő erőként hatott, és ezért van az, hogy Krisztusnak a hittel teli gyülekezeteken keresztül megnyílván szolgálata napjainkban is ugyanilyen hatást vált ki Jézus személyes szolgálatának tanulmányozása alapvető igazságok megértéséhez segít bennünket.
Jézus mindenféle feltétel nélkül gyógyított, még arra sem kényszerítette az embereket, hogy megtérjenek. Természetesen megkereste és hívta az eltévelyedett embereket - ahogy a mai napig is teszi -, de akár hittek abban, hogy Ő az Isten Fia, akár nem, meggyógyította őket. Együttérző irgalmassága minden tétovázás nélkül, egyetemesen nyilvánult meg. Mikor egy idegen katonatiszt tudtára adta, hogy a szolgája beteg, Jézus rögtön így válaszolt: „Elmegyek és meggyógyítom őt". A betegek között elvégzett munkája az isteni kegyelem demonstrációja volt.
Jézus az Atya nevében cselekedett, így azt az igazságot mutatta be, hogy az egészség Isten alapvető áldásai közé tartozik, miként a napfény vagy az eső, mely igazaknak és nem igazaknak egyaránt megadatik. Minden különösebb elvárás nélkül, szeretetből gyógyított, nemcsak a hatás kedvéért, hanem mert a betegek betegek voltak.
Jézus az Atya nevében cselekedett, így azt az igazságot mutatta be, hogy az egészség Isten alapvető áldásai közé tartozik, miként a napfény vagy az eső, mely igazaknak és nem igazaknak egyaránt megadatik. Minden különösebb elvárás nélkül, szeretetből gyógyított, nemcsak a hatás kedvéért, hanem mert a betegek betegek voltak.
Krisztus szeretete nemcsak a lelkek megnyerésére irányult, hanem maguk az emberek felé. Törődött fizikai szükségeikkel, minthogy Isten szereti a világot (görögül koszmosz, az emberek lakta földgolyó), minden teremtményét. „Még egy veréb sem esik le a földre az Atya tudta nélkül" - mondta Jézus. A gyógyításokkal Jézus azt igazolta, hogy az Atya munkáját végzi, s egyúttal bemutatta, mi Isten valódi magatartása minden élő felé.
Jézus teljes szolgálata jóval több volt egyszerű fizikai gyógyításnál. Minden lehetséges módon azt mutatta be, hogy az egész embernek segítségre van szüksége, mind fizikai, mind lelki, mind szellemi területen. Mikor arról beszélt, hogy mi a haszna, ha egy ember a testében ép, s végül mégis a pokol tüzébe kerül, azt hangsúlyozta, hogy a gyógyításnál messze többet akar megcselekedni. Csalódást okozott neki, ha az emberek felszínes megelégedettséggel távoztak. „Csak a veszendő kenyérért jöttök hozzám, nem pedig a mennyeiért, mely örök életet ad nektek" - hányta szemükre szomorúan. Azt akarta, hogy megértsék jeleit és csodáit, kibetűzzék belőlük az értük dobogó hatalmas, szerető szív megrendítő üzenetét - hogy Istenre van szükségük. Az emberek gyakran egyfajta kezelésként fogadták a gyógyítást, és odébb álltak - kizárván magukat Isten országának mindenre kiható áldásaiból.
Jézus nem pusztán társadalmi reformerként lépett fel. Az emberekhez való viszonyulása mélyen személyes, és a személyiség teljességét érintő volt. A vérfolyásos asszony meggyógyításának esetében nem maga a gyógyulás a legfigyelemreméltóbb, hanem az, hogy Jézus személyesen törődött ezzel az asszonnyal. A hirtelen elcsendesedett és meredten figyelő tömeg gyűrűjében előbb lecsendesítette az asszonyt gyötrő félelmeket is, majd megerősítette őt az üdvösség útján. Jézus köntösének megérintésekor teljesen meggyógyult, Jézus azonban nem hagyta ennyiben. Azt akarta, hogy a dolog személyessé váljon, és mindenki előtt nyilvánvalóvá legyen, hogy szeretetének ajándékát nyújtotta át az asszonynak.
