9 És azok közül egybõl egy kis szarv támada, és nagyon megnöve délre, napkeletre és a kívánatos [föld] felé.
10 És megnöve mind az ég seregéig; és a földre vete [némelyeket] ama seregbõl és a csillagokból, és azokat megtapodá.
11 És a seregnek fejedelméig növekedék, és elvette tõle a mindennapi áldozatot, és elhányattaték az õ szentségének helye.
12 És sereg rendeltetett a mindennapi áldozat ellen, a vétek miatt; és földre veti az igazságot, és cselekszik, és jó szerencséje van.
Itt egy kis szarvról szóló történetet találunk, mely meglehetősen ködös és nehezen érthető. Ez a szarv különbözik attól, amelyről a 7. fejezetben olvastunk. Ez az utóbbi prófécia a kis szarvról a történelemben már beteljesedett, s ugyanakkor áll az Antikrisztusra is, aki még ezután jön.
Miután Nagy Sándor birodalmát négy tábornoka felosztotta egymás között, kettő a négy utódállam körül hamarosan domináns helyzetbe került: Szíria, melyet a Seleucosok, és Egyiptom, melyet a Ptolemaiosok vezettek. A két királyság állandó ellenséges viszonyban volt.
Izrael földrajzi fekvéséből adódóan úgy volt a két királyság között, mint szendvicsben a töltelék. Valahányszor Egyiptom felvonult Szíria ellen, átgázolt Izraelen. Mikor Szíria vonult Egyiptom ellen, ők is végigtaposták az országot. Izrael népének szenvedései leírhatatlanok voltak.
Dániel leírása szerint ilyen körülmények között támad egy kicsi szarv az egyik szarvból. Az ezt követő leírás tökéletesen illik Szíria egyik királyára, nevezetesen Antiochus Epiphanesra, aki a Seleucos dinasztia nyolcadik tagja volt (i.e. 175-164).
Antiochus elsőségre tört a négy szarv között. Legyőzte Egyiptomot, és úton hazafelé leigázta Jeruzsálemet is. Mikor Jeruzsálem megadta magát, Isten ellen fordult és kegyetlenül lábai alá taposta Izraelt. A Dániel látomásában szereplő „sereg” a zsidókat jelenti, akiket a hódító legyőzött és lábai alá vetett. Antiochus Izráel számos politikai és vallási vezetőjét meggyilkoltatta, többek között a főpapot III. Oniást is, aki kora zsidóságának vallási csillaga volt. Ráadásul a sereg fejedelmével - azaz, Istennel - akarta egyenlővé tenni magát. Betiltotta a mindennapi áldozatot a templomban. Bemocskolta a szent helyet azáltal, hogy oltárt emelt annak a görög istenségnek, akit imádott Ezen disznóvérrel áldoztak, mely szörnyű utálatosság a zsidók szemében. Ennél nagyobb szentségtörést elképzelni sem lehetett volna.
Ő azonban még ennél is tovább ment. Hatályon kívül helyezte Mózes törvényét, melyet a zsidók a legszentebbként kezeltek. Tiltotta a körülmetélkedést, és pogány életvitelt erőltetett a zsidókra. Mindenfajta engedetlenséget és lázadást halállal büntetett.
Ezek az események előképei annak, ami az utolsó napokban fog végbemenni: az Antikrisztus felemelkedésének a nyomorúság idején, Izrael leigázásának, s a vele való kegyetlen bánásmódnak. A tragédia, mely egyszer már végbement Izrael történetében, az Antikrisztus áltat meg fog ismétlődni a jövőben.
Azokban a napokban az Antikrisztus le fogja rontani az oltárt a szent helyen, és saját bálványát fogja helyébe állítani. A zsidókét kényszeríteni fogja, hogy a bálványt imádják, és elveszi a mindennapos, reggeli és esti áldozatot. Érvénytelenné fogja nyilvánítani Mózes törvényét, és a zsidókra pogány életstílust fog rákényszeríteni.
Miután Nagy Sándor birodalmát négy tábornoka felosztotta egymás között, kettő a négy utódállam körül hamarosan domináns helyzetbe került: Szíria, melyet a Seleucosok, és Egyiptom, melyet a Ptolemaiosok vezettek. A két királyság állandó ellenséges viszonyban volt.
Izrael földrajzi fekvéséből adódóan úgy volt a két királyság között, mint szendvicsben a töltelék. Valahányszor Egyiptom felvonult Szíria ellen, átgázolt Izraelen. Mikor Szíria vonult Egyiptom ellen, ők is végigtaposták az országot. Izrael népének szenvedései leírhatatlanok voltak.
Dániel leírása szerint ilyen körülmények között támad egy kicsi szarv az egyik szarvból. Az ezt követő leírás tökéletesen illik Szíria egyik királyára, nevezetesen Antiochus Epiphanesra, aki a Seleucos dinasztia nyolcadik tagja volt (i.e. 175-164).
Antiochus elsőségre tört a négy szarv között. Legyőzte Egyiptomot, és úton hazafelé leigázta Jeruzsálemet is. Mikor Jeruzsálem megadta magát, Isten ellen fordult és kegyetlenül lábai alá taposta Izraelt. A Dániel látomásában szereplő „sereg” a zsidókat jelenti, akiket a hódító legyőzött és lábai alá vetett. Antiochus Izráel számos politikai és vallási vezetőjét meggyilkoltatta, többek között a főpapot III. Oniást is, aki kora zsidóságának vallási csillaga volt. Ráadásul a sereg fejedelmével - azaz, Istennel - akarta egyenlővé tenni magát. Betiltotta a mindennapi áldozatot a templomban. Bemocskolta a szent helyet azáltal, hogy oltárt emelt annak a görög istenségnek, akit imádott Ezen disznóvérrel áldoztak, mely szörnyű utálatosság a zsidók szemében. Ennél nagyobb szentségtörést elképzelni sem lehetett volna.
Ő azonban még ennél is tovább ment. Hatályon kívül helyezte Mózes törvényét, melyet a zsidók a legszentebbként kezeltek. Tiltotta a körülmetélkedést, és pogány életvitelt erőltetett a zsidókra. Mindenfajta engedetlenséget és lázadást halállal büntetett.
Ezek az események előképei annak, ami az utolsó napokban fog végbemenni: az Antikrisztus felemelkedésének a nyomorúság idején, Izrael leigázásának, s a vele való kegyetlen bánásmódnak. A tragédia, mely egyszer már végbement Izrael történetében, az Antikrisztus áltat meg fog ismétlődni a jövőben.
Azokban a napokban az Antikrisztus le fogja rontani az oltárt a szent helyen, és saját bálványát fogja helyébe állítani. A zsidókét kényszeríteni fogja, hogy a bálványt imádják, és elveszi a mindennapos, reggeli és esti áldozatot. Érvénytelenné fogja nyilvánítani Mózes törvényét, és a zsidókra pogány életstílust fog rákényszeríteni.
