Ez a történelmi tapasztalat véleményem szerint nem csak a zsidókra igaz.
Pál apostol a galáciabeli és a római keresztényekhez írt leveleiben kifejti, hogy a hívők a vízkeresztség során Jézus Krisztust, Ábrahám magvát öltötték magukra. Ez a szellemi metamorfózis Ábrahám áldásainak örököseivé teszi a keresztényeket (Gal 3,27-29). Így Istennek két népe van: az ószövetségi Izrael és az újjászületett keresztény Egyház, akik szellem szerint izraeliták (Róm 2,29).
A vallási indíttatású antiszemitizmus arra a sajnálatos és tragikus félreértésre épül, amely azt tartja, hogy Isten Izraelt - az Újszövetség és a názáreti Jézus Krisztus, mint Messiás elutasítása miatt - üdvtervéből véglegesen kizárta. E téveszme ismeretének a birtokában Eszter könyvének lényeges momentuma az, hogy a benne leírt események a babiloni fogság ideje alatt zajlottak, pontosan az isteni elutasítottság és ítélet esztendeiben! Előzőleg Nabukodonozor babiloni király - miután elfoglalta Jeruzsálemet - a várost leromboltatta, a templomi istentiszteletet megszüntette, a zsidókat fogságba hurcolta, és így Izrael fiai nem tudták az évi egyszeri engesztelő áldozatot bemutatni bűneik bocsánatáért. A bűnbocsánat felfüggesztése pedig azt jelentette, hogy a zsidóknak a bűnök miatt a fogságban kellett bűnhődniük. Isten ezt az ítéletet a pogányokon keresztül hajtotta végre. A hetvenéves babiloni fogság a Jézus Krisztus elutasítását követő közel kétezer éves diaszpórai lét előképe is.
Az Eszter könyve mindenek előtt a szétszóratásban élő zsidóknak nyújt reménységet. Ahasvérus király uralkodásának idején az Örökkévaló hatalmasan avatkozott be az övéi oldalán a politikai eseményekbe. A könyv profetikus üzenetéből szükségképpen következik az, hogy Ábrahám, Izsák és Izrael Istene a történelem végkifejletében szintén be fog avatkozni Izrael oldalán a világ eseményeibe.
Az ellenség a zsidóságban elsősorban a származásukat gyűlölte, azt, hogy létezésüket és néppé való válásukat Isten természetfeletti beavatkozásának köszönhették. Ugyanis az ördög a pusztán „testtől és vértől" való származásra nem reagál intenzív gyűlölettel, mivel a bűnbeesés következtében a bukott ember amúgy is az uralma, befolyása alatt áll. Rendkívül gyűlöli az ördög azt a származást, amelyhez Istennek valamiféle köze van akár az Igéjén, akár más természetfeletti tényezőn keresztül.
Jézus Krisztus a János evangéliuma harmadik részében éjszakai vendégének, Nikodémusnak azt mondta, hogy „ha valaki nem születik víztől és szellemtől, nem mehet be Isten országába" (János 3,5). Az újjászületés és a megújulás közötti lényeges különbség abban áll, hogy az újjászületés az ember származásának forrásában is változást, illetve módosulást hoz létre úgy, hogy a természetes származás tényét nem szünteti meg, hanem az abban meglévő jót (pl. magát a létezést) egy magasabb dimenzióba emeli fel, és azt Isten uralma alá helyezi. A megújulás a meglévő természetes állapotokban hoz csupán pozitív fordulatot úgy, hogy a származás forrását érintetlenül hagyja. Jézus Krisztus tulajdonképpen Nikodémusnak azt mondta, hogy ha csupán természetes származásod forrásánál maradsz meg, akkor soha nem valósulhat meg életed felett Isten uralma, mert „test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot" (1Kor 15,50).
Élőszóban elhangzott prédikáció alapján. 1992.