Nemrégen kezdtem tervezgetni hogy írok egy könyvet Isten szentjeinek szenvedésérõl. Fel akartam bátorítani a keresztény hívõket, hogy az Úr hûséges még megpróbáltatásuk közben is. Azóta sokan írtak tanúvallomást téve, hogy Isten miképpen adott kegyelmet szenvedésük idején. Az egyik asszony egy hosszú ideig tartó fizikai megpróbáltatásról írt:
"Tizenkét évvel ezelõtt, férjemmel feladtuk állásunkat és Isten a nemzetekhez irányított minket, mint evangéliumi misszionáriusokat. Ezekben az idõkben több mint harminc országon utaztunk keresztül. Gyakran borzasztó körülmények között szolgáltunk, de az Úr mindig jó egészségben tartott minket, és természet feletti erõvel kegyelmén keresztül ellátott minket.
Ezután, múlt márciusban, egy ismeretlen, különösen heves betegség támadott meg engem. Láttunk sokakat szolgálatunk során ilyen betegségben szenvedni a távoli országokban. Nagy fájdalmat és a kéz megdagadását okozta. Specialisták képtelenek voltak pontosan megállapítani mi okozta a fájdalmas dagadást az ízületeimben. Csak fejüket vakarták zavartan.
Istenhez sírva kiáltottam, de az egek csendben maradtak. Az egész idõ alatt nem éreztem az Úr jelenlétét közelemben. Kilenc hónapot töltöttem egyedüllétemben a fájdalom és bizonytalanság pusztájában. 1999 decemberére, a fájdalom fizikailag és szellemileg is teljesen megviselt. Kimerült voltam, és alig tudtam aludni. És szellemileg egyre inkább kicsúszott a lábam alól a talaj. Azok voltak életem legsötétebb napjai. Nem tudtam, hogy meg fogom-e látni az új évszázadot.
Aztán egy reggel arra ébredtem, hogy a nap süt be fényesen a szobámba. Rájöttem, hogy átaludtam az egész éjszakát először hosszú idő óta. Első gondolatom az volt, hogy nincs fájdalmam. Féltem említeni férjemnek, vártam, hogy a fájdalom talán visszatér, de nem jött.
Megértettem, hogy amíg aludtam, Isten dolgozott. Éreztem, hogy azt mondta az ördögnek, "Ami elég az elég". Most egy év elmúlt és még mindig nem érzek fájdalmat. Orvosom ezeket a szavakat írta be jegyzeteibe: "rejtélyes csoda". Több energiám van mint azelõtt. A pusztából jöttem ki szeretett Jézusomra támaszkodva és bízva Igéjében."
Az ilyen történet hitet erõsítõ, amint hívõk kiemelkednek a pusztai megpróbáltatásukból Isten hûségében örvendezve. Látszólag soha nem végzõdõ borzasztó fájdalomról beszélnek, megpróbáltatásokról, szerencsétlenségekrõl, tragédiákról. Elõször erõs reményük van, de hamarosan letörnek. Elõször egy természetfeletti erõt éreznek, de késõbb borzasztó félelem járja át õket. Aggasztó kérdések árasztják el gondolataikat "Miért történt velem ez a szerencsétlenség? Isten bírál engem valami múltbeli bűnöm miatt? Miért nem kapok választ imáimra? Böjtöltem és imádkoztam, de semmim sem történik. Miért?"
Talán megtántorodtak a megpróbáltatásban és készen vannak elesni. De mindvégig tartották hitüket. Hogyan? Megengedték, hogy szenvedésük térdre kényszerítse õket. És ennek eredménye az Úrban megnövekedett bizodalom. Kikerültek a pusztából vallva Isten jóságát, erejét és felszabadító hatalmát.
Az biztos, hogy soha nem hallottam olyan sok szenvedésrõl Isten gyermekei között mint manapság. Feleségem, Gwen és én meg vagyunk döbbenve a leveleken, melyeket olvasunk. Sokszor mondjuk egymásnak, "Olvastál valaha is ilyesmit? Ennek az embernek a szenvedése elképzelhetetlen."
Emberek írnak életveszélyes betegségekrõl, melyek õket sújtják. Családok bomlanak fel, házastársak elválóban vannak, gyermekek lázadoznak és kábítószereket szednek. Mások pedig lelki vagy szellemi pusztaságban küszködnek. Depresszióban szenvednek, félelemmel, mindenféle aggodalommal állnak szemben. Némelyek pénzügyi gondokban és hatalmas adósságokkal élnek. És ez a feszültség a kétségbe esés pusztájába kergeti õket.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
