Ennek a Jakab leveléből idézett szakasznak a második fontos tanulsága pedig az, hogy Isten elvárja a keresztényektől, hogy csatlakozzanak egy gyülekezethez, s hogy ennek a gyülekezetnek a vezetői készek legyenek hittel, az írás szerint szolgálni gyülekezeti tagjaik testi szükségleteivel kapcsolatban.
Azok a szavak, hogy "...Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében...", tartalmazzák mindkét iménti következtetésünket, vagyis hogy egyrészt minden kereszténynek olyan módon kell egy gyülekezethez tartoznia, hogy ismeri annak vezetőit, s azok is ismerik őt; másrészt pedig ezeknek a vezetőknek készeknek kell lenniük hitben, az Isten által az Egyháznak adott utasítások szerint szolgálni a tagoknak testi gyógyítással.
Istennek azzal az utasításával kapcsolatban, hogy a betegeket olajjal kenjék meg, még két további dolgot is tisztázni kell. Az első az, hogy semmi nem utal arra, hogy az olajat annak valamilyen esetleg meglévő természetes gyógyhatása miatt kell használni. Itt ugyanúgy, mint az írás sok más helyén, az olaj egyszerűen csak képe, szimbóluma a Szent Szellemnek. Így tehát a beteg személy testének olajjal való megkenése azt a hitbeli elvárást fejezi ki, hogy Isten Szelleme isteni egészséget és gyógyulást fog adni a beteg testnek. Ez az elvárás azon a világos ígéreten alapul, amelyet Isten a Róma 8,11-ben adott:
„De ha Annak Szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az Ő tibennetek lakozó Szelleme által."
Itt az a kifejezés, hogy megeleveníti a ti halandó testeiteket, azt jelenti, hogy annak a hívőnek a halandó, fizikai teste, akiben Isten Szelleme lakik, isteni életet és erőt kap. Az Istenségnek az a nagy közvetítője, aki ezt az isteni életet továbbítja, az Istenség harmadik személye, a Szent Szellem. Az olajnak a hívő testére juttatása jelképezi azt, ahogy a Szent Szellem életet ad a testnek. A tulajdonképpeni gyógyítást azonban nem maga az olaj, hanem az olajjal jelképezett Szent Szellem végzi.
A másik dolog, amelyet le kell szögeznünk: az Újszövetség szerint egy hívő olajjal való megkenése soha nem a halálra való felkészítésére szolgált, hanem ellenkezőleg, éppen a halál ellentétét, vagyis az isteni életet, egészséget és erőt volt hivatott átvinni a hívőbe. Így tehát az olajjal való megkenést a halálra való felkészüléssel egyenlővé tenni az isteni utasítás igazi jelentésének pontos és tökéletes megfordítását jelenti, éppen annak a megcselekvését, amitől Isten az Ézsaiás 5,20-ban óv: a sötétséget világossággá és a keserűt édessé tenni, a halál és a betegség sötétségét és keserűségét tenni az élet és az egészség világossága és édessége helyére.
Az olajjal való megkenésről szóló isteni utasítás lényegét úgy foglalhatjuk össze: ez olyan Isten által előírt hitbeli cselekedet, amellyel egy beteg keresztény teste számára kérjük az isteni élet és egészség kiáradását a Szent Szellem által.
Ha most visszatérünk a betegekkel kapcsolatos másik isteni rendeléshez, a Márk 16-ban leírt kézrátételhez, akkor meglátjuk, hogy ott a szövegkörnyezet arra utal, hogy e cselekedet gyakorlásának a meg nem tértek számára hirdetett Evangéliummal kell együtt járnia, s hogy ezért elsőrendűen azokért kell alkalmazni, akik még nem tértek meg, illetve akik épp akkor jutottak hitre. Ezt a következtetést abból a tényből vonjuk le, hogy a Jézus által rendelt többi természetfölötti jelhez hasonlóan ez is közvetlenül követi azt a tanítványainak adott parancsolatát, hogy evangélizáljanak az egész világon (Márk 16,15-17): „És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik:...”
Azok a szavak, hogy "...Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében...", tartalmazzák mindkét iménti következtetésünket, vagyis hogy egyrészt minden kereszténynek olyan módon kell egy gyülekezethez tartoznia, hogy ismeri annak vezetőit, s azok is ismerik őt; másrészt pedig ezeknek a vezetőknek készeknek kell lenniük hitben, az Isten által az Egyháznak adott utasítások szerint szolgálni a tagoknak testi gyógyítással.
Istennek azzal az utasításával kapcsolatban, hogy a betegeket olajjal kenjék meg, még két további dolgot is tisztázni kell. Az első az, hogy semmi nem utal arra, hogy az olajat annak valamilyen esetleg meglévő természetes gyógyhatása miatt kell használni. Itt ugyanúgy, mint az írás sok más helyén, az olaj egyszerűen csak képe, szimbóluma a Szent Szellemnek. Így tehát a beteg személy testének olajjal való megkenése azt a hitbeli elvárást fejezi ki, hogy Isten Szelleme isteni egészséget és gyógyulást fog adni a beteg testnek. Ez az elvárás azon a világos ígéreten alapul, amelyet Isten a Róma 8,11-ben adott:
„De ha Annak Szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az Ő tibennetek lakozó Szelleme által."
