Egy istenfélő asszony azt írja, hogy kapott egy ilyen hívást. Írja, "Mi erős, Bibliában bízó család vagyunk, templomban járunk rendszeresen. Megpróbáltatásunk idején három szép fiunk volt, egy 7-éves, egy 3-éves és egy 14 hónapos. 1996 augusztusában kaptuk a rémes telefonhívást. Férjem, miközben a tetőt javította 35 láb magasságból esett le.
Operációra volt szüksége, hogy helyrehozzák az eltört felső lábszárát és könyökét. Az operáció előtt való este azt mondta, "Mondd meg a fiúknak hogy szeretem őket és látni foglak titeket holnap reggel." De az operáció alatt, az orvosok bajjal álltak szemben és reggelre férjem kábulatban feküdt.
A hitem azt mondta, hogy csak pihen, és hogy hamarosan visszatér hozzánk. De 13 nap után - számos orvosi eljárás és egy másik kórházba való átszállítás után, amellett, hogy ország szerte emberek imádkoztak érte, az Úr hazahívta férjemet.
Minden olyan jól ment a családunkban. Aztán hirtelen, a világunk összeomlott. Jézus nem mondta soha, hogy keresztény hívők nem fognak szenvedni, igaz? Most, hogy három fiamat nevelem, ez bebizonyosodott. De mégis mindennek ellenére fiaimnak erős a vágyuk, hogy a mennybe kerüljenek. Nemcsak az Atya Isten vár reájuk, de a földi apjuk is vár ott, és megváltoztatta életüket. Dicsőítjük Istent, hogy megtért apjukat vitte Isten a mennybe. Mindannyiunknak ez a célja egy napon."
Ez az asszony kijött a pusztából Jézus karján. De sok keresztény nem tud kényelmet, megbékélést és erőt találni Istenben. Szeretnélek megkérdezni: Hogyan álltál szemben a te pusztai megpróbáltatásoddal? Talán most mész keresztül ilyesmin.
Talán a te pusztád egy "Halál völgye". Hallottad hogy a doktor azt mondta, "Ez rák. Rosszindulatú." Vagy talán egyik családtagodnál gyógyíthatatlan betegséget állapítottak meg. Számtalan emberrel osztasz meg ilyen fájdalmat, amint azok is órákig várakoznak a kórházak folyosóin, és csendben sírva könyörögnek egy csodáért.
Talán a te pusztád egy mély depresszió. Borzalommal kelsz fel minden reggel mert egy sötét felhő folytonosan ott lebeg feletted. Állandóan sírsz, " Uram segíts, nem bírom tovább!". Mikor templomba mész, próbálsz jót mutatni és mosolyt erőltetsz. De mélyen a bensődben tudod, hogy poklon mész keresztül. Böjtöltél, imádkoztál, az Urat kerested napokig, hetekig, hónapokig. De úgy látszik, Isten nem válaszol imádra.
Időnként mindannyian a pusztában találjuk magunkat. Könyvet tudnék írni arról, hogy hány pusztai megpróbáltatáson mentem keresztül életemben. Mégis némely hívő keresztény visszautasítja az ilyesmit, nem képes elfogadni az ilyesmit ami mindannyiunkhoz előbb-utóbb elkerül. Azt gondolják, hogy az ilyen beszéd hit hiányát jelenti. Ismerek egy pásztort aki egyesületének kijelentette, "Hitem védettséget ad nekem mindenféle sérelemmel szemben. Minden fájdalmat és szerencsétlenséget Jézus nevében megkötöztem. Egyszerűen visszautasítom mindezeket."
Nem kívánok megsérteni senkit, de nem kérdés, hogy ez az ember a puszta felé halad. Hite egyszerűen nem egyezik meg az Igével. Dávid azt írta: "Szabadíts meg engemet oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak. Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam és az áradat elborít engem. Elfáradtam a kiáltásban kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet." (Zsoltárok 69:2-4)
A Szentírás világosan mutatja: Még a legistenfélőbb is szenved mély pusztai próbáltatásokat. A kérdés, hogyan emelkedünk ki ezekből? Biztosak lehetünk abban, hogy változást fog okozni. Mindenek felett, csakis a pusztában van kitéve hitünk tüzes megpróbáltatásnak. Szóval a jelen megpróbáltatásod rosszra vagy jóra fog változtatni téged?
Ez az asszony kijött a pusztából Jézus karján. De sok keresztény nem tud kényelmet, megbékélést és erőt találni Istenben. Szeretnélek megkérdezni: Hogyan álltál szemben a te pusztai megpróbáltatásoddal? Talán most mész keresztül ilyesmin.
Talán a te pusztád egy "Halál völgye". Hallottad hogy a doktor azt mondta, "Ez rák. Rosszindulatú." Vagy talán egyik családtagodnál gyógyíthatatlan betegséget állapítottak meg. Számtalan emberrel osztasz meg ilyen fájdalmat, amint azok is órákig várakoznak a kórházak folyosóin, és csendben sírva könyörögnek egy csodáért.
Talán a te pusztád egy mély depresszió. Borzalommal kelsz fel minden reggel mert egy sötét felhő folytonosan ott lebeg feletted. Állandóan sírsz, " Uram segíts, nem bírom tovább!". Mikor templomba mész, próbálsz jót mutatni és mosolyt erőltetsz. De mélyen a bensődben tudod, hogy poklon mész keresztül. Böjtöltél, imádkoztál, az Urat kerested napokig, hetekig, hónapokig. De úgy látszik, Isten nem válaszol imádra.
Időnként mindannyian a pusztában találjuk magunkat. Könyvet tudnék írni arról, hogy hány pusztai megpróbáltatáson mentem keresztül életemben. Mégis némely hívő keresztény visszautasítja az ilyesmit, nem képes elfogadni az ilyesmit ami mindannyiunkhoz előbb-utóbb elkerül. Azt gondolják, hogy az ilyen beszéd hit hiányát jelenti. Ismerek egy pásztort aki egyesületének kijelentette, "Hitem védettséget ad nekem mindenféle sérelemmel szemben. Minden fájdalmat és szerencsétlenséget Jézus nevében megkötöztem. Egyszerűen visszautasítom mindezeket."
Nem kívánok megsérteni senkit, de nem kérdés, hogy ez az ember a puszta felé halad. Hite egyszerűen nem egyezik meg az Igével. Dávid azt írta: "Szabadíts meg engemet oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak. Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam és az áradat elborít engem. Elfáradtam a kiáltásban kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet." (Zsoltárok 69:2-4)
A Szentírás világosan mutatja: Még a legistenfélőbb is szenved mély pusztai próbáltatásokat. A kérdés, hogyan emelkedünk ki ezekből? Biztosak lehetünk abban, hogy változást fog okozni. Mindenek felett, csakis a pusztában van kitéve hitünk tüzes megpróbáltatásnak. Szóval a jelen megpróbáltatásod rosszra vagy jóra fog változtatni téged?