Krisztus mindig a dicséret kapcsolatrendszerét kívánta megteremteni, a hálának és az imádásnak a betegektől az Atya felé kiépülő szálait. Miután a vakon született embert meggyógyította(János 9), újra kereste vele a találkozást, és így szólt hozzá: „Hiszel-é te az Isten Fiában?" A rövid párbeszéd úgy végződött, hogy „az [a volt vak] pedig monda: Hiszek, Uram. És imádá őt". Tanítványainak azt az utasítást adta, hogy gyógyítsák a betegeket, azon túlmenően pedig hirdessék az igazi jó hírt, az evangéliumot, hogy "elközelített a mennyeknek országa". Miután meggyógyított egy leprást (Mk 1,41-45), elküldte őt, hogy bizonyságul mutassa be az előírt hálaáldozatot. Más alkalommal tíz leprást gyógyított meg (Lk 17,12-19) de csak egyikük, egy szamaritánus jött vissza, hogy hálát adjon. Mire Jézus megjegyezte: „Csak ez az egy idegen volt képes visszatérni, hogy dicsőítse Istent? Hol a többi kilenc?" Azt kívánta, hogy a meggyógyultak ezen a megtapasztaláson túlmenően belépjenek az Isten imádásába.
Már jóval korábban Mózes is így szólt a Fáraóhoz: „Ezt mondá az Úr, Izraelnek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy ünnepet üljenek nékem a pusztában." (2Móz 5,1) A Fáraó ezt nem is kérdőjelezte meg. Izrael szabadulásának célja az volt, hogy Istent dicsőítsék a földön, s dicsőítő énekük újra és újra feltűnik a Szentírásban.
Jézus az embereknek gyakran már azelőtt szabadulási adott, hogy Istenhez fordultak volna, még akkor is, ha tízből kilencen végül mégsem tették meg ezt a lépést - a mi evangelizációs összejöveteleinken azt hiszem, ez még így is igen szép megmaradási aránynak számítana. Ha csak gyógyulást akarsz, megkaphatod - de ennyivel könnyen véget is érhet az Istennel való kapcsolatod! Isten szemszögéből nézve azonban a gyógyulás azt a célt szolgálja, hogy a szívünk kinyíljon szeretetének további megnyilvánulásai felé.
Végül egy nagyon fontos és jól megszívlelendő összegzés. Ismerni és szeretni Istent sokkal fontosabb, mint a gyógyulás! Sokan nem gyógyulnak meg megfelelő ima és hit ellenére sem, a gyógyulás azonban nem minden. Nem a betegség az abszolút gonosz, és nem a gyógyulás az abszolút áldás. Ostobaságot cselekszik az, aki eldobja a hitét, mert a gyógyulást nem sikerült elnyernie. Isten sokkal többet akar cselekedni, mint pusztán gyógyítani, és soha nem hibázik. Krisztus szolgálata és halála összehasonlíthatatlanul nagyobb célokat is szolgált. A gyógyulás valódi értelmét, jelentőségét és értékét csak az adja meg, ha az adott személy lelke megnyílik Isten szeretetére. Ekkor azonban mindenki számára érthető jellé válik.
Jézus teljes szolgálata jóval több volt egyszerű fizikai gyógyításnál. Minden lehetséges módon azt mutatta be, hogy az egész embernek segítségre van szüksége, mind fizikai, mind lelki, mind szellemi területen. Mikor arról beszélt, hogy mi a haszna, ha egy ember a testében ép, s végül mégis a pokol tüzébe kerül, azt hangsúlyozta, hogy a gyógyításnál messze többet akar megcselekedni. Csalódást okozott neki, ha az emberek felszínes megelégedettséggel távoztak. „Csak a veszendő kenyérért jöttök hozzám, nem pedig a mennyeiért, mely örök életet ad nektek" - hányta szemükre szomorúan. Azt akarta, hogy megértsék jeleit és csodáit, kibetűzzék belőlük az értük dobogó hatalmas, szerető szív megrendítő üzenetét - hogy Istenre van szükségük. Az emberek gyakran egyfajta kezelésként fogadták a gyógyítást, és odébb álltak - kizárván magukat Isten országának mindenre kiható áldásaiból.
