Gyógyító szolgálata két alapfeltevésen nyugodott: az első, hogy Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ő változtatatlan, mind hatalmát, mind szándékát tekintve.
Másodszor: a betegség - akárcsak a bűn - Isten ellensége és az ördög munkája. A betegség soha nem lehet Isten akarata. Ezek az alapok vezettek Dowienak az élet kétféle láncolatáról szóló elméletéhez. Eszerint létezik az életben a jó láncolata, mely Krisztussal kezdődik, és üdvösségre, gyógyulásra, életre és végül a mennybe vezet. A másik oldalon áll a gonosz láncolata, amely a Sátántól ered, és a bűnbe, a betegségbe, végül a halálba és a pokolba vezet.
Mivel Krisztus megszabadított az ellenség hatalmából (gonosz láncolatából), van megváltás mind a szellem mind a test számára (Róma 8,11,23. 2Kor 41,11) Dowie nem imádkozott újjá nem született
emberekért. Ragaszkodott ahhoz, hogy először üdvösségre kell jutni, majd pedig aktívan kell törekedni a megszentelődésre. A gyógyulást illetően azt tartotta, hogy a bűn egy olyan ok, amelynek hatása és elkerülhetetlen következménye a betegség, a halál és a pokol. A szentség pedig olyan ok, amelynek hatása és dicsőséges következménye az egészség, az örök élet és a Menny.
F. F. BOSWORTH Az isteni gyógyulás teológiáját - melyet az azt ért támadások miatt volt szükséges egyre alaposabban kifejteni - F. F. Bosworth „Krisztus a gyógyító'" (1932) c. könyve alapján fogjuk részletesebben áttekinteni, főként azokat a részeit, amelyekre a fentiekben még nem tértünk ki. Bosworth dallasi gyülekezetében a csodák mindennaposak voltak a század első felében, és nemzetközi hatása a 40-es, 50-es években is érezhető volt.
A gyógyulni akaró beteg számára Bosworth könyve szerint a legelső és legalapvetőbb lépés (a „mag") tisztázni önmaga számára, hogy Isten Igéje alapján Istennek nemcsak képessége, de akarata is a gyógyítás. Szükséges tehát az Ige alapján mindenekelőtt megújítani a gondolkodásmódját (Róma 12,2), hiszen csak abban tudunk hinni, amit ismerünk. Az igazság tesz szabaddá (János 8,32) a betegségtől is. Isten Igéje azonban csak azok számára élet, akik keresik is az ígéreteket, és megtalálják azokat. Így a Példabeszédek 4,20-22 alapján különleges figyelemmel, állhatatossággal szükséges az Igéhez fordulni. Bosworth ezután a Szentírás alapján összegzi azokat a tanításokat is, amelyeket fentebb már érintettünk: a betegség oka a bűn; a betegség az átok része. Ezért a gyógyulás egyik első teendője: „valljátok meg bűneiteket egymásnak... hogy meggyógyuljatok" (Jakab 5,16). Krisztus az engesztelő áldozat bűneinkért és betegségeinkért, amit az Ószövetség előre bemutatott az engesztelő áldozati szertartásokkal (amelyek közül több valóságos gyógyulás történt, pl. a 3Mózes 14,18-ban a lepráért). Isten ószövetségi „megváltó nevei" közül különösen fontos a JHWH-RAFFA név, amely ezt jelenti: az Úr (= az Örökké létező) a te gyógyítód" - lehetetlen tehát, hogy legyen olyan időszak a történelemben, amikor az Úr nem gyógyító: Ő örökké a gyógyító. Jóllehet mi a bűnbeesés által mindent elvesztettünk, Jézus Krisztus mindent visszaszerzett a kereszten. Néhány tanítóval szemben, akik a fizikai gyógyítást az Ezeréves királysághoz (azaz Jézus földi jelenlétéhez) akarják kötni, Bosworth megjegyzi, hogy Jézus „ma teljesedettbe az írás" mondatával (Lukács 4,21) bejelentette minden ígéret jelenvaló beteljesedését.
Ha tehát az Ószövetségben, amely sokkal tökéletlenebb az Újnál, megadatott a gyógyulás lehetősége (Mózestől, sőt Ábrahám szolgálatától elkezdve Illésen, Elizeuson, Ézsaiáson át), mennyivel inkább megadatik ma, a „jobb szövetség" alatt!
Kiemeli a rézkígyó történetét (4Mózes 21,9), amely szintén fizikai gyógyulást szerzett. Lehetetlen lett volna márpedig egyszerre a magasban levő rézkígyóra és a rajtuk levő kígyómarásra tekinteni - ugyanígy ma is az gyógyul meg aki leveszi a figyelmét a testi tüneteiről és Jézus engesztelő áldozatára néz.
Bosworth is nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy az Ézsaiás 53 vonatkozó részeit, amelyekben a „choli" (= betegség) és a „makob" (= fájdalom) héber szavak is egyértelműen fizikai jelenségeket jelentenek, a Máté 8,16-17 is a betegek gyógyításával látja beteljesedettnek (az igéket fentebb már idéztük, Stockmayer szolgálatának leírásánál láthatod őket). Az Ézsaiás 53,4-ben szereplő „nasa" szó jelentése: „elvinni", „eltávolítani". Jézus tehát - mindent egybevetve - egészen biztosan megváltója ugyanígy a testnek is, mint a szellemnek. A bűnbocsánat elválaszthatatlan a gyógyulástól, és viszont. Ha tagadnánk a gyógyulást (mint a jelenben is elérhető áldást), tagadnunk kellene a bűnbocsánatot is (mint a jelenben elérhetőt). Ezzel szemben Jézus „széjjeljárt jót tévén, és meggyógyítván mindeneket, akik az ördög hatalma alatt voltak... erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneink bocsánatját veszi az Ő neve által mindenki, aki hiszen Őbenne" (Csel 10:38, 43).
A betegség tehát az ördög hatalma, elnyomása - amely sohasem Isten akaratából származik, hiszen Isten Jézus Krisztusban jelentette ki magát: „aki engem látott, látta az Atyát." Azaz, ha Jézus mindenkit meggyógyított földi szolgálata alatt, akkor ez az Atya mindenkori tökéletes akaratát is megmutatja. A hit legnagyobb akadálya a bizonytalanság afelől, hogy Isten akarata-e a konkrét, adott esetben a gyógyulás („éppen az én gyógyulásom"). Az Egyház tehát nem is imádkozhat a betegekért e hitet romboló mellékmondattal: „ha a Te akaratod". Ha Jézus a gyógyítással csak hatalmát kívánta volna bemutatni, nem lett volna szükséges minden beteget meggyógyítania. Ebből azonban látható, hogy fő motivációja az együtt érző szeretet volt, azaz nemcsak hatalmát, hanem a gyógyulásra irányuló mindenkori akaratát fejezte ki. Minthogy pedig búcsúzáskor ezt mondta a tanítványoknak „jobb nektek, hogy én elmenjek", ez azt mutatja, hogy távozása a gyógyulás tekintetében nem hagyott bennünket rosszabb helyzetben. A korai Egyház rá is állt erre az ígéretre, szolgálatát jelek, csodák kísérték. Ez a kegyelem pedig „a világ végezetéig" tart az Ő ígérete szerint.
Forrás: Új Exodus Magazin, 1992. 4. évf. 2. sz.