Itt az a kifejezés, hogy megeleveníti a ti halandó testeiteket, azt jelenti, hogy annak a hívőnek a halandó, fizikai teste, akiben Isten Szelleme lakik, isteni életet és erőt kap. Az Istenségnek az a nagy közvetítője, aki ezt az isteni életet továbbítja, az Istenség harmadik személye, a Szent Szellem. Az olajnak a hívő testére juttatása jelképezi azt, ahogy a Szent Szellem életet ad a testnek. A tulajdonképpeni gyógyítást azonban nem maga az olaj, hanem az olajjal jelképezett Szent Szellem végzi.
A másik dolog, amelyet le kell szögeznünk: az Újszövetség szerint egy hívő olajjal való megkenése soha nem a halálra való felkészítésére szolgált, hanem ellenkezőleg, éppen a halál ellentétét, vagyis az isteni életet, egészséget és erőt volt hivatott átvinni a hívőbe. Így tehát az olajjal való megkenést a halálra való felkészüléssel egyenlővé tenni az isteni utasítás igazi jelentésének pontos és tökéletes megfordítását jelenti, éppen annak a megcselekvését, amitől Isten az Ézsaiás 5,20-ban óv: a sötétséget világossággá és a keserűt édessé tenni, a halál és a betegség sötétségét és keserűségét tenni az élet és az egészség világossága és édessége helyére.
Az olajjal való megkenésről szóló isteni utasítás lényegét úgy foglalhatjuk össze: ez olyan Isten által előírt hitbeli cselekedet, amellyel egy beteg keresztény teste számára kérjük az isteni élet és egészség kiáradását a Szent Szellem által.
Ha most visszatérünk a betegekkel kapcsolatos másik isteni rendeléshez, a Márk 16-ban leírt kézrátételhez, akkor meglátjuk, hogy ott a szövegkörnyezet arra utal, hogy e cselekedet gyakorlásának a meg nem tértek számára hirdetett Evangéliummal kell együtt járnia, s hogy ezért elsőrendűen azokért kell alkalmazni, akik még nem tértek meg, illetve akik épp akkor jutottak hitre. Ezt a következtetést abból a tényből vonjuk le, hogy a Jézus által rendelt többi természetfölötti jelhez hasonlóan ez is közvetlenül követi azt a tanítványainak adott parancsolatát, hogy evangélizáljanak az egész világon (Márk 16,15-17): „És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik:...”
Jézus ezután azonnal az öt természetfölötti jel felsorolásával folytatja, és a kézrátétel által történő gyógyítással fejezi be. Ez arra utal, hogy ezen természetfölötti jelek mindegyikével, így a betegek gyógyításával is az Isten szándéka,hogy azok bizonyítsák az evangéliumi üzenet isteni igazságát és tekintélyét olyan helyeken, ahol ezt az üzenetet korábban még nem hallották, vagy nem hitték el.
Ez összhangban van azzal a leírással amely Márk evangéliumának végén, a Márk 16,20-ban a tanítványok evangélizáló tevékenységéről olvasható:
„Azok pedig kitnenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velők, és megerősítvén az igét a jelek által, amelyek követik vala. Ámen!"
Tehát a természetfölötti jeleknek, köztük a betegek kézrátétel általi gyógyításának az az elsődleges céljuk, hogy megerősítsék az Evangélium üzenetének igazságát olyan emberek között, akik azt előzőleg még nem fogadták el. Világosnak látszik tehát, hogy a betegek Jézus nevében végzett kézrátétellel történő gyógyításának módszere elsősorban nem hitükben már megalapozott, gyülekezethez tartozó keresztények számára adatott, hanem inkább olyanok számára, akik még nem tértek meg vagy csak nemrég jutottak hitre.
Ez összhangban van azzal a leírással amely Márk evangéliumának végén, a Márk 16,20-ban a tanítványok evangélizáló tevékenységéről olvasható:
„Azok pedig kitnenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velők, és megerősítvén az igét a jelek által, amelyek követik vala. Ámen!"
Tehát a természetfölötti jeleknek, köztük a betegek kézrátétel általi gyógyításának az az elsődleges céljuk, hogy megerősítsék az Evangélium üzenetének igazságát olyan emberek között, akik azt előzőleg még nem fogadták el. Világosnak látszik tehát, hogy a betegek Jézus nevében végzett kézrátétellel történő gyógyításának módszere elsősorban nem hitükben már megalapozott, gyülekezethez tartozó keresztények számára adatott, hanem inkább olyanok számára, akik még nem tértek meg vagy csak nemrég jutottak hitre.
Forrás: Új Exodus Magazin, 1992. 4. évf. 2. sz.