Jézus nem pusztán társadalmi reformerként lépett fel. Az emberekhez való viszonyulása mélyen személyes, és a személyiség teljességét érintő volt. A vérfolyásos asszony meggyógyításának esetében nem maga a gyógyulás a legfigyelemreméltóbb, hanem az, hogy Jézus személyesen törődött ezzel az asszonnyal. A hirtelen elcsendesedett és meredten figyelő tömeg gyűrűjében előbb lecsendesítette az asszonyt gyötrő félelmeket is, majd megerősítette őt az üdvösség útján. Jézus köntösének megérintésekor teljesen meggyógyult, Jézus azonban nem hagyta ennyiben. Azt akarta, hogy a dolog személyessé váljon, és mindenki előtt nyilvánvalóvá legyen, hogy szeretetének ajándékát nyújtotta át az asszonynak.
Krisztus mindig a dicséret kapcsolatrendszerét kívánta megteremteni, a hálának és az imádásnak a betegektől az Atya felé kiépülő szálait. Miután a vakon született embert meggyógyította(János 9), újra kereste vele a találkozást, és így szólt hozzá: „Hiszel-é te az Isten Fiában?" A rövid párbeszéd úgy végződött, hogy „az [a volt vak] pedig monda: Hiszek, Uram. És imádá őt". Tanítványainak azt az utasítást adta, hogy gyógyítsák a betegeket, azon túlmenően pedig hirdessék az igazi jó hírt, az evangéliumot, hogy "elközelített a mennyeknek országa". Miután meggyógyított egy leprást (Mk 1,41-45), elküldte őt, hogy bizonyságul mutassa be az előírt hálaáldozatot. Más alkalommal tíz leprást gyógyított meg (Lk 17,12-19) de csak egyikük, egy szamaritánus jött vissza, hogy hálát adjon. Mire Jézus megjegyezte: „Csak ez az egy idegen volt képes visszatérni, hogy dicsőítse Istent? Hol a többi kilenc?" Azt kívánta, hogy a meggyógyultak ezen a megtapasztaláson túlmenően belépjenek az Isten imádásába.
Már jóval korábban Mózes is így szólt a Fáraóhoz: „Ezt mondá az Úr, Izraelnek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy ünnepet üljenek nékem a pusztában." (2Móz 5,1) A Fáraó ezt nem is kérdőjelezte meg. Izrael szabadulásának célja az volt, hogy Istent dicsőítsék a földön, s dicsőítő énekük újra és újra feltűnik a Szentírásban.
Jézus az embereknek gyakran már azelőtt szabadulási adott, hogy Istenhez fordultak volna, még akkor is, ha tízből kilencen végül mégsem tették meg ezt a lépést - a mi evangelizációs összejöveteleinken azt hiszem, ez még így is igen szép megmaradási aránynak számítana. Ha csak gyógyulást akarsz, megkaphatod - de ennyivel könnyen véget is érhet az Istennel való kapcsolatod! Isten szemszögéből nézve azonban a gyógyulás azt a célt szolgálja, hogy a szívünk kinyíljon szeretetének további megnyilvánulásai felé.
Végül egy nagyon fontos és jól megszívlelendő összegzés. Ismerni és szeretni Istent sokkal fontosabb, mint a gyógyulás! Sokan nem gyógyulnak meg megfelelő ima és hit ellenére sem, a gyógyulás azonban nem minden. Nem a betegség az abszolút gonosz, és nem a gyógyulás az abszolút áldás. Ostobaságot cselekszik az, aki eldobja a hitét, mert a gyógyulást nem sikerült elnyernie. Isten sokkal többet akar cselekedni, mint pusztán gyógyítani, és soha nem hibázik. Krisztus szolgálata és halála összehasonlíthatatlanul nagyobb célokat is szolgált. A gyógyulás valódi értelmét, jelentőségét és értékét csak az adja meg, ha az adott személy lelke megnyílik Isten szeretetére. Ekkor azonban mindenki számára érthető jellé válik.
